Minden harmadik kkv létszámbővítésre készül

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került, jelenleg 2 ponton áll. A javulás hátterében az áll, hogy erősödött a kkv-k létszámbővítési szándéka és a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek, míg a pénzügyeket tekintve enyhén növekvő árbevétellel, de alacsonyabb profittal terveznek a következő egy évben. A bizalom a mikrovállalkozások kivételével mérettől és ágazattól függetlenül a pozitív tartományban van.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy éves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 3 pontot emelkedett, így jelenleg 2 ponton áll. „Az utóbbi három évben kisebb-nagyobb visszaesésekkel ugyan, de fokozatosan javulnak a cégek várakozásai. A mostani, enyhe emelkedés annak köszönhető, hogy erősödött a cégek munkaerő-felvételi szándéka, és a közterhekben is pozitív változásra számítanak, míg a pénzügyekben felemás eredményt, növekvő árbevételt, de alacsonyabb profitot várnak a következő egy év során” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

 

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és minden ágazatban erősödött, és – a mikrovállalkozások kivételével – mérettől és iparágtól függetlenül a pozitív tartományban van. A középvállalkozások várakozásai javultak leginkább – 4,5 pontról 25 pontra –, ezzel ők a legoptimistábbak jelenleg. A kisvállalkozások bizalma ennél jóval szerényebb mértékben, 2 pontról 4 pontra javult, miközben a mikrovállalkozások hangulata a negatív sávban tartózkódik, bár az ő esetükben is javulás tapasztalható, hiszen az -6 pontról -3 pontra emelkedett.

 

Az ágazatok közül – szokás szerint – az agrárcégek hangulata a legjobb (17 pont), őket az ipari és a kereskedelmi vállalkozások követik (6 és 2 pont), miközben a szolgáltató szektor jelenleg semleges állásponton van (0 pont).

   

 

Létszámbővítésre készülnek


Az index javulásának egyik oka, hogy erősödött a foglalkoztatási szándék. Megduplázódott a több mint 4 fős létszámbővítésben gondolkodók aránya (9%), összességében pedig a cégek több mint harmada (36%) tervez új munkaerőt felvenni. Enyhén javultak a közterhekre vonatkozó várakozások is. „A vállalkozások egyharmada az előző negyedévhez hasonlóan változatlan mértékű adókkal és járulékokkal számol, ugyanakkor a félévi 41%-ról 36%-ra esett vissza a magasabb, ezzel párhuzamosan pedig 21%-ról 25%-ra nőtt az alacsonyabb közterhekben bízók aránya” – részletezte az eredményeket a szakember. 

 

Magasabb árbevétel, de alacsonyabb profit


A vállalkozások pénzügyeiket tekintve felemás eredményre számítanak: „A kkv-k árbevétel várakozásai tovább emelkedtek, és jelenleg 8,6%-os bevétel növekedéssel terveznek a következő egy évben, profitvárakozásuk azonban jelentősen, 5,1%-ról 4,5%-ra mérséklődött az előző negyedévhez képest” – emelte ki Kovács Viktor Zoltán.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Hűvösebb maradhat az idő

A következő napokban is folytatódik az évszakhoz képest hűvös időjárás: néhol a maximumok is 20 Celsius-fok alatt maradnak, a hét második felében melegszik kissé a levegő. Emellett többször kisüt a nap, de záporokra, zivatarokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 06. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Barna medvét láttak Szolnokon

Szolnokon láttak egy barna medvét, az állatról videofelvétel is készült.
2018. 06. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Valaki megnyerte a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő héten tárgyalnak a 2019-es költségvetésről és az adóváltoztatásról

Az Országgyűlés ötnapos ülést tart hétfőtől. A képviselők szerdától péntekig - a tervek szerint 30 órás időkeretben - véleményezhetik a kormány jövő évi költségvetési javaslatát, emellett öt órában vitathatják meg a 2019-es adóváltoztatási terveket.
2018. 06. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 06. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fagypontközeli hőmérsékletet mértek Székelyföldön

Fagypontközeli hőmérsékleti értékeket mértek vasárnap hajnalban Székelyföldön.
2018. 06. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hét múlva indul az online számlázás

Több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére június 22-ig; a július 1-jén induló rendszer tehermentesíti a vállalkozásokat és növeli az államkassza bevételét is, a számlázó programok adóhivatalhoz történő bekötésével ugyanis évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé az adóhatóság számára - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) vasárnap.
2018. 06. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalomban gyengült a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 35396,62 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záróértékénél 642,34 ponttal, 1,78 százalékkal alacsonyabban.
2018. 06. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan alakul az építőipari termelés? - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosi rendelőt újítottak fel Kaposszekcsőn

Felújított orvosi rendelőt és védőnői szolgálati helyiséget adtak át szombaton a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az épületet a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 59 millió forintos támogatásával korszerűsítették.
2018. 06. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai kiskereskedelem volumene - egy ábrán

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe (előző év azonos időszaka=100)
2018. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novák Katalin: Családi szakma a vasutasoké

Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk a világ tizenötödik legbiztonságosabb állama

A polgárőrség munkája nélkül nem lehetne Magyarország a világ tizenötödik legbiztonságosabb országa - mondta a belügyminiszter a XXIV. Országos Polgárőr Nap és a VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle megnyitóünnepségén Baján.
2018. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája

Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen országszerte kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal is várják az intézmények a látogatókat.
2018. 06. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 06. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között

Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
2018. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Cross FM néven indulhat új rádió Budapesten

A jelenleg használaton kívüli Budapest 98,6 MHz-en indulhat új körzeti közösségi rádió Cross FM néven, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Manna Vision Media Kft. ajánlatát nyilvánította nyertesnek eheti ülésén. Napokon belül véleményezhetők lesznek a 90,9 MHz és a 99,5 MHz fővárosi frekvenciák pályázati felhívásainak tervezetei. A testület túl hangos reklámok miatt bírságot szabott ki két kereskedelmi televízió szolgáltatójára.
2018. 06. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos beruházás Hajdúszoboszlón

Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón - közölte a fürdőváros polgármestere az MTI-vel.
2018. 06. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás