Módosította lakásrendeletét a pécsi közgyűlés

Módosította lakásrendeletét csütörtökön a pécsi közgyűlés, ezzel a testület szerint előnyösebb helyzetbe hozzák a rászorulókat, a tisztességesen fizetőket és az adófizető pécsieket.

Módosította lakásrendeletét a pécsi közgyűlés

Őri László (Fidesz-KDNP) alpolgármester az MTI-hez a szavazás előtt eljuttatott közleményében azt írta: azért döntöttek a korábbi szabályozás felülvizsgálatáról, mert Pécsen mintegy 1600 "várhatóan tisztességesen fizető" rászoruló család vár arra, hogy beköltözhessen a meglévő és használatba vehető városi tulajdonú lakások egyikébe.
   
Mindezt - hangsúlyozta - az hátráltatja, hogy eközben több százan vannak olyanok, akik évek óta nem fizették meg a bérleti díjat. Sok tízmillió forintos közüzemi tartozást halmoztak fel, az ingatlant lelakták, és "több esetben a közösségi együttélés legalapvetőbb szabályainak betartására is képtelenek" - tette hozzá.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!
   

Az alpolgármester úgy fogalmazott: "nem elfogadható és igazságtalan, hogy a renitensek visszaéljenek a város jóindulatával, a bérleti díjtartozásaikat és közüzemi számláikat helyettük a tisztességesen fizetők és a pécsi polgárok egyenlítsék ki".
   
Őri László jelezte: az új szabályozással még nagyobb hangsúlyt fektetnek azon rászorulók megsegítésére, akik bérlakásra várnak, és várhatóan nem okoz komolyabb megterhelést nekik, hogy ezért "a minimális bérleti díjat rendszeresen megfizessék".
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A rendeletmódosítás szerint előnyt élveznek az önkormányzati lakáshoz jutásnál azok, akiknek van erkölcsi bizonyítványuk és nincs közüzemi tartozásuk - emelte ki az alpolgármester, aki további célként jelölte meg, hogy a bérlakások megőrizzék állapotukat, illetve megújulhassanak.
   
A közleményben arra is kitért, hogy az új szabályozás változatlanul hagyja a bérleti díjakat, így az igénylők továbbra is "a piaci ár töredékéért" kaphatnak lakásokat. A bérleti díjak átlagosan 13 600 forintos havi összeget tesznek ki - ismertette.
   
Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Az előterjesztés egyórás vitájában elhangzott, hogy az új szabályozás szerint felmondhatnak azoknak, akiknek hat hónapnál hosszabb idejű lakbértartozásuk van.
   
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el a rendeletmódosítást.

Hozzászólások

Székesfehérvár az okosvárossá válás küszöbén

A Vodafone Magyarországgal kötött megállapodásnak köszönhetően Fejér megye székhelye lehetővé tette a városlakók számára az okos parkolás lehetőségét. A szolgáltató rendszerének köszönhetően Székesfehérváron mintegy száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon a lakosok a mobiljuk segítségével. A legmodernebb technológiákat bemutató sajtótájékoztatón a résztvevők láthatták a századik NB-IoT megoldással működő parkolószenzor telepítését is.
2018. 12. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már januárban szükséged lenne a Diákhitelre? Még hat napod van!

Az év vége közeledte az első tanulmányi félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje is egyben. A hallgatók az első szemeszterben december 15-éig adhatják le diákhitel kérelmeiket, s az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget. A szabad felhasználású Diákhitel1 rekordalacsony, 2,3%-os kamatozással, míg a Diákhitel2 továbbra is egyedülállóan kedvező feltételekkel, 0%-os kamattal igényelhető az önköltséges képzésben.
2018. 12. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a vízilabda szabálymódosításait

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása.
2018. 12. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszokra számíthatunk a tőzsdén

A negatív nemzetközi hangulat miatt esés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
2018. 12. 10. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyenes karácsonyi rendezvényeket tart a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Idén karácsonykor is ünnepi programokkal és ajándékokkal örvendeztet meg 3200 magyarországi és határon túli, nehéz anyagi körülmények között élő, rászoruló gyermeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ).
2018. 12. 10. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már januárban dönthet a kormány a Digitális Sport Stratégiáról

Már januárban dönthet a kormány a Digitális Sport Stratégiáról, melyről fórumot rendeztek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
2018. 12. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat

Az Európai Bizottság kihirdette WiFi4EU finanszírozási programjának pályázati eredményeit, amely szerint mintegy 2800 európai helység, köztük 106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat - közölte az uniós bizottság pénteken.
2018. 12. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcszázmillió forintos áfacsalást lepleztek le

Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI.
2018. 12. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a méz ára

felvásárlási átlagár, Ft/kg; átlagár az állatpiacokon és -vásárokon, Ft/kg
2018. 12. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az ország legnagyobb adventi koszorúja

Az ország "legnagyobb adventi koszorúja" lett a diósgyőri vár, amelynek már két bástyáját világítják meg - egy-egy gyertyát szimbolizálva - advent második vasárnapján - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 12. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 12. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Borús, csapadékos időnk lesz

A jövő héten is borús, csapadékos idő várható: eső, ónos eső, hó is lehet. Kisebb lehűlésre is készülni kell, többfelé a maximumok is fagypont körül alakulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 12. 09. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig nem javult a levegő minősége

Továbbra is több helyen kifogásolt a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt.
2018. 12. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mézeskalácsfalu épül Vácrátóton

Az adventi időszakban idén is felépül Vácrátóton a mesebeli Mézeskalácsfalu, amelyet először a Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvényen lehet majd megtekinteni december 15-én - tájékoztatta a Pest megyei település polgármestere az MTI-t.
2018. 12. 09. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar adventi fesztivált tartanak New Yorkban

Advent alkalmából magyar örökség fesztivált tart szombat-vasárnap New Yorkban a Magyar Ház.
2018. 12. 09. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nézzük, hogyan jártak a magyar tőzsdések!

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 39 384,56 pont zárt pénteken, 724,81 ponttal, 1,81 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2018. 12. 09. 09:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Szili Katalin szerint a kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaország mellette áll

A kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy az anyaországi magyarság nem mögötte, hanem mellette áll, segíti a szülőföldön történő megmaradását, boldogulását és mostani küzdelmének sikeres megvívását - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton Beregszászon.
2018. 12. 09. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szén-monoxid-mérgezés történt Kozármislenyben

Három embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy kozármislenyi lakásból szombat este - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
2018. 12. 09. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 12. 08. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több településen ismét nőtt a légszennyezettség

Több településen ismét nőtt a légszennyezettség.
2018. 12. 08. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás