NMHH Médiatanács: 760 millió forint jövőre ismeretterjesztő, animációs és dokumentumfilmekre

Három filmes pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra Programjában, összesen 760 millió forint keretösszeggel. A hatóság vizsgálata szerint a nézők egyre gyakrabban találkozhatnak termékmegjelenítéssel a két országos kereskedelmi televízióban.

NMHH Médiatanács: 760 millió forint jövőre ismeretterjesztő, animációs és dokumentumfilmekre

Jövő január közepéig lehet pályázni első körben három jövő évi filmes támogatásra
 

A Médiatanács meghirdette a Magyar Média Mecenatúra Program ismeretterjesztő és animációs filmek, valamint dokumentumfilmek elkészítését támogató 2018-as pályázatait, amelyekre összesen 760 millió forintot fordít. Jövőre a három pályázati körhöz kapcsolódóan három alkalommal hirdet nyerteseket a grémium. Az első fordulók beadási határideje mindhárom pályázati eljárás esetében január 18., 12 óra, a később kidolgozott filmtervekkel júniusban, illetve az ősz elején lehet majd pályázni. Az eddigiekhez hasonlóan határon túlról is várják a pályázatokat, sőt, az ismeretterjesztő és a dokumentumfilmes kategóriákban a határon túliak részére az első fordulóra elkülönített 210 millió forintos keretösszeg tíz százalékát kizárólag a külhoni pályázatokra lehet fordítani.

Az ismeretterjesztő filmek gyártását támogató 250 millió forint keretösszegű Kollányi Ágoston-pályázatra önálló vagy többrészes természetfilmek, valamint tudományos, művészeti, történelmi és kulturális témájú filmalkotások szinopszisait lehet benyújtani. Az Ember Judit-pályázatban összesen 330 millió forintra lehet pályázni, és 25 vagy 50 perc hosszúságú vagy legfeljebb kétrészes dokumentumfilmek kaphatnak támogatást. Az animációs filmek készítésére kiírt 180 millió forintból gazdálkodó Macskássy Gyula-pályázaton maximum 25 perces vagy epizódonként legfeljebb 15 perc hosszú sorozatok tervével indulhatnak a pályázók.
 
Nagyot ugrott a termékmegjelenítések száma 2017 első félévében

 
A testület elfogadta az országos kereskedelmi televíziók műsorainak termékmegjelenítését 2017 első félévében vizsgáló tanulmányt. A felmérésben az NMHH az RTL Klub és a TV2 közel 3500 műsorszámát elemezte. A vizsgálat fókuszában ezúttal is a médiaszolgáltatások saját gyártásban készített műsorai álltak, amelyekben a félév alatt összesen 19162 termékmegjelenítést azonosítottak, közel 75 százalékkal többet, mint 2016 azonos időszakában. A megjelenő márkák száma szintén közel 75 százalékkal nőtt: 2017 első félévében 2953-félét láthattak a nézők, míg egy évvel korábban csupán 1700-at. Az RTL Klub a tavalyi 6378 megjelenítését több mint a duplájára emelte idén, a csatornán az első félévben mintegy 14 ezer ilyen típusú üzenet szerepelt. A TV2 esetében kismértékű emelkedést regisztráltak, 4609-ről 5204-re ugrott fel a termékmegjelenítések száma. Amíg korábban jellemző volt, hogy a médiaszolgáltatók túlzottan bebiztosították magukat a termékmegjelenítésre felhívó feliratok használatában, addigra az év első felében már az látszik, hogy következetesebben használják a felhívást, amelyet tényleges termékmegjelenítés követ. Emellett a vizsgálat összesen 270 alkalommal regisztrálta a felhívás elmaradását.

A nagy márkák kevésbé uralták a termékmegjelenítés piacát, mint ahogy az a klasszikus reklámszpotoknál megfigyelhető. A közel 3000 beazonosított áru 88 százaléka tíznél kevesebbszer, 978 pedig csupán egy alkalommal tűnt fel, így a termékmegjelenítés változatosabb kínálatot mutatott. A leggyakrabban megjelenő márka idén is az Adidas volt, összesen 332 alkalommal, amelyet nem sokkal lemaradva a Nike (321) követett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig a Fa Men (208) állt.

A tematikus magazinműsorokban jelent meg az összes hirdetés 62,4 százaléka, mintegy 12 ezer darab, vagyis egyértelműen ez a műsortípus a legnagyobb felvevőpiaca a termékmegjelenítésnek. A legtöbb termékmegjelenítéssel (3299) az RTL Fókusz műsorában lehetett találkozni, közel kétszer annyival, mint tavaly (1790).
A teljes tanulmány elérhető az NMHH honlapján.
 
Rádiós döntések

 
A Médiatanács az Advenio Műsorszolgáltató Zrt. arra vonatkozó kérelmét, hogy a tanács függessze fel az országos kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati eljárását, elutasította, mivel nincs törvényi lehetőség az eljárás felfüggesztésére. A pályázati eljárással kapcsolatban bírósági eljárás van folyamatban, az ügyben bővebb felvilágosítást az eljárás lezárulta után adhat a hatóság.
A közösségi jellegű miskolci Európa Rádió szolgáltatójára egy hatósági ellenőrzés nyomán harmincezer forint bírságot szabott ki a Médiatanács. A rádió kevesebb helyi közélettel foglalkozó, a mindennapi életet segítő műsort és több ismétlést tett közzé a szerződésében vállaltakhoz képest, ráadásul az elmúlt egy évben nem először történt ilyen típusú jogsértés a szolgáltatónál. A szintén közösségi székesfehérvári Vörösmarty Rádió is túl sokat ismételt, ezért a tanács figyelmeztette a rádió médiaszolgáltatóját a szabályok betartására.

A testület a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: