Nagyszabású kampány indul a magyar méhekért és méhészekért

Az átfogó szakmai összefogás és társadalmi kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a méhek ökológiai fontosságára, javítsák a mintegy 20 ezer család megélhetését biztosító méhészeti ágazat gazdasági helyzetét és versenyképességét, illetve ösztönözzék a hazai mézfogyasztást. Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelő országa, azonban a hazai mézfogyasztás a növekvő tendencia ellenére elmarad az egy főre vetített, évenkénti 1,7 kilogrammos uniós átlagtól. A három szervezet többek között méhcsaládok vásárlásával, mézkészítéssel, a méhek kulcsfontosságú szerepének bemutatásával, a méz gasztronómiai és emberi szervezetre gyakorolt előnyeinek ismertetésével, a gazdák helyzetbe hozásával, az elkövetkezőkben kiemelt figyelmet fordít az ágazatra, valamint elindítják a „Tehetsz méh többet!” nagyszabású lakossági edukációs kampányt.

Nagyszabású kampány indul a magyar méhekért és méhészekért

Fontos statisztikákkal hívják fel a figyelmet a világ vezető tudósai, a nemzetközi méhész szervezetek, valamint a környezetvédők a globálisan tapasztalható mézelő méhállomány drasztikus csökkenésére, a faj eltünedezésére és a méhcsaládok meggyengülésére. A méhek jövője a mi jövőnk is, azaz a gyermekeinké. Száz élelmiszerből hetven előállításához szükség van a méhekre, vagyis az állomány megcsappanásával a jövő generációinak élelmiszerellátása kerülhet veszélybe. A Takarékbank ezért megkereste az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet (OMME), amelynek elnöke Bross Péter örömmel fogadta egy, a méheket és a magyar méhészeket támogató piaci szereplővel közös kampányt. Az OMME segíti a projektet szakmai információkkal, cikkekkel, külföldi példákkal és követendő nemzetközi marketingötletekkel. Az együttműködéshez csatlakozott az Agrármarketing Centrum is, amely a kommunikációs és marketingfeladatok elvégzésére összpontosít a nagyszabású társadalmi edukációs kampány ideje alatt.

„A Takarékbank, az agrárium és az élelmiszeripar egyik vezető piaci szereplőjeként középtávon érdemben növeli meghatározó részesedését az agrárhitel-piacon, mind a finanszírozás, mind az ügyfélszám tekintetében. A kampánnyal a Takarékbank szeretne hozzájárulni a méhek megmentéséhez. Első körben kaptárakat és 20 méhcsaládot vásárolt, amelyeket az ország több pontján, professzionális méhészeknél helyezett el. A bank több tízezer példányban készít edukációs kiadványokat, emellett közösségi média aktivitásokkal, jelentős médiafelület biztosításával, gazdaportrékkal és saját készítésű mézzel járul hozzá a méhek és a hazai méhészeti piac védelméhez.” – mondta el Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.  

A most aláírt megállapodás eredményeként szakmailag kiemelkedő szervezetek és egy tőkeerős pénzügyi csoport együttműködése valósulhat meg az egész méhészágazat további dinamikus fejlődésének elősegítése érdekében.

Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelője, a hazai méhészetek körülbelül 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az ágazat komoly erőket mozgatott meg azért, hogy a méhsűrűség az unióban továbbra is Magyarországon legyen a legmagasabb, egy négyzetkilométerre továbbra is 12 méhcsalád jusson. Az EU-ban évente átlagosan megtermelt 250 ezer tonna mézből Magyarország közel 10 százalékkal részesedik. 2010 óta hazánkban a tudatos vásárlói szokások elterjedésével már duplájára nőtt a mézfogyasztás, így jelenleg 90 dkg/fő/év a magyar átlag, ennek a szépen emelkedő tendenciának azonban folytatódnia kell ahhoz, hogy a magyarok is elérjék az 1,7 kilogrammos EU-s átlagot. Hazánkban több mint 20 ezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá a méhészet. Egy átlagos évben határainkon belül 25-28 ezer tonna mézet termelünk, az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult országunkban.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője elmondta: „Az elmúlt években több sikeres mézfogyasztást ösztönző kampányt szerveztünk az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szakmai támogatásával. A médiakampányok mellett részt vettünk több fontos eseményen, mint például a Mézes reggeli és a Szent Ambrus napi adományozás. Társaságunk örömmel vesz részt a „Tehetsz méh többet!” szlogen alatt futó edukációs kampány erősítésében. Lehetőségeink szerint országos rendezvényeken való megjelenéssel, illetve különböző kommunikációs eszközök bevonásával szeretnénk mindenki számára ismertté tenni közös kampányunk üzenetét.”

Az aláírást követően Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kiemelte: „Egy nehézséggel küzdő ágazatban, mint a méhészeti, nagyon hálás dolog olyan szervezetekkel együttműködési megállapodást aláírni, amelyek segíteni próbálnak. Segítenek a termelőknek, a méhészeknek és segítenek a még nagyobb bajban lévő tenyészállataiknak, a méheknek. Mert óriási segítség az, hogy a Takarékbank felhasználva hatalmas ügyfélhálózatát, sok ezer emberhez juttatja el az üzenetet, amelynek lényege, hogy méhek nélkül nincs élet, méhek nélkül nincs sikeres mezőgazdaság! A méhészek védelmében pedig ügyfeleit a magyar, a hazai méz fogyasztására buzdítja!”

A méz jótékony hatása a benne található 100-nál is több aromaanyagnak, 18 féle aminosavnak, 12 féle ásványi anyagnak (cink, magnézium, fluor, mangán, foszfor, nátrium, réz, kalcium, vas, kálium, kén, klór) 10 féle szénhidrátnak, 8 féle vitaminnak (B1, B2, B6, biotin, C, folacin, niacin, pantoténsav), továbbá enzimeknek, szerves savaknak, és baktériumölő anyagoknak köszönhető.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: