Nagy gondot jelent a szántóföldeken a belvíz

Már gondot jelent a szántóföldeken a belvíz, mivel gondoskodni kell annak elvezetéséről - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn.

Nagy gondot jelent a szántóföldeken a belvíz

Vancsura József tájékoztatása szerint a téli időjárás visszatérésével, már olyan mennyiségben került víz a szántóföldekre, ami már országosan is gondot jelent. A belvizes területek nagysága megközelíti a 100 ezer hektárt.
   
Hozzátette: a helyzeten a talajt szárító böjti szelek és az idő felmelegítése segíthet.
   

Kiemelte: az idén a vetések még nem kezdődtek meg, mert a termelők arra várnak, hogy kitavaszodjon.
   
Kitért arra is, hogy több megyében működtetik a szivattyúkat a belvíz elvezetésére, a belvizet ugyanis átemelik a csatornákba. A legjelentősebb belvíz Békés, illetve Csongrád megyében alakult ki. De az esőzések miatt az ország nagy részén a mélyebb fekvésű területeken összefolyások tapasztalhatók, és így több helyen is kialakultak a belvizes területek - mondta a GOSZ elnöke.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kevés repceméz lesz idén

Kevés repcemézre számítanak idén a méhészek, mert a márciusi hideg időjárás miatt megkésett a generációváltás a méheknél - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének szaktanácsadója szerdán az MTI-vel.
2018. 04. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan megnyílik az érdi gyümölcs génbank

Megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének gyümölcs génbankja - jelentette be szerdán a NAIK főigazgatója.
2018. 04. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó állapotban teleltek át az őszi vetések

Az idei enyhe, általában hótakaró nélküli telet viszonylag jól átvészelték az őszi vetések. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felmérése szerint az 1,6 millió hektáros őszi vetésű kalászos gabona és őszi káposztarepce vetésterületének 90 százalékán jó vagy közepes minőségűek a növényállományok.
2018. 04. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony a szójatermelés, de nagyobb lenne az igény

Magyarországon jóval az igények alatt termelnek szóját - mondta Gyuricza Csaba, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 04. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
2018. 04. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyen segít az agrárkamara az egységes kérelmek elkészítésében

Idén is ingyen segítenek a gazdálkodóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai az egységes kérelmek elkészítésében és benyújtásában.
2018. 04. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi cukorrépa terem hazánkban - egy ábrán

A cukorrépa termésmennyisége, ezer tonna
2018. 04. 11. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a GOSZ - VSZT kukorica és őszi búza kísérlete

Az őszi búza és a kukorica fajtakísérletek idei módszertani változtatásaival a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének célja, hogy a gazdálkodók a termelés kiinduló pontját képező fajtaválasztásban pontosabb és részletesebb adatokat kaphassanak az egyes fajtákról.
2018. 04. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lecsapott a lépfene egy szentesi juhállományra

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette, hogy lépfene okozott hirtelen elhullást egy szentesi juhállományban március végén, valószínűleg a belvíz hozhatta felszínre a lépfene spóráit - közölte a hivatal a honlapján.
2018. 04. 05. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt van a legtöbb genetikailag módosított növény - ábrán mutatjuk

A világon 28 országban termesztenek genetikailag módosított (gm) növényeket. 2016-ban a gm-növények vetésterülete összesen 185,1 millió hektár
2018. 04. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kukoricamalom épül Karcagon

Kukoricamalmot épít Karcagon, a volt rizshántoló területén a Jász-föld Zrt. 1,5 milliárd forintos beruházással - közölte kedden a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
2018. 04. 03. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat

Szeptember 5. és 8. között rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat, melyen gyakorlati gépbemutatók mellett a precíziós gazdálkodásról, valamint napelemek alkalmazásáról tartanak előadásokat - közölték a szervezők a rendezvény programját ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Bábolnán.
2018. 04. 01. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar juhexport

A magyarországi juhexport alakulása, 2009-2016
2018. 03. 31. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stratégiai keretmegállapodást kötöttek az agrárium további fejlődésére

Az agrárium további fejlődésére, a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak jövőbeni biztosítására stratégiai keretmegállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz).
2018. 03. 30. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megépítik Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját

Magyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját építteti meg a magyar tulajdonú Claessens Group a Somogy megyei Böhönyén, a 4 milliárd forintos beruházással két éven belül elkészülő négy, összesen 32 ezer férőhelyes épület egyikének bokrétaünnepségét csütörtökön tartották a településhez tartozó Terebezdpusztán.
2018. 03. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

76 milliárd forint jut a fiatal gazdák támogatására

A Vidékfejlesztési programban 76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására, a keretösszeg mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Fiatal gazdák - vidékfejlesztési támogatások finanszírozása című sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.
2018. 03. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres az agrárgazdasági kamara megújítása

Sikeres a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megújítása - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 03. 27. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora Magyarország juhállománya?

A juhállomány alakulása Magyarországon, 2000-2017
2018. 03. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország kerítést emelne keleti határán az afrikai sertéspestis miatt

A lengyel kormány kerítést építene keleti határai mentén, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis (ASP) további terjedését - közölte Krzysztof Jurgiel lengyel földművelésügyi miniszter a Vytenis Andriukaitis uniós biztossal közösen tartott varsói sajtóértekezleten.
2018. 03. 27. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem károsodtak a szőlőültetvények

A rendhagyó tél, benne a szokatlanul meleg hónapok, majd a fagyos tavaszkezdet nem okozott károkat a szőlőültetvényekben a mátrai és az egri borvidéken, sőt a hideg márciusi idő gyéríthette a kora tavasszal támadó kártevőket is.
2018. 03. 26. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás