Moszkva reméli, hogy Washington nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben

Oroszország reméli, hogy az Egyesült Államok nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben, mint ahogy azt nem régiben Szíria esetében tette - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

Lavrov Mike Pence amerikai alelnök szavaira reagált, aki kijelentette, hogy Washington nem folytatja tovább a "stratégiai türelem" politikáját Phenjannal szemben.
    

"Ha az amerikai alelnök által használt képletes beszéd alatt az erő egyoldalú alkalmazásával való fenyegetés értendő, akkor az nagyon veszélyes út. Elfogadhatatlannak tartjuk Phenjan nukleáris és rakétaügyi, az ENSZ BT számos határozatát megsértő kalandor lépéseit, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ugyanilyen módon, az erőnek az ENSZ Alapokmányába ütköző alkalmazásával (Washingtonnak) meg szabad sérteni a nemzetközi jogot" - mondta Lavrov a szenegáli külügyminiszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
"Nagyon remélem, hogy nem történnek olyan egyoldalú lépések, mint amilyeneket Szíriában láttunk, és hogy az Egyesült Államok azt a vonalat fogja követni, amelyet (Donald) Trump elnök a választási kampánya során meghirdetett" - tette hozzá,
   
Az orosz diplomácia vezetője szerint a szíriai Hán Sejhún-i katonai repülőtérre mért katonai csapással az Egyesült Államok, "talán szándékosan" megnehezítette a politikai rendezést az arab országban. Mint mondta, Moszkva magyarázatot követel a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél (OPCW) amiatt, hogy Boris Johnson brit külügyminiszter kijelentette: brit tudósok már elemezték a helyszínen vett mintákat és arra következtetésre jutottak, hogy ott szarint vagy hasonló mérget vetetettek be. Lavrov kifogásolta, hogy a britek senkit sem tájékoztattak a vizsgálatukról.
   
Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország az orosz-amerikai kapcsolatok ügyében Donald Trump, nem pedig a tanácsadója szavait tartja mérvadónak. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai elnök síkra szállt a kétoldalú viszony javítása mellett és hozzátette, hogy Moszkva is kész erre.
   
A miniszter így kommentálta Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szavait, aki az ABC televíziónak kijelentette: eljött az Oroszországgal való "kemény párbeszéd" ideje Moszkvának a szíriai rezsimnek nyújtott támogatása és európai "felforgató" tevékenysége miatt.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament, a döntéssel a túlzsúfolt börtönöket szeretnék némileg tehermentesíteni - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
2018. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.
2018. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a német infláció decemberben

Decemberben a piaci várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékponttal csökkent az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott jelentése szerint.
2018. 01. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire pozitívan kezdtek a főbb európai tőzsdék

Vegyesen, többségében mérsékelt indexemelkedéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében az EB

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn Marija Gabriel, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja, miután most először összeült a testület által a dezinformációk visszaszorítására létrehozott szakértői csoport.
2018. 01. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott Románia miniszterelnöke

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
2018. 01. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
2018. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt - állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.
2018. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan csökken a bűnözés Szlovákiában

Történelmi mélypontra csökkent tavaly Szlovákiában a bűncselekmények száma, miközben ezek felderítettsége az eddigi legmagasabb arányt mutatta - jelentette be Robert Kalinák szlovák belügyminiszter hétfőn az országos rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
2018. 01. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 százalékkal nőttek Romániában a külföldi tőkeberuházások

Tavaly az első tizenegy hónapban csaknem 20 százalékkal, 4,377 milliárd euróra nőtt a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke Romániában a tavalyi azonos időszaki 3,651 milliárdhoz mérten - közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank (BNR).
2018. 01. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Skóciának milliárdokba kerülne a kemény Brexit

A skót kormány szerint milliárdokba kerülne a skót gazdaságnak a kemény Brexit, az, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.
2018. 01. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődbe ment az egyik legnagyobb brit építőipari vállalat

Csődbe ment az egyik legnagyobb brit építőipari és szolgáltatási vállalatcsoport, miután a cégvezetés, a hitelezők és a kormány között napok óta folyó mentőtárgyalások hétfőn eredménytelenül zárultak.
2018. 01. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javítanák az orosz-amerikai viszonyt

Anatloij Antonov washingtoni orosz és Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet egyeztetett lépésekre készül az orosz-amerikai viszony javítása érdekében.
2018. 01. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek

Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre - jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
2018. 01. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szoros lesz a cseh köztársaságielnök-választás második fordulója

Tóth Norbert, az Alapjogokért Központ kutatója szerint nagyon szoros lesz a cseh köztársaságielnök-választás második fordulója, amelyben több párt megpróbál összefogni Milos Zeman jelenlegi államfő ellen.
2018. 01. 14. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás