Nagyobb veszélyt jelent a szívritmuszavar, mint gondolnánk

A Biosense Webster (Johnson & Johnson Medical) legfrissebb jelentése szerint a leggyakrabban előforduló szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció (PF) több mint 11 millió embert érint csak Európában. Magyarországon a betegek száma eléri a 200 ezret, de ebből mintegy 40-60 ezren nem is tudják, hogy érintettek. A betegség kezelése 600-3286 millió eurós terhet ró az európai egészségügyi rendszerekre, és az előrejelzések szerint a betegszám 2030-ra akár 70 százalékkal növekedhet. A Magyar Kardiológusok Társaságának Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja szerint a pitvarfibrilláció okozta problémák kezelésében EU szinten jól állunk.

Nagyobb veszélyt jelent a szívritmuszavar, mint gondolnánk

A betegszám 70%-kal növekedhet 2030-ra
 
A pitvarfibrilláció szabálytalan, gyakran szapora pulzusszámmal járó szívritmuszavar, melynek hátterében a két felső szívüreg (pitvarok) rendezetlen elektromos működése áll. A jelentés rámutat, hogy a PF az egyik legsúlyosabb egészségügyi problémává növi ki magát világszerte. A pitvarfibrillációban szenvedő betegek száma 2030-ra akár 70 százalékkal is megnövekedhet, ráadásul a 2050-ig előrejelzett betegszámnövekedés Európában lehet a legjelentősebb. A betegség gazdasági hatását sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A számítások szerint a jelenlegi 11 milliós betegszám 600-3286 millió eurós terhet ró az európai egészségügyi rendszerekre, és a jósolt növekvő tendenciát figyelembe véve, ez az összeg akár meg is duplázódhat.
 
A magyar betegek több, mint negyede nem tudja, hogy érintett
 
A szabálytalan szívritmus legnagyobb rizikója a vérrög képződés, ami pitvarfibrilláció-okozta szélütéshez vezethet. Ez a stroke egyik különösen súlyos formája. További kockázat, hogy a PF az érintettek ötödénél progresszív betegséggé fejlődhet, vagyis az alkalmanként előforduló probléma egy év leforgása alatt állandósul. Ez a felfedezetlen PF esetén nagyobb eséllyel történik meg, éppen ezért az egyik legfontosabb cél a korai diagnózis. A betegség másik veszélye éppen a rejtőzködő jellegéből adódik; az érintettek 15-30 százaléka nem is tudja, hogy beteg, egészen addig, amíg komoly egészségügyi problémát nem okoz. Hazánkban nagyságrendileg 200 ezer embert érint a pitvarfibrilláció, de ebből 40-60 ezren nem is tudják, hogy betegek.


Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?

 
Az abláció a leghatékonyabb terápia
 
Az eredmények azt mutatják, hogy a leghatékonyabb terápia a pitvarfibrilláció esetén az ún. abláció, ennek ellenére jelenleg a sok kellemetlen mellékhatással járó gyógyszeres kezelés még sokkal elterjedtebb Európában és hazánkban is. Az abláció során hővel vagy fagyasztással iktatják ki a kóros szöveteket. A szakemberek egybehangzó véleménye alapján ez a kezelés jelentősen javíthatja a betegek életminőségét. Magyarországon éves szinten 1600 ablációt hajtanak végre, ami EU viszonylatban jó aránynak számít.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar, amely súlyos egészségügyi következményekkel járhat és akár életveszélyes szövődményekhez, többek között stroke-hoz is vezethet. Örvendetes, hogy a korai diagnózist elősegítő eszközök egyre több beteg számára elérhetőek, ugyanakkor az előrejelzések szerint a PF előfordulása rohamosan növekszik Európában és hazánkban is. Éppen ezért lenne fontos, hogy a leghatékonyabbnak számító ablációs eljáráshoz minél többen férjenek hozzá. Az sem elhanyagolható, hogy a korai diagnózis és az ahhoz társuló hatékony terápia sokkal olcsóbb, mint a betegek rehabilitációja” - mondta prof. dr. Gellér László, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika osztályvezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökségi tagja.
 
„A betegség előfordulására vonatkozó adatok valószínűleg nem tükrözik a probléma valódi méreteit. A jelentésből az is kiderült, hogy világszinten mintegy 4 millióan élnek együtt a betegséggel úgy, hogy nem tudnak arról, hogy érintettek. A korai diagnózist elősegítő eljárások pozitív hatással vannak a betegek kilátásaira, ezért azon dolgozunk, hogy a hatékony terápiák minél több érintetthez eljussanak, ami költséghatékonysági szempontból is nagyon előnyös” – tette hozzá dr. Sághy László, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Elektrofiziológiai Munkacsoportjának és a Magyar Kardiológusok Társaságának Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának vezetője.
 
A Biosense Webster egyébként több, mint 20 éve fejleszt az egészségügyi szakemberekkel szorosan együttműködve olyan korszerű eljárásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegek életminősége javuljon. Mivel a pitvarfibrilláció prevalenciája növekszik, a lakossági, döntéshozói és szakmai edukáció egyre fontosabb. Éppen ezért rendezik meg minden évben a globális Pitvarfibrillációs Hetet, ezzel is a felhívva a lakosság és a szakma figyelmét erre a súlyos problémára.  

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: