Nagy-Britannia keményen küzd az Európai Unióval

Egyelőre nem világos, mennyibe fog kerülni Nagy-Britanniának a Brexit, amely jelenleg vitákat szül az ország és az Európai Unió között. Egyik fél sem számít arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a konkrét összegről, így úgy néz ki, hogy patthelyzet alakult ki. A brit miniszterelnöknő sürgeti az Európai Uniót, hogy vegye figyelembe azon politikai kockázatokat is, amellyel szembesülhetnek.

Nagy-Britannia keményen küzd az Európai Unióval

Az Európai Unió és Nagy-Britannia között nehezebbé váltak a különválás számlájáról folyó tárgyalások. Az EU a brit kormánytól „válási kompenzációt” követel, vagyis egy összeg kifizetését, az eszközök lehívását biztosító EU költségvetésében való részesedése fejében. Theresa May, brit miniszterelnök október közepén beterjesztett egy 20 milliárd eurós összegről szóló indítványt, amelyben az uniós tagság felmondásának számlaösszegéről tesz javaslatot. Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani szerint azonban egy ilyen összeg a Brexit fejében aprópénznek számít, továbbá közölte, hogy az EU követelései megközelítőleg 60 milliárd euró körül mozognak, amit legutóbb az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is megerősített.  


Nagy-Britannia eddig még nem tett semmilyen hivatalos ajánlatot, ennek ellenére október végén már olyan információ jutott el a médiához, hogy Theresa May ezt követően eredeti ajánlatának a dupláját, azaz 40 milliárd eurós összeget javasolt. Tekintettel a jelenleg folyó vitákra, a végső összegről szóló megegyezés kitolódik a mostani év végére, és pillanatnyilag teljesen bizonytalan, hogyan fognak alakulni a tárgyalások.


„Milyen szerepet játszik az EU és Nagy-Britannia közötti pénzügyi egyezkedés a Brexitről szóló megegyezésben? Olyan buktatóról van szó, amely mindkét felet és a közöttük folyó tárgyalást zsákutcába vezette. Az EU nem szándékozik áttérni a jövőbeni kereskedelmi megállapodások megoldására mindaddig, amíg nem lát megfelelő előrehaladást a Brexit három, problémát jelentő pontjában. Ezek közül a legérzékenyebb éppen a pénzügyi megegyezés, azonban Nagy-Britannia képviseletében a tárgyaló tagok azzal érvelnek, hogy a pénzügyi egyezségről folytatott bármilyen vitát a két fél jövőbeni kereskedelmi kapcsolatainak kontextusában kell lefolytatni.”
– mondta František Kovács, az AKCENTA CZ szakértője.


A probléma abban gyökerezik, hogy nem világos, mit ért az EU a megfelelő előrehaladás alatt, és egyik fél sem számít arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a konkrét összegről.

Theresa May brit miniszterelnök sürgeti az uniót, hogy vegye figyelembe azt a politikai kockázatot, amelynek ő és a brit kormány ki van téve, továbbá azt is, hogy Nagy-Britannia számára politikailag nem járható út egy magas összegű számla elfogadása, még mielőtt a kereskedelmi kapcsolatokról folyó viták lezárulnának. Theresa May stratégiája és érvelése logikus, és viszonylag kompromisszumokra törekvő. Kérdéses azonban, hogy az EU számára vajon kellően meggyőző-e? Amennyiben az EU nem találja megfelelőnek, akkor az egyezkedések a miniszterelnöknő pozíciójának elvesztésébe kerülhetnek, de ha Nagy-Britannia akárcsak ideiglenesen elveszítene egy erős tárgyalóképes vezetőt, akkor az EU előnyt szerezhet a lehető legmagasabb összeg érvényesítéséhez.

 

Hozzászólások

BÉT: Csökkenés várható szakértő szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 07. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a piacok az újabb vállalati beszámolókat és Jerome Powellnek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökének kongresszusi beszámolóját várják.
2018. 07. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig változott a forint

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: az euróval és a svájci frankkal szemben hajszálnyit gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben kissé erősödött.
2018. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2018. 07. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vezető részvények többsége gyengült

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,69 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 35 267,07 ponton zárt hétfőn.
2018. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Minimális gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn.
2018. 07. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma?

Iránykeresésre vagy pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 07. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mindenütt mínuszt jeleztek.
2018. 07. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest hétfő kora reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest.
2018. 07. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bank of America a tőzsdei cégek eddig vártnál nagyobb idei nyereségére számít

Négy százalékkal, 153 dollárról 159 dollárra javította az amerikai S&P 500 indexben szereplő cégek idei részvényarányos nyereségére vonatkozó előrejelzését a Bank of America-Merrill Lynch (BofAML) bankcsoport.
2018. 07. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő forgalomban gyengült a BUX a héten

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értőktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 35 641,76 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, az előző heti záróértékénél 133,97 ponttal, 0,37 százalékkal alacsonyabban.
2018. 07. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gondban a Wells Fargo

Továbbra is gondban a Wells Fargo, a jelzáloghitelezésből származó bevételei 33%-kal estek a negyedév során a banknak év/év alapon.
2018. 07. 14. 02:08
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a Citigroup gyorsjelentése

Nemcsak hátránya származik a Citigroupnak a nagy nemzetköz jelenlétből a mostani kereskedelmi viszályok közepette.
2018. 07. 14. 01:04
Megosztás:
Hozzászólások:

Gigászi profitról adott hírt a J.P. Morgan

Minden soron felülteljesítette az elemzői várakozásokat a J.P. Morgan a második negyedéves gyorsjelentésében, 8,3 milliárd dolláros profitja pedig új negyedéves csúcsot jelent.
2018. 07. 13. 23:59
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb büntetést kapott a Johnson & Johnson

Összesen 4,7 milliárd dollárt, részvényenként nagyjából 2 dollárt kell fizetnie a Johnon & Johnsonnak 22 nőnek, akiknél a hintőporban található azbeszt miatt alakulhatott ki petefészekrák.
2018. 07. 13. 17:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Lakásárak és a forint árfolyama - Sodor az árfolyam

Árfolyam-változás, infláció és kamatszínvonal – csak úgy röpködnek a közgazdasági kifejezések mostanában. Változik a gazdasági környezet, újra kell ismerkedni fogalmakkal, amelyek szinte kivesztek a szótárunkból. Vajon milyen hatása lesz ezek változásának a lakáspiacra?
2018. 07. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedő részvényárakra számítanak ma a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 07. 13. 08:54
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb NASDAQ csúcs Amerikában, erősödő ázsiai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó börzék többsége is pluszban állt azután, hogy csütörtökön New Yorkban történelmi csúcsra erősödött a technológiai részvények Nasdaq indexe.
2018. 07. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőkekivonás a piacokon - hogyan fektessünk most be a deviza és árutőzsdéken?

A kereskedelmi háború okozta bizonytalanság és a jegybanki támogatás csökkenése miatt újabb tőkekivonási hullám jöhet még, ezért a K&H befektetési szakemberei a következő hónapokban a feltörekvő piacokkal szemben a fejlett tőzsdéket javasolják befektetésre. És mit tegyünk a devizapiacokon és az árupiacokon? Lássuk a szakértői véleményeket!
2018. 07. 13. 08:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
2018. 07. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás