Négyből három cégvezető szerint mindennapos a korrupció az üzleti életben

Míg a gazdaság helyzetét pozitívan ítélik meg a magyarországi cégvezetők, a korrupciós helyzettel kapcsolatban romlott a véleményük – derült ki az EY legfrissebb felméréséből. A válaszadók több mint háromnegyede úgy látja, hogy a visszaélések és a korrupció mindennaposak az üzleti életben.

Négyből három cégvezető szerint mindennapos a korrupció az üzleti életben

Továbbra is jelentős problémát okoz a magyar vállalatvezetők számára a korrupció és a visszaélés. Az EY EMEIA Visszaélési Felmérésében megkérdezett hazai vezetők 78 százaléka tapasztalja, hogy a kenőpénzek és a korrupció az üzleti élet mindennapos részét képezik. Ez öt százalékpontos emelkedést jelent a két évvel ezelőtti eredményhez képest (73%). Az idei érték mintegy 18 százalékkal haladja meg a közép-kelet európai átlagot, és ezzel Magyarország bekerült a korrupció által leginkább érintett országok, mint például Dél-Afrika, India és Egyiptom közé az EMEIA régióban.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A felmérésből az is kiderült, hogy amíg a magyar vállalatvezetők mindössze 57 százaléka, addig a kelet-európai vezetők 73 százaléka hisz a személyes felelősségre vonás elrettentő erejében, ha visszaélésekről van szó. A magyar vezetőknél a teljes EMEIA régió 41 országa közül csak az ukrán válaszadók szkeptikusabbak.

Az elmúlt évek során a magyar vezetők felismerték a tudatos ellenőrzés fontosságát. A korábbi fenntartásaikkal ellentétben a mostani felmérésben a megkérdezettek legalább 52 százaléka hasznosnak tartana valamilyen monitoring rendszert a visszaélések megelőzésére és kiszűrésére. Például a megkérdezettek több mint negyede gondolja úgy, hogy a vállalatnak hasznos nyomon követnie az alkalmazottak céges eszközökről bonyolított telefonhívásait vagy e-mailezéseit. Ezzel a megoldással a régiós vezetők 16 illetve 14 százaléka ért egyet.

Nem jelzi a visszaéléseket a magyar munkavállaló


A felmérés rámutatott, hogy Magyarországon nem szokás jelenteni, ha valaki visszaélést vagy etikátlan magatartást tapasztal a vállalatánál. A vezetők mindössze 21 százaléka állította, hogy jelezte felsővezetőinek vagy külső partnernek, ha visszaélést tapasztalt. A válaszadók harmada inkább elhallgatta a tudomására jutott információt.

- A vállalatvezetők jól érzik, hogy a visszaélések megelőzésének egyik kulcsfontosságú eszköze a compliance rendszerek bevezetése. Az ellenőrzés fokozása azonban önmagában nem elegendő. A jogszerűen, a célnak megfelelően, és a munkavállalók biztonságát szem előtt tartva kiépített hatékony compliance rendszerek előnye, hogy probléma esetén a munkavállalók a szervezet minden szintjén tudják, mi a teendő. Az etikus működés melletti vezetői elkötelezettség pedig garanciát jelent a munkavállaló számára, hogy egy bejelentés kapcsán nem érheti őt hátrányos megkülönböztetés. Az ilyen formán támogatott transzparens és etikus struktúra hozzájárul a vállalatok hírnevének és versenyképességének javításához, és már középtávon is eredménynövelő tényező lehet – mondta el Biró Ferenc az EY Felelős Üzleti Működés Szolgáltatások üzletágának partnere.  

Egyéni szinten nem élnének etikátlan eszközökkel a vezetők


A kutatás rámutatott, hogy a saját gyakorlatára vonatkozó kérdések esetén a magyar vezetők 85 százaléka még karrierjének előmozdítása vagy jutalom ígérete esetén sem lenne hajlandó etikátlan vagy illegális eszközökhöz nyúlni. Ezzel szemben a közép-kelet európai régióban minden ötödik vezető hajlandó lenne átlépni ezt a határt. A régiós vezetők 10 százaléka hajlandó lenne például feljavítani vállalata pénzügyi kimutatásait a pénzügyi célok teljesítése érdekében. Magyarországon ugyanez az arány ennek mindössze a fele.


Kiemelkedően sok vezető, a válaszadók 52 százaléka gondolt ugyanakkor már arra, hogy benyújtja felmondását a tudomására jutott etikátlan magatartások miatt, ám végül mégsem tette ezt meg. Ez az arány jóval meghaladja a 37 százalékos régiós átlagot, és az egyik legmagasabb a vizsgált országok között. A kutatás eredményei szerint a magyar vezetőket két fő tényező gátolja a visszaélések jelentésében. 31 százalék a belső munkahelyi nyomás hatására, 69 százalék pedig a személyes biztonsága miatt aggódva maradt tétlen. Ez utóbbi eredménnyel listavezetők vagyunk a 41 országból álló mezőnyben.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Magyarország az agrárdigitalizációra törekszik

Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
2018. 01. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar sör nyert díjat egy cseh sörversenyen

Három bronzérmet nyert a békésszentandrási Szent András Sörfőzde Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyén, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolon - tájékoztatta a kézműves főzde pénteken közleményben az MTI-t.
2018. 01. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esélyesek lehetünk a legjobb európai úti cél címre

Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
2018. 01. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők nyerték az első Dal 2018 válogatót

A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
2018. 01. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a furcsa számokat senki nem találta el a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavasszal megérkezhet Budapestre az új amerikai nagykövet

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet - mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója a hirdo.hu-nak a Donald Trump amerikai elnök egy évvel ezelőtti beiktatatásához kapcsolódóan adott interjúban.
2018. 01. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az egyik legbiztonságosabb úti cél

A biztonság a top három utazási szempontban van, ez Budapestet és Magyarországot a legjobb úti célok közé emelte - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén rövidebb a farsangi időszak

Az idén rövid lesz a farsangi időszak - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált, a február 10-i rendezvény teljes bevételét a hagyományoknak megfelelően rászoruló külhoni magyar közösségeknek ajánlják fel.
2018. 01. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 legjobb tőzsdei teljesítményeit díjazta a Budapesti Értéktőzsde

A BÉT Legek díjátadó a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseménye, amelyen ezúttal 13 kategóriában jutalmazta a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján. Ebben az évben három új kategóriát is bevezetett a BÉT, egy életműdíjat is átadtak, ráadásul az „év hazairészvény-kereskedési platformjára” a tőzsde honlapján keresztül bárki szavazhatott.
2018. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óránként 6 káreset történt itthon az ünnepek alatt

December 24. és január 1. között közel 1400 kárt jelentettek a Generali Biztosítónál összesen közel 250 millió forint értékben, ami naponta átlagosan 155, illetve óránként 6 káresetet jelent. A háztartásokban a legtöbb kárt a vezetékes víz és a tűz okozták.
2018. 01. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Székesfehérvár igent mondott a környezettudatos közlekedésre

A város környezettudatos szemléletéhez igazodóan gazdaságos, zöld gépkocsik használata kezdődik meg a polgármesteri hivatal és intézményeinek napi működésében. Az E.ON E-flotta programja által biztosított gépkocsik használatával a városüzemeltetési feladatok hatékony ellátása mellett a környezetkímélő közlekedés terjedéséért és az elektromos autózás széles körű népszerűsítéséért is tesz a város.
2018. 01. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

Erősödtek az ausztrál-magyar kapcsolatok, és ennek üteme a következő időszakban tovább gyorsulhat - összegezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Steven Ciobo, Ausztrália kereskedelemért, turizmusért és beruházásokért felelős miniszterével folytatott találkozóján.
2018. 01. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív hangulat volt ma a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,97 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 40 021,89 ponton zárt pénteken.
2018. 01. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást

Aláírta a MÁV-csoport a szakszervezetekkel a megállapodást a 2017-ben kötött, 3 évre szóló bérmegállapodás 2018. évi, átlagosan 12 százalékos bérfejlesztés végrehajtásának részleteiről - közölte a Vasutasok Szakszervezete pénteken az MTI-vel.
2018. 01. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 millióból újítanak fel két csepeli háziorvosi rendelőt

Mintegy százmillió forintból újítják fel Csepelen a Táncsics Mihály utcai és a Csikó sétányon levő háziorvosi rendelőt - jelentette be a XXI. kerület polgármestere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 01. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a reálkeresetek emelkedése 2018-ban

A képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya, a bérmegállapodások és a költségvetési életpályák hatására a várakozásokat felülmúlva nőttek a bruttó bérek tavaly novemberben. Idén is hasonló folyamatokra van kilátás, bár az ütem mérséklődik, alacsonyabb lesz a béremelkedés és magasabb az infláció így a reálbérek növekedése mindkét oldalról fékeződik - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a keresetek tavaly novemberi adatairól pénteken kiadott KSH-jelentést kommentálva.
2018. 01. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly egy havi keresettel több maradt nálunk

A keresetek 59 hónapja, gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően egyhavi fizetéssel több maradt az embereknél - így kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait.
2018. 01. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

13,0 százalékkal emelkedtek a keresetek tavaly novemberben

Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 01. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás