Ne vigyük a politikát az iskolába! - a kormány kész a tárgyalásra

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében, de azt kéri, hogy ne vigyék be a politikát az iskolákba. Lázár János csütörtökön közölte az is: a kormány pénteki ülésén tárgyal a tejágazat helyzetéről.

A miniszter sajtótájékoztatón az oktatással kapcsolatban kijelentette: a kormány a párbeszédben, az együttműködésben és a tárgyalásban hisz, ezért - ezekben az órákban is - a járási tankerületi vezetők meghallgatják az iskolavezetőket. Február 9-én Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével tárgyalóasztalhoz ülnek, a kormány kész jó néhány kérdésben mérlegelni a felvetéseket - mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta: a 2010 előtti oktatási rendszer megbukott, ezért annak visszaállítására nincs lehetőség.

 

A "restaurációs kísérlet elképzelhetetlen", csak akkor van értelme a tárgyalásoknak, ha a jövőről beszélnek - foglalt állást. Elmondta, nemzetközi és európai összehasonlításban az egy pedagógusra jutó diákok száma és a diákok óraszáma alacsonyabb, mint a hasonló országokban. A kilencosztályos általános iskola ötlete még napirenden van, a fő kérdés, hogy mit kell valóban megtanulnia a gyermekeknek - vélekedett.

 

Az iskolák fenntartásával kapcsolatban közölte: egy professzionális menedzsment kialakítása nem megy egyik napról a másikra, és az államnak az elmúlt 30 évben nem volt fenntartói tapasztalata. Megjegyezte: korábban talán a fenntartóval is összefüggött a diákok romló teljesítménye. 

 

Elkészült! Középiskolai felvételi sorrend kalkulátor!

Hozzászólások

Varga: A gazdaság rugalmasságán múlik a nemzetek sikere

A nemzetek sikere egyre inkább azon múlik, hogy meg tudják-e teremteni saját alkalmazkodó- és versenyképességüket, azon, hogy gazdaságuk mennyire rugalmas - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten egy díjátadó ünnepségen.
2017. 10. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatér a politikába Barack Obama

Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke visszatér a politikába, és demokrata párti kormányzójelöltek mellett kampányol.
2017. 10. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fel kell készíteni a diákokat az okoseszközök használatára

Az okoseszközök akkor igazán hasznosak, ha okos emberek használják ezeket, okos dolgokra; ehhez arra van szükség, hogy a fiatalok már tanulmányaik során elsajátítsák ezek használatát - hangsúlyozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) médiaműhelyének csütörtöki átadóján.
2017. 10. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-horvát oktatási projekt indult

A gazdasági tevékenység mellett társadalmi küldetést is vállaló szociális gazdasági szereplők támogatására indult oktatási projekt a Magyarország-Horvátország határon átnyúló együttműködési programban.
2017. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CEU arra kéri a kormányt, írja alá a megállapodást

A Közép-európai Egyetem (CEU) vezetőség arra kérte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a magyar kormányt, hogy írja alá a New York állammal már letárgyalt, a működésüket lehetővé tevő megállapodást.
2017. 10. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik - írta az EMIH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unió tárgyalni fog Ukrajnával az oktatási törvényről

Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
2017. 10. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internetet kaphatnak az iskolák 2019 végéig

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 10. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta a kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását

Benyújtotta a kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását. Az egyre fokozódó, minden jogi alapot nélkülöző nyomásgyakorlás ellenére a kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is - jelentette be az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.
2017. 10. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetlen román iskolát sem fognak bezárni Ukrajnában

Egyetlen román iskolát sem fognak bezárni Ukrajnában - ígérte román tárgyalópartnerének Bukarestben Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter pénteken, amikor a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó új ukrán oktatási törvényről tárgyalt Teodor Melescanu román külügyminiszterrel.
2017. 10. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök: új stratégia szükséges Iránnal kapcsolatban

Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy új stratégia szükséges az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikájában.
2017. 10. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 110 millió forint jut a Kollégium Plusz programra

A kormány idén 110 millió forintot fordít a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására a Kollégium Plusz programban, hogy megakadályozzák az idő előtti iskolaelhagyást - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
2017. 10. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Samsung Smart School kapta a MET Innováció és Tehetség Díját

Az oktatásban új utakat nyitó, a hatékonyabb tanítást és a jókedvű tanulást segítő kezdeményezés, a Samsung Smart School nyerte el a MET Innováció és Tehetség Díját, amelyet a Samsung Electronics Magyar Zrt. vehetett át pénteken, a Figyelő TOP200 gálán.
2017. 10. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmagyarázza nekünk az ukrán külügyminiszter az új törvény lényegét

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter megerősítette kedden, hogy október 12-én, csütörtökön látogatást tesz Budapesten azzal a céllal, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új ukrán oktatási törvény lényegét.
2017. 10. 11. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatás- és innováció-fejlesztési program a Debreceni Egyetemen

Az intézmény eredményességének, önfenntartó képességének javítását célzó program kezdődik a Debreceni Egyetemen (DE): a Debrecen Venture Catapult Program című projektre csaknem 3,7 milliárd forint európai uniós, illetve hazai költségvetési forrást nyert a DE az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében - közölte a program szakmai vezetője az MTI-vel.
2017. 10. 10. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vélhetően nem fegyveres beavatkozásra gondolhatott Trump Észak-Koreával kapcsolatban

Vélhetően nem a fegyveres beavatkozásra gondolhatott Donald Trump abban a Twitter-üzenetében, amelyben azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
2017. 10. 09. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Állásbörzét rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen

Több mint hatvan kiállító, helyi és regionális cégek, multinacionális vállalatok, munkaerő-közvetítők, tanácsadók és civil szervezetek mutatkoznak be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szerdai állásbörzéjén - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2017. 10. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit keresnek az oktatásban dolgozók

oktatásban dolgozó szellemi foglalkozásúak havi nettó átlagkeresete; ft/fő
2017. 10. 09. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Angela Merkel a liberálisokkal és a Zöldekkel lépne koalícióra

Kormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a liberális FDP-vel és a Zöldekkel a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség - jelentette be Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke a hétvégén.
2017. 10. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás