Nagyot dobott a technológia, a kontent és a kreativitás a BrandZTM Top 100 márkákon

A Netflix boxsetek iránti magas kereslet, a Facebook storyk, illetve az Apple iTunes és az Alibaba filmgyártó cégének köszönhetően mintegy 21%-kal, 750 milliárd dollárral növekedett a 2018-as BrandZTM Top 100 legértékesebb globális márka listáján szereplő brandek összértéke. A jelenleg 4,4 billió dollár értékűre becsült rangsort a WPP csoporthoz tartozó Kantar Millward Brown tette közzé.

Nagyot dobott a technológia, a kontent és a kreativitás a BrandZTM Top 100 márkákon

A kreatív marketing megközelítések mellett az adatközpontú, mesterséges intelligencia-vezérelt technológiák, mint az AI vagy az AR egyre növekvő felhasználása sok márka számára tette lehetővé az ügyfelek alaposabb megértését. Ezek az eszközök így a kényelmen, a személyre szabott tartalmakon kívül a kiemelkedő márkaélményt is nagyban támogatták.

Nem véletlen tehát, hogy a Top 10 márka közül nyolc technológiai vagy technológiához kapcsolódik. A listavezetők továbbra is a Google és az Apple. Előbbi 23%-kal növekedett, így jelenleg 302,1 milliárd dolláros márkaértékkel bír, míg az Apple márkaértéke 28%-os növekedéssel elérte a 300,6 milliárd dollárt. Az Amazon a Microsoftot megelőzve a harmadik helyre lépett 49%-os növekedéssel, így 207,6 milliárd dollárt ér, míg a Tencent a tavaly óta három helyet javított, így 65%-os növekedéssel és 179 milliárd dolláros értékkel az ötödik lett, megelőzve ezzel a hatodik helyezett Facebookot.

David Roth, a The Store WPP EMEA ügyvezető igazgatója elmondta: „A márkaérték idén eddig nem látott mértékben növekedett, minden kategóriában. Vagyis mind az új, mind a már megszokott szereplők számára kifizetődőnek bizonyult a merészség és a hosszú távú márkaépítési stratégia. A WPP célja, hogy innovatív, a szakértelmet és a technológiát világszínvonalú kreativitással egyesítő megoldásokkal segítse ügyfeleit. Azok a vállalatok lehetnek a győztesei a mai innovatív, kihívásokkal teli és folyamatosan változó világnak, amelyek intelligencia-vezérelt marketingbe fektetnek, illetve a kreativitás és ötletek erejével vezérlik márkáikat.”



A világ számos régiójában tapasztalt gazdasági és politikai bizonytalanság ellenére az idei rangsor mutatja a valaha volt legnagyobb éves értéknövekedést – közel 750 milliárd dollárt (+21%). Ezzel a BrandZTM Top 100-as listájának márkaértéke 4,4 billió dollárra emelkedett, ami 204%-os növekedést mutat a 12 évvel ezelőtt megjelent első, 2006-os listához képest. Emellett tavaly először mértek növekedést a ranglista összes kategóriájában.

Ez volt az első olyan év, amikor a nem amerikai márkák gyorsabban növekedtek, mint az amerikaiak. A Top 100-as listán most 14 kínai márka szerepel, míg 2006-ban még csak egy (China Mobile). A Top 10 kínai márka összértéke az elmúlt 12 évben 47%-kal nőtt, ami több mint kétszerese az amerikai márkák növekedésének (+23%). A világ más részei, például India és Indonézia is erős regionális növekedést mutat. A BrandZTM Top 100 listáján a kínaiak mellett hét ázsiai márka szerepel 14%-os növekedéssel és 146 milliárd dolláros összértékkel. A BCA regionális bank (99. hely) lett az első indonéz márka, amely bekerült a Top 100-as listába. Az újonnan listára került Maruti Suzuki pedig azonnal az autós kategória tíz legjobb márkája közé jutott.

A leggyorsabban fejlődő brandek listáját ebben az évben az úttörő kínai márkák dominálják, élen a JD.com-mal (59. Hely) mintegy 94%-os márkaérték növekedéssel, amellyel olyan új kategóriákba tört be, mint például a pénzügy. Az Alibaba (9. hely) a második lett, 92%-os növekedésével első alkalommal került a Top 10-be, mivel a Singles Day által kiterjesztette globális elérhetőségét. A harmadik leggyorsabban növekvő márka a Moutai lett (34. hely) 89%-os bővüléssel.

Főbb trendek:
A mesterséges intelligencia vezérelte marketing, mint az AI és az AR lehetővé teszi a márkák számára, hogy megújuljanak és relevánsak maradjanak a fogyasztók számára.
A JD.com és a HP 2016 után újra megjelent az idei BrandZTM Top 100-ban. Az újonnan érkezők rangsorát az amerikai telekommunikációs óriás Spectrum vezette, (27.hely) és idén először listázták az Ubert (81.hely), és az Instagramot (91.hely). A tavalyi év leggyorsabban fejlődő márkája, az Adidas a 100. helyre ugrott. Idén először került a BrandZTM Top 100-ba indonéz márka, a BCV regionális bank személyében (99. hely).


A márkák a hatékonyság maximalizálására törekedtek, így felértékelődtek a partnerkapcsolatok. A vezető brandek az ügyfélélményt érintő elvárásai tovább nőttek a teljes szolgáltatási spektrumot, illetve mind az online, mind az offline területet tekintve, ezzel párhuzamosan pedig a stratégiai és hosszú távú partnerségekre került a hangsúly.  

A kiskereskedelmi szektor erős, 35%-os növekedést mutatott, és ezzel a leggyorsabban növekvő kategória lett az elmúlt 12 hónapban.

A tech-márkák továbbra is dominálnak. Ezek a márkák a „márkák csatájában” a BrandZTM Top 100-as listájának több mint felét, 56%-át uralják.  

Doreen Wang, a Kantar Millward Brownhoz tartozó BrandZ globális vezetője hozzátette: „A mesterséges intelligencia-alapú marketing szektorban kiemelkedő márkák között olyan fogyasztóközpontú vállalkozások szerepelnek, mint az Amazon és a Tencent. Ezek a márkák arra használják a technológiát, hogy megértsék fogyasztóik igényeit, és olyan szolgáltatásokat hozzanak létre, amelyek nemcsak a folyamatosan változó igényekre reagálnak, hanem több platformon is zökkenőmentes fogyasztói élményt nyújtanak.”


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kínai érdeklődő a Bayernél

A Bloomberg értesülései szerint a kínai Fosun ajánlatot tehet a Bayer állategészségügyi üzletágára.
2019. 06. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új Airbus repülőgépeket vásárol a Wizz Air

Húsz új Airbus A321XLR típusú repülőgépet vásárol a Wizz Air az európai repülőgépgyártótól, a megállapodást a párizsi légi szalonon jelentették be - közölte az Airbus az MTI-vel.
2019. 06. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menedzsment átalakítás jöhet a Deutsche Banknál

A vezérigazgató kezdeményezésére a Deutsche Bank több felsővezetőjét is leválthatják a közeljövőben, köztük a pénzügyi igazgatót (CFO) és a befektetési banki üzletág vezetőjét is.
2019. 06. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Visa mintegy 25 milliárd dollár összegű csalást előz meg a mesterséges intelligencia alkalmazásával

A mesterséges intelligencia fizetések terén történt úttörő alkalmazása óta a folyamatosan fejlődő Visa Advanced Authorization technológia tovább segíti a kereskedelem bővülését és a fogyasztói bizalom növelését.
2019. 06. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyűlnek a felhők az Apple körül

Egyre borúsabbak az elemzők az Apple okostelefon értékesítésével kapcsolatban, továbbra is a kínai piac lehet a gyenge pont.
2019. 06. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt vannak a részletek a Facebook új kriptovalutájáról a Libra-ról

Ma reggel tette közzé a Facebook azt a 29 oldalas dokumentumot, amiben részleteket közöl a vezetésükkel bevezetni kívánt kriptodevizáról, a Libra-ról.
2019. 06. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Létszámleépítés a Santandernél

A Banco Santander megegyezett a spanyol szakszervezettel a létszámcsökkentésről.
2019. 06. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz a fordulat a Boeingnek

Megkezdődött tegnap a Nemzetközi Párizsi Airshow, ami eddig az Airbus további erősödését és a Boeing további vesszőfutását hozta magával.
2019. 06. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját kriptopénzt tervez a Facebook - emelkedik a részvény

4%-kal emelkedtek tegnap a Facebook részvényei, miután a vállalat saját kriptopénz bevezetését szorgalmazza.
2019. 06. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. élén

Jobbágy Dénes tölti be június 12-től a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét Varga Mihály pénzügyminiszter döntése alapján - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
2019. 06. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Változások a Liberty Global európai vezetőségében

Eric Tveter visszavonulását követően Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és Lengyelország vezérigazgatója lesz a kelet-európai régió vezetője július 1-től
2019. 06. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a Huawei márkaértéke

A Huawei a tavalyi évhez képest egy helyet javítva, az előkelő 47. helyen végzett a BrandZ idei Top 100-as listáján. A legértékesebb nemzetközi márkákat felvonultató rangsorban a cég zsinórban negyedszerre kapott helyet az első 50 vállalat között, márkaértéke nyolc százalékkal nőtt az elmúlt egy évben.
2019. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jászai Gellért lett a 4iG főrészvényese

Átalakult a 4iG tulajdonosi szerkezete, miután Jászai Gellért lett az informatikai társaság új főrészvényese.
2019. 06. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhan a Lufthansa, szerencsére csak a részvények

A csökkenő jegyárak és az erős verseny miatt idén már másodjára csökkentette 2019-es eredményvárakozását a Lufthansa.
2019. 06. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnégyszerezte nyereségét a Díjnet

Megnégyszerezte nyereségét tavaly a Díjnet Zrt. A független e-számlakezelési platformot működtető cég 176 millió forint adózott eredményt ért el a 2017-es 45,6 millió forint után. A kimagasló teljesítményt a felhasználók számának több mint tíz százalékos növekedése és a szolgáltatások bővítése is segítette: tavaly már 30 szolgáltató háztartáshoz köthető számláit – közüzemi, telekommunikációs, biztosítási – lehetett befizetni a Díjneten keresztül. A társaság idén az e-számlafizetés népszerűségének és az új elektronikus fizetési megoldásoknak köszönhetően további bővülésre számít.
2019. 06. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a termékeket vásároltuk a nagy hőségben

Jelentősen megnőtt az elmúlt napokban az ásványvizek, üdítők, sörök és jégkrémek forgalma a hőség miatt az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint.
2019. 06. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Látássérültek számára akadálymentesít weboldalakat egy magyar csapat

A weboldalak akadálymentesítése nemcsak egyszerű segítségnyújtás, hanem üzleti szempontból is hasznos lépés - mondta a magyarországi IT cégeket és képzéseket listázó IThon.info portál alapítója az M1 aktuális csatornán pénteken.
2019. 06. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megindult a roham a ventilátorokért és a klímákért

A hőségben megindult a roham a ventilátorokért és a klímákért az áruházakban a héten.
2019. 06. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Építőjátékot hív vissza az Aldi

Az Aldi Magyarország és beszállítója, az U. Leinss GmbH azonnal visszahívja a Fa építőjáték termék Város, Virágos rét, illetve Állatos építőjáték fajtáit, mivel ezekről a játékokról ritka esetben kis részek leválhatnak, amit a gyermek lenyelhet - közölte az Aldi pénteken az MTI-vel.
2019. 06. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldön terjeszkedne a Borsodi Sörgyár

Beruházásainak köszönhetően regionális gyártási központtá válhat, és külföldön terjeszkedhet a Borsodi Sörgyár.
2019. 06. 14. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: