Minden jó pálinkát ide!

Érkeznek a nevezések az újjászervezett Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenyére, amelyen idén csak bérfőzők és magánfőzők indulhatnak, kereskedelmi főzdék nem, és amelyre ezúttal csak Magyarországról lehet mintákat küldeni - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Varga-Bora Tímea főszervező.

Minden jó pálinkát ide!

Elmondta, hogy első nevezésként egy gyömrői magánfőző körte-, szilva- és barackpárlata érkezett meg a múlt héten, azóta tizenegy ember regisztrált a versenyre összesen nyolc mintával. Nevezni március 20-ig lehet. Varga-Bora Tímea kiemelte: a nyilvános érzékszervi zsűrizés március 22-23-án lesz Békéscsabán, a verseny teljes menete a minták nyilvántartásba vételétől a jegyzőkönyvvezetésen át a pontszámok rögzítéséig számítógépes rendszeren keresztül történik.

 

A zsűrizés során több, háromtagú bírói csoportot alakítanak ki, amelyek egyszerre maximálisan négy mintát értékelhetnek. A bírák a beküldött pálinkák illatkarakterét, illattisztaságát, ízkarakterét, íztisztaságát, valamint a harmóniáját bírálják, összesen maximálisan 20 pontot adhatnak. Aranyérmet 18-20, ezüstöt 16-17, bronzérmet pedig 14-15 pont között osztanak, az aranyérmes mintákból kategóriagyőztes, úgynevezett champion tételeket választanak ki.


Ajánlott kalkulátoraink:

Alkoholista vagyok? - nemzetközi tudományos kalkulátor

Mennyi alkoholt ihatok, ami még "egészséges" - alkohol unit kalkulátor

 

Emellett a Békés Megyei Önkormányzat idén is kiválasztja a megye párlatát a versenyre nevezők tételeiből - mondta Varga-Bora Tímea. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy tételben hozzáadott aromát mutatnak ki az akkreditált laboratóriumban végzett vizsgálatok során, az érintett induló valamennyi mintáját automatikusan kizárják a versenyből. A pontozás eredményét és a szöveges értékelést a nevezők megkapják az ünnepélyes eredményhirdetés után, melyet április 16-án tartanak a fesztivál nagyszínpadán. A versenyszabályzat szerint a legjobb versenyminta, a legjobb magánfőzött párlat, a legeredményesebb magánfőző, a legjobb bérfőzetett párlat, a legeredményesebb bérfőzető és a legeredményesebb bérfőzde kategóriákban osztanak díjakat. A 17. Gyulai Pálinkafesztivált április 15. és 17. között rendezik meg a Várkertben.

Hozzászólások

Esélyesek lehetünk a legjobb európai úti cél címre

Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
2018. 01. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem valószínű, hogy Nagy-Britannia visszalépne az EU-ba

A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is. David Lidington szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor utalást tett arra, hogy ha az EU átalakul, a jövőbeni brit döntéshozók megfontolhatják, hogy az új szerkezetű európai együttműködési formával milyen kapcsolatrendszert alakítsanak ki.
2018. 01. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők nyerték az első Dal 2018 válogatót

A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
2018. 01. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az emberek 30 százaléka tartja megfelelőnek Trump elnökségét

A Gallup közvélemény-kutató intézet 134 országban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 30 százaléka tartja megfelelőnek az Egyesült Államok vezető szerepét Donald Trump elnöksége idején.
2018. 01. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Becslések szerint húsvétra lehet német kormány

A legoptimálisabb becslések szerint húsvétra lehet német kormány - mondta szombaton Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán a német koalíciós tárgyalásokról.
2018. 01. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a furcsa számokat senki nem találta el a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavasszal megérkezhet Budapestre az új amerikai nagykövet

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet - mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója a hirdo.hu-nak a Donald Trump amerikai elnök egy évvel ezelőtti beiktatatásához kapcsolódóan adott interjúban.
2018. 01. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az egyik legbiztonságosabb úti cél

A biztonság a top három utazási szempontban van, ez Budapestet és Magyarországot a legjobb úti célok közé emelte - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedés várható a magyarországi prémium autók piacán

A prémium autók szegmensében kétszámjegyű növekedésére lehet számítani az idén az új járművek magyarországi piacán Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja szerint.
2018. 01. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén rövidebb a farsangi időszak

Az idén rövid lesz a farsangi időszak - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrárkormányzat fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését

Az agrárkormányzat fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését, a mezőgazdaságban ugyanis ez a legmunkaigényesebb terület, mintegy 300-350 ezer család megélhetését biztosítja - mondta Nagy István parlamenti államtitkár szombaton egy szakmai rendezvényen, Tuzséron a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint.
2018. 01. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változás a magyar gazdaság növekedési előrejelzésében - heti devizapiaci jelentés

-Novemberben 30,7%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. -Ezen a héten a forint kissé erősödött az amerikai dollárral szemben.
2018. 01. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált, a február 10-i rendezvény teljes bevételét a hagyományoknak megfelelően rászoruló külhoni magyar közösségeknek ajánlják fel.
2018. 01. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 legjobb tőzsdei teljesítményeit díjazta a Budapesti Értéktőzsde

A BÉT Legek díjátadó a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseménye, amelyen ezúttal 13 kategóriában jutalmazta a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján. Ebben az évben három új kategóriát is bevezetett a BÉT, egy életműdíjat is átadtak, ráadásul az „év hazairészvény-kereskedési platformjára” a tőzsde honlapján keresztül bárki szavazhatott.
2018. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezményes kedvezmények a törzsvevőknek

A vállalkozások általában az év elején számszerűsítik, hogy partnereik – előző éves megrendeléseik volumene alapján – milyen szerződéses kedvezményre (bónuszra) jogosultak. A MAZARS legfrissebb összefoglalója rámutat: az adminisztrációs teher és a ráfordítás szempontjából egyaránt mérlegelni kell, hogy a visszamenőleges kedvezményt milyen formában – egy összegben, egyedi vagy csoportos számlamódosítással, esetleg más testre szabott megoldással biztosítják.
2018. 01. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországnak szüksége van Németországra az európai reformokhoz

Emmanuel Macron francia elnök pénteken jelezte, hogy Franciaországnak szüksége van Németországra Európa megreformálásához.
2018. 01. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Görögország és Spanyolország is jobb osztályzatot kapott

Görögországnak és Spanyolországnak is az eddiginél jobb államadós-besorolást adott pénteken két nemzetközi hitelminősítő. Az osztályzatjavítások indoklásában egyaránt szerepel a javuló költségvetési és növekedési teljesítmény.
2018. 01. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok kényelmetlenségtől mentesíthet a cafeteriában választott egészségbiztosítás

Az UNION Biztosító 1300 fős, reprezentatív felmérése szerint a 25-55 év közötti korosztályból jelenleg a lakosság mindössze 12 százaléka kap cafeteria-juttatásként egészségbiztosítást, noha 46 százalékuk élne ezzel a lehetőséggel. Akinek a munkáltatója a cafeteriában egészségbiztosítást is kínál, annak az idei juttatások most esedékes kiválasztása során célszerű ezzel a juttatással is számolnia: a havi keretből mindössze három-ötezer forint körüli összeget kell áldozni a várakozási idő nélküli, színvonalas ellátást nyújtó magánegészségügyi szolgáltatásokra.
2018. 01. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rangos elismerés: magyar szakembert választott tagjai közé a RICS

A világ egyik leghíresebb ingatlanszervezete, a londoni székhelyű Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) tagjává választották Ódor Dánielt, a Taylor Wessing Ügyvédi Iroda ügyvédjét.
2018. 01. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás