Nagyot mennek a szaúd-arábiai kötvények

Sokan már a kibocsátás előtt úgy tekintettek a szaúd-arábiai kötvényekre, mint a királyság gazdasági és pénzügyi reformintézkedéseinek egyikére. Könnyen lehet azonban, hogy a valóság ennél prózaibb – a kibocsátás mögött esetleg az a masszív költségvetési hiány áll, amelyet Szaúd-Arábia (és egyébként valamennyi Öböl menti ország) az olajárak összeomlását követően halmozott fel.

Nagyot mennek a szaúd-arábiai kötvények

Az olajfüggő gazdaságok fundamentális helyzetének romlása ellenére a régiós államkötvények iránti kereslet továbbra is stabil – mindezt megerősítette a májusban lezajlott rekordméretű, 9 milliárd dolláros katari kötvénykibocsátás, és Abu Dhabi áprilisi, 5 milliárd dollár értékű kibocsátása is.

 

Ezek a sikertörténetek egyértelműen ösztönzőleg hatottak Rijádra, hogy önállóan próbáljon forrást szerezni a piacról, és ezt a múlt héten végül meg is tette. A kibocsátás sikere minden várakozást felülmúlt, az öt-, tíz- és harmincéves lejáratú államkötvények összesen 17 milliárd dollár értékben keltek el.

 

Ha a tranzakció árazását közelebbről is megnézzük, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a befektetők által adott elképesztő mennyiségű, 67 milliárd dollárra rúgó vételi ajánlati állomány bőséges teret adott a hozamok csökkentésére a kezdeti indikatív szintekről. A kötvények kibocsátása óta a hozamok tovább csökkentek a másodlagos piacon.

 

Mindezek eredményeképpen az első körben hoppon maradt befektetők számára az új szaúdi kötvények jelenlegi másodpiaci szintje egyre kevésbé vonzó. Ez különösen igaz, ha összevetjük a királyság kötvényeit a régió többi államkötvényével, amelyek nagyjából hasonló kockázati profillal rendelkeznek, vagyis az esetükben is jelentős és állandó az olajpiaci kitettség.

 

A katari kötvények értékelése a Moody’s-nál Aa2 (ez a hitelminősítőnél elérhető harmadik legjobb minősítés, és két fokozattal magasabb, mint a Szaúd-Arábiának megítélt A1 minősítés), így azok csupán egy leheletnyivel forognak magasabban, mint a friss kibocsátású szaúdi kötvények.

 

A befektetők számára egy lehetséges alternatíva az Ománi Szultánság, amely néhány hónapja, júniusban már kibocsátott egy sorozat új kötvényt, igaz, hogy jóval kisebb hírverés és figyelem közepette.

Emelkedett az 5 és 20, csökkent a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 06. 17. 16:00
Megosztás:

Növekedési kötvényt bocsátott ki a KÉSZ csoport

Huszonkét milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramja keretében a KÉSZ csoport - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
2021. 06. 16. 09:30
Megosztás:

Lejegyezték a Nestlé Hungária Nkp-kötvényeit

Lejegyezték a Nestlé Hungária Kft. 115 milliárd forint névértéken felajánlott, a jegybank Növekedési kötvényprogramjának (Nkp) keretében kibocsátott kötvényeit, az ebből származó forrásokat magyarországi tevékenységére fordítja a cég.
2021. 05. 28. 17:00
Megosztás:

Mennyit kamatozik ma egy állampapír 2021-ben? Mutatjuk!

Az állampapír a legbiztonságosabb befektetési forma Magyarországon, mert a befektetések mögött a legnagyobb és legstabilabb szereplő, a Magyar Állam áll. Az állampapírok lejáratakor a tőke teljes összegére, valamint az esedékes kamatokra is az állam értékhatártól függetlenül garantálja a kifizetést, mely követelés az állammal szemben nem évül el - olvasható az Államkincstár hivatalos tájékoztatásában.
2021. 01. 19. 04:00
Megosztás:

Túljegyzéssel zárult az Alteo Nyrt. kötvénykibocsátása

Túljegyzéssel zárult az Alteo Nyrt. zártkörű kötvénykibocsátása, az intézményi befektetőknek értékesítésre felkínált maximálisan 168 699 darabbal szemben összesen 169 363 darab kötvényre adtak be érvényes jegyzési ajánlatot 1 693 630 000 forint értékben, az igazgatósága a túljegyzést elfogadta - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
2019. 06. 07. 16:00
Megosztás:

Mire számíthatunk a kötvénypiacokon?

A hozamemelkedés, ami az idei évet jellemezte sajnos nemcsak a kötvénypiaci befektetőknek kedvezőtlen, hanem a sokszor jelentős kötvény-kitettséggel rendelkező vegyes alapok is megsínylik ezt, a befektetők veszteségeket szenvednek el (mindeközben a részvények is komoly kilengéseket mutatnak) - mondta el Bakos Ádám az AEGON Alapkezelő stratégája.
2018. 03. 20. 10:15
Megosztás:

Megváltoztak az állampapírok nevei - a kincstárjegy a múlté!

A lakossági állampapírok jellemzőinek egyértelműbb azonosítása érdekében az elnevezések egyszerűsítése és egységesítése mellett döntött az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A Féléves és Kamatozó Kincstárjegyek ezentúl Féléves és Egyéves Magyar Állampapírként, a Bónusz és Prémium Magyar Államkötvények pedig Bónusz és Prémium Magyar Állampapírként lesznek megvásárolhatók a forgalmazóknál.
2017. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Hogyan lehet állampapírt vásárolni?

Ha a 2016-os évre tekintünk vissza, akkor kijelenthető, hogy 1550,5 milliárd forinttal nőtt a lakossági forint állampapírok állománya. A teljes mennyiség 5067,8 milliárd forintot ért el az év végére, mely a P€MÁK-kal együtt meghaladja az 5200 milliárd forintot. Az állomány hat éve folyamatosan bővül, ezen belül is az elmúlt két év növekedési üteme kiemelkedő.
2017. 01. 28. 08:45
Megosztás:

Már nem Kínának tartozik az USA a legtöbb pénzzel - Akkor kinek?

Októberben már a hetedik hónapja csökkent a külföldiek által tartott amerikai állampapír-állomány, noha ez a trend az elnökválasztásokat követő hozamemelkedés óta megfordulni látszik.
2016. 12. 18. 05:01
Megosztás:

Hogyan fektessünk kötvényekbe 2017-ben?

Ahogy 2016 a végéhez közeledik, az elcsigázott kötvénybefektetők ismét olyan évet tudhatnak maguk mögött, melyben stabil hozamokat tudtak elérni. Ez az év főleg a politikai meglepetések miatt lesz emlékezetes, melyek fokozatosan átszivárgó hatásai még mindig érezhetőek. A befektetők valószínűleg már régen elfelejtették, hogy az államkötvények hozamai még mindig alacsonyabbak, mint az év elején voltak, vagy hogy a hitelszpredek szűkebbek, mint januárban. Az sokkal élénkebben él az emlékezetükben, hogy az elmúlt hónapokban meredeken emelkedett az államkötvények hozama, aminek hatására ismét megindult a spekuláció a háttérben készülődő, nagy körforgásról.
2016. 12. 11. 06:01
Megosztás:

Az Iszlám Állam szökött harcosai is vásárolhatnának letelepedési kötvényeket

A Jobbik alelnöke szerint meg kell szüntetni a letelepedési kötvényeket, azok vásárlásával ugyanis akár az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt, rabolt dollármilliókkal megszökött harcosa is Magyarországon "találhatná magát".
2016. 11. 07. 00:11
Megosztás:

Felesleges megtartani a letelepedési kötvényeket

A Jobbik szerint a három nagy hitelminősítő felértékelése után Magyarországnak már teljesen felesleges akár egy napig is a piacinál négyszer drágább, de sok biztonsági kockázatot magában hordozó letelepedési kötvények megtartása.
2016. 11. 06. 00:01
Megosztás:

Kötvénypiac: Kedvező környezet a feltörekvő piaci kötvények számára

Erre az évre egyértelműen úgy fogunk visszaemlékezni, mint a kötvénypiacok rekord évére – különösen igaz ez a feltörekvő piacokon kibocsátott kötvényekre, amelyek az év eleje óta 16 százalékkal erősödtek.
2016. 08. 07. 08:01
Megosztás:

40 millió eurós kötvényprogramot indított a Wing

A kötvényprogram első értékesítési szakaszában Magyarország vezető ingatlanpiaci vállalkozása összesen 18,381 millió euró értékben értékesített vállalati papírokat intézményi befektetők részére - értesült a ProfitLine.hu. 40 millió euró értékű kötvényértékesítési programot indított a hazai ingatlanpiac egyik legnagyobb, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása, a Wing Csoport. A vállalatcsoport 2016. június 22-én megtartott első értékesítési körben összesen 18,381 millió euró értékben értékesített kötvényt intézményi befektetők számára. A WINGHOLDING 2019/I elnevezésű papírok futamideje 3 év, a fix kamatozású kötvények 4,00 százalékos kamatszelvénnyel kerültek értékesítésre. A bevont forrásokat a szakmai kibocsátó Wing Csoport vállalati stratégiájának megfelelően futó projektjei megval ósítására, új projektek elindítására fordítja majd.
2016. 06. 27. 13:01
Megosztás:

Vihar előtti rántás? Német államkötvény a nulla szintnél

Az elmúlt napokban jókora ralit láthattunk a német államkötvények részéről. A tízéves német államkötvény hozama történelmi mélypontra esett, egészen közel került a nulla százalékhoz. (Saxo Bank, Simon Fasdal)
2016. 06. 10. 07:15
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2016. 06. 07. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
2016. 06. 02. 13:40
Megosztás:

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 17 milliárd forinttal nagyobb összegben, 62 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
2016. 05. 26. 13:20
Megosztás:

Megoszlanak az elemzői vélemények a kamatcsökkentési ciklus végéről

Megoszlik az MTI által megkérdezett elemzők véleménye arról, hogy mikor és milyen szinten érhet véget a márciusban elindított kamatdöntési ciklus, azonban nem zárták ki a további óvatos monetáris enyhítést azt követően, hogy a jegybank monetáris tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb 15 bázisponttal 0,90 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden.
2016. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Ismét csökkent a magyar alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb 15 bázisponttal 0,90 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden.
2016. 05. 24. 14:20
Megosztás: