Moszkvában 100 ezer embert kellett evakuálni hamis bombariadók miatt

Moszkvában szerdán több mint 100 ezer embert kellett evakuálni hamis bombariadók miatt - közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Hivatalos magyarázat egyelőre nincs a "telefonos terrorizmusra".

Moszkvában 100 ezer embert kellett evakuálni hamis bombariadók miatt

Az Interfax informátora szerint a moszkvai hatóságokhoz szerdán 65 névtelen telefonhívás érkezett be, amelyek több mint 70 objektum elleni készülő robbantásos merényletre figyelmeztettek. Az ügy felderítésébe bevonták a titkosszolgálatokat.
   
A hamis bejelentések miatt, vasárnap óta, Vlagyivosztoktól Kalinyingrádig, nem hivatalos adatok szerint kéttucatnyi településen közintézményeket, pályaudvarokat, repülőtereket, piacokat, szállodákat, filmszínházakat és bevásárlóközpontokat kellett kiüríteni. Az evakuálás több tízezer embert érintett. Robbanószerkezetet egyelőre sehol sem találtak, de a riasztások miatt a mentőszolgálatok nagy erőket voltak kénytelenek mozgósítani.
   
Moszkvában büntetőeljárás indult készülő terrortámadásokról szóló, tudatosan hamis bejelentés miatt, ismeretlen tettes ellen. Az elkövetőt öt évig terjedő szabadságvesztésre és egymillió rubelig (mintegy 4,5 millió forint) terjedő bírságra ítélhetik, az okozott kár függvényében.
   
A hatóságok eddig hivatalos állásfoglalást nem tettek közzé a "telefonos terrorizmus" ügyében, és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője sem kívánta kommentálni a történteket.
     

"Ebben a kérdésben a szakszolgálataink illetékesek" - mondta szerdán újságíróknak.
   
Az Interfax csütörtökön meg nem nevezett, jól értesült forrásra hivatkozva azt állította, hogy a műszaki vizsgálatok megállapították: a bombafenyegetésről szóló hamis hívások "több mint 90 százaléka" IP-(internetprotokoll-)telefoncsatornákon keresztül történt, Ukrajna területén lévő területén található berendezésekről. Az informátor szerint a bejelentések fonetikai elemzése is ukrajnai telefonálókra utal.
   
A Lenta.ru hírportál csütörtökön többfajta lehetséges verziót is felvázolt az ügy hátterével kapcsolatban. Az Argumenti i Fakti című hetilap permi online kiadására hivatkozva első helyen említette meg, hogy nem bűncselekmény, hanem biztonsági gyakorlat van folyamatban. Az idézett forrásban erről lehetőségről bizonyos "Oleg Osztrovszkij, a védelmi minisztérium főellenőrének munkatársa" nyilatkozott.
   
"Oroszországban a szovjet idők óta először folyik nagyszabású gyakorlat, amelyben részt vesz az összes, az ország biztonságáért felelős intézmény" - mondta kedden az idézett személy, előre jelezve, hogy a bombariadók további városokra is ki fognak terjedni.
   
A Lenta.ru rámutatott, hogy a cikk azóta eltűnt az oldalról, sőt Yandex és Google keresővel sem lelhető fel többé. A hírportál által megszólaltatott szakértő ezt a magyarázatot valószínűtlennek tartotta, azzal érvelve, hogy a szakszolgálatok nem tréningeznek névtelen bejelentésekből kiindulva és a gyakorlatokat előre be szokták jelenteni.
   
A Lenta.ru idézte a RIA Novosztyi hírügynökség egy korábbi jelentését, amely szintén arról szólt, hogy a hatóságok gyanúja szerint Ukrajnából érkezhettek a hamis riasztások, valamint a TASZSZ hírügynökséget is, amely a Rosztyelekomtól úgy értesült, hogy a hívásokat IP-telefonokról intézték egy nemzetközi virtuális telefonközpont közbeiktatásával. Az orosz távközlési szolgáltató nem nevezte meg az országot, amelyből a hívásokat indíthatták.
   
A Lenta.ru a lehetséges elkövetők között említi még meg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet informatikusait, akik a szélsőségesek Szíriában elszenvedett vereségéért próbálnak meg kibertámadással bosszút állni, valamint azokat az orosz politikai erőket, amelyek elégedetlenek a vasárnapi helyhatósági, regionális és kormányzóválasztások eredményével, amelyeken a hatalom pártja, az Egységes Oroszország elsöprő győzelmet aratott.
   
Lev Gudkov, a Jurij Levada Független Elemzőközpont igazgatója szerint a bombariadók sorozatát nem kell feltétlenül összekötni a választásokkal és a tiltakozás jeleként értelmezni. "Egyszerűen kézenfekvő volt az alkalom: választások idején a hatalmi struktúrákban különösen nagy a feszültség, a kormányzat pedig aggódik, hogy semmi rendkívüli sem történjen. Úgy tűnik számomra, hogy az akció célja a hatalom felbosszantása, megfricskázása, kifigurázása" - vélekedett a Lenta.ru-nak nyilatkozó szociológus.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Merkel: Németország számára fontos az Európai Unió jövője

Németország számára fontos az Európai Unió jövője, ezért kormánya továbbra is elkötelezett az Európai Unió törekvései mellett - jelentette ki újságírók előtt Angela Merkel német kancellár az az uniós és a keleti partnerségi országok vezetőinek pénteki brüsszeli csúcstalálkozóját követően pénteken.
2017. 11. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új uniós adatvédelmi szabályozás- akár 6 milliárd forintnyi bírság is kiszabható lesz

A 2018. május 25-én hatályba lépő új európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) minden tagállamra egységesen kiterjedően szabályozza majd az állampolgárok személyes adatai védelmének jogi keretrendszerét, ráadásul kifejezetten nagymértékű bírságokat is kilátásba helyez. Kérdéses ugyanakkor, hogy tényleg minden tekintetben felkészültek-e a hazai cégek az adatvédelmi szabályok változására a saját kiberbiztonságuk, vagy vállalati IT infrastruktúrájuk és belső folyamataik tekintetében.
2017. 11. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem szeretik, ha twittereznek és szelfiznek a német parlamentben

Nemkívánatos a twitterezés és a szelfizés a német szövetségi parlament (Bundestag) üléstermében - figyelmeztette a képviselőket Wolfgang Schäuble elnök német lapok pénteki jelentései szerint.
2017. 11. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2017. 11. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenhet a britek életszínvonala

Londoni makrogazdasági elemzők csütörtöki előrejelzései szerint az új brit költségvetési tervezetben szereplő, jelentősen rontott növekedési becslésekből az életszínvonal hat évtizede nem tapasztalt hosszúságú csökkenésére lehet következtetni, és Nagy-Britannia akár két évtizedet is elveszíthet jövedelemnövekedési szempontból.
2017. 11. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-svájci kereskedelem

A magyar-svájci kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2016); behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 11. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jók a magyar-szlovén politikai kapcsolatok

A magyar-szlovén politikai kapcsolatok kiválóak, az egyik legjobb kapcsolat a szomszédos országok közül Szlovéniához fűzi Magyarországot - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön az Országházban, miután a szlovén parlament elnökével találkozott.
2017. 11. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

26 étterem kapott Michelin-csillagot az Ibéria-félszigeten

Az Ibériai-félszigeten 26 újabb étterem kapott Michelin-csillagot idén, ezek közül 24 Spanyolországban, kettő Portugáliában található.
2017. 11. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új rendszert javasol a természeti katasztrófák kezelésére az EB

Javaslatot tett az Európai Bizottság egy új európai rendszer létrehozására természeti katasztrófák megelőzése és kezelése érdekében - közölte Hrisztosz Sztilianidesz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos Brüsszelben csütörtökön.
2017. 11. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a német GDP

A harmadik negyedévben a várakozásoknak megfelelő 0,8 százalékos mértékben nőtt a német bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett végleges adatai szerint.
2017. 11. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem veszélyes az egészségre az Európa légterébe került radioaktív szennyezés

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.
2017. 11. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 11. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkolnak az Amazon olaszországi dolgozói

Emberségesebb munkafeltételeket és jobb bérezést követelnek maguknak az Amazon internetes kereskedelmi óriás olaszországi dolgozói, akik a Black Friday napjára 24 órás sztrájkot hirdettek, megbénítva az akciós vásárlási nap rendeléseit.
2017. 11. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hat éve a legnagyobb teljesítménynövekedés a német feldolgozóiparban

Hat éve a legnagyobb ütemben nőtt novemberben a német feldolgozóipar teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felmérése szerint.
2017. 11. 23. 13:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen élénkült az euróövezet gazdasági aktivitása

Hat éve a legnagyobb ütemben élénkült novemberben a gazdasági aktivitás az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett vizsgálata szerint.
2017. 11. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 milliárd font jut a Brexitre

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el a brit EU-tagság megszűnésével összefüggő bármilyen jövőbeni pótlólagos finanszírozási igényre - mondta a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét ismertetve szerdán a brit pénzügyminiszter.
2017. 11. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen javult a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Jelentősen javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban novemberben - derült ki az Európai Bizottság szerdán közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2017. 11. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyes eredménnyel fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2017. 11. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a munkanélküli Horvátországban

Horvátországban októberben 16,6 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, a szeptemberinél 0,8 százalékponttal magasabbat, a munkanélküliség tavaly október végén még 14 százalékos volt.
2017. 11. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,5 százalékkal növekedhet a görög GDP

A jövő évi görög költségvetési terv az idei 1,6 százaléknál nagyobb, 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Tavaly stagnált a görög gazdaság.
2017. 11. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás