Mit mutat a magyar részvénypiac?

Amilyen vonzók voltak tavaly a magyar részvények, idén annyira óvatosan kell velük bánni. A gyenge évkezdet után lemaradásban vagyunk régiós társainkhoz képest, és egyelőre a folytatás sem tűnik ideálisnak. A K&H Alapkezelő megmutatja, miért.

Mit mutat a magyar részvénypiac?

A magyar részvényekbe fektetőkel voltak kényeztetve az elmúlt két évben: a BUX index több mint 90%-ot emelkedett, és egyértelműen a legjobb hozamot nyújtóbefektetési eszközkategória volt. „Az idei első három hónap gyakorlatilag nulla emelkedésthozott, miközben a régió más részvénypiacai 10% körül, a feltörekvő piacok pedig 10% fölött emelkedtek. A hazai részvénypiac tehát jelentősen lemaradt a régiós és globális versenyben, nagy kérdés ezért, hogy visszatérhet-e, és ha igen, mikor a korábbi lendület. A várakozások optimisták, mi azonban inkább óvatosak vagyunk” – hívta fel a figyelmet Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

 

„Az emelkedő trend idei visszatérésére a külföldi elemzői várakozások szerint ugyan van esély, rövid távon azonban ennek két akadályát látjuk: egyrészt a BUX mintegy 95%-át kitevő hazai blue chipek (OTP, MOL, Richter, Telekom) igen óvatos éves profitvárakozásokat fogalmaztak meg  a negyedéves jelentésük után, ami nem kápráztatta el a befektetőket. Másrészt a magyar tőzsde egyik legfontosabb árazási mutatója, az árfolyam/várható eredmény ráta (P/E) 12,5 pontot ért el 2017elején, ami a magyar tőzsde vonatkozásában történelmileg igen magas értékeltséget mutat.Mivel a régióban éles verseny van a befektetőkért, így azok – értehető módon – az olcsóbb és/vagy jobb profitnövekedéssel bíró piacokra térnek át” – mondta el Kovács Mátyás. Ez alapján rövid távon nem tartjuk vonzónak a hazai részvénypiacot. A pozitív fordulathoz tartósan optimista hangulatra és a hazai blue chipek részéről új növekedési sztorira van szükség” – tette hozzá a szakember.

 

Egy profi tőzsdei szakembert keresel? Megtaláltad!

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az anyagi függetlenség teszi a felnőttet?

A magyar lakosság kétharmada szerint akkor tekinthető valaki felnőttnek, ha anyagilag függetlenedik a szüleitől, képes eltartania saját magát és képes önálló döntéseket hozni a pénze elköltésére vonatkozóan – derül ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A megkérdezettek több mint fele, 22-25 éves korra teszi azt a kort, amikor illene függetlenné válniuk a fiataloknak. A többség ugyanakkor abban is egyetért, hogy önmagában az anyagi önállóság nem egyenlő a felnőtté válással.
2021. 08. 17. 17:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Meglepően nagyot ugrott a Magyar Telekom nyeresége és bevétele

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 26,4 százalékkal 14,5 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
2021. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Így teljesített a MOL a második negyedévben

A második negyedévben is jelentősen növelte a bevételét a Mol, így az 505 milliárd forintot meghaladó első féléves EBITDA (kamat, az adók, és az értékcsökkenés előtti üzemi eredmény) több mint kétszeresen múlta felül a tavalyi azonos időszak eredményét - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett jelentésből.
2021. 08. 06. 09:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás:

Ősztől az OTP Bank biztosítja az eBiz szolgáltatást

Az OTP Bank megvásárolta leányvállalatától, az OTP eBIZ Kft-től az eBIZ szolgáltatást biztosító üzletágát, így 2021. október 1-től a hitelintézet biztosítja teljeskörűen mindazon szolgáltatásokat, amelyeket addig leányvállalatán keresztül vehettek igénybe a vállalkozói ügyfelek. Az OTP eBIZ Kft. több mint 25 ezer ügyfele az eBIZ szolgáltatást a módosított általános szerződési feltételek elfogadása után a megszokott módon és az eddigi díjért használhatják a jövőben is. A változás következtében, a banki háttérnek köszönhetően, a platform megszokott és kedvelt funkciói mellett sor kerül majd további korszerű digitális megoldások fejlesztésére is.
2021. 08. 04. 20:00
Megosztás:

Példátlan szakmai teljesítmény Magyarországon: elérte legmagasabb pontját a MOL Campus épülete

Bokrétaünnepséget tartottak a főváros ikonikus városképi elemévé váló MOL Campus projektnél: a Kopaszi-gát és a BudaPart által körül határolt területen megvalósuló toronyépület a Market Építő Zrt. kivitelezésében elérte legmagasabb pontját. A régió legkorszerűbb irodaházának kivitelezése a tervek szerint halad, a létesítményt várhatóan 2022 őszén vehetik majd birtokba a MOL budapesti munkavállalói.
2021. 08. 04. 13:00
Megosztás:

Rekord született az OTP Business Társasházi Pályázatán

Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjármű töltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business Társasházi Pályázatán. A két kategóriában meghirdetett pályázatra rekordszámú − több mint 1300 − jelentkezés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a húsz pályázatot, amelyeket a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat.
2021. 08. 04. 06:00
Megosztás:

Az INA II. negyedéves eredménye erős lett, ami jó hír a MOL részvényeseknek (is)

Az INA tegnap hozta nyilvánosságra 2021. II negyedéves számait. A cég 633 millió horvát kuna tisztított, CCS alapú eredményt ért el, ami jóval magasabb, mint a tavalyi 366 millió kunás eredmény.
2021. 07. 30. 14:00
Megosztás:

A MOL részvényeket transzferált a MOL Új Európa alapba

A MOL a korábbi ígéreteknek és bejelentésnek megfelelően 2021. július 28-án 42.977.996 darab részvényt transzferált a MOL Új Európa alapba tőkehozzájárulásként. A tranzakciót követően a MOL 20.921.156 darab „A” sorozatú és 578 darab „C” sorozatú saját részvénnyel rendelkezik.
2021. 07. 29. 16:00
Megosztás:

Gombamód nőnek ki a földből az új lakásprojektek

A csökkentett áfa és az otthonteremtési támogatások hatására látványosan élénkül a fővárosi újlakás-kínálat, s egyelőre a vevők kedvét sem veszik el a korábban sosem látott összegeket tartalmazó virtuális árcédulák – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2021. 07. 28. 05:30
Megosztás:

500 ezer forintos bírságot kapott a Mol

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 500 ezer forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Molt a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt - tette közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön a vállalat.
2021. 07. 23. 01:00
Megosztás:

A horvát miniszter szerint a MOL - INA tárgyalások a végső fázisban vannak

A Bloomberg értesülései szerint a horvát gazdasági miniszter, Tomislav Coric azt nyilatkozta, hogy a MOL-lal való tárgyalások a végső fázisban vannak.
2021. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Jóváhagyást kapott a Richter új méhmióma készítménye

Az Európai Bizottság elfogadta a RYEQO, egy új, a méhmióma középsúlyos és súlyos tüneteitől szenvedő fogamzóképes korú felnőtt nők kezelésére szolgáló, szájon át szedhető készítmény törzskönyvezési kérelmét.
2021. 07. 20. 15:00
Megosztás: