Nem bízik a világ a Boeingben

Hiába találta az amerikai Szövetségi Légiközlekedési Testület (FAA) biztonságosnak a Boeing 737 MAX 8, illetve 9 típusú repülőgépeket, több ázsiai ország mellett tegnap egész Európa és Ausztrália is csatlakozott a típusok bojkottjához.

Nem bízik a világ a Boeingben

Ez az EU-ban nem csak annyit tesz, hogy az itteni légitársaságok nem repülhetnek ezekkel a típusokkal, de az európai légtérbe sem repülhetnek be ezek a gépek. A Boeing továbbra is az amerikai Szövetségi Légiközlekedési Testület véleményét tartja mérvadónak, így ahol nem kötelező, ott nem kényszeríti földre gépeit. Vagyis az USA-ban továbbra is repülnek ezek a gépek, azonban sok utas nem volt hajlandó felszállni rájuk, ami végül akár ott is bojkotthoz vezethet. A Boeing szerint heteken belül érkezhet a frissítés az érintett típusok repülésvezérlő szoftveréhez, ezeknek a nem megfelelő ismerete vezethetett a szerencsétlenségekhez.

A részvények árfolyama ezzel továbbra is nyomás alatt van, tegnap 6%-kal került lejjebb.

Hozzászólások

Elutasította a bukaresti parlament a román érettségi eltörlését célzó törvényjavaslatot

Elutasította a román szenátus hétfőn Kulcsár Terza József háromszéki parlamenti képviselő törvénykezdeményezését, amely eltörölte volna a román nyelv és irodalom érettségit a kisebbségi tannyelvű iskolák végzősei számára.
2019. 10. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc törvényjavaslatról tárgyal ma az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma nyolc törvényjavaslat általános vitájával folytatja hétfőn kezdődött ülését.
2019. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Daganatos betegségek: 10 éven belül áttörést várnak a gyógyításban az innovatív gyógyszergyártók vezetői

Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kutatásának eredményeiből. A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép alapján ugyanakkor a gyógyszerfejlesztéseket veszélyek is fenyegetik, amelyek közül legjobban a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak a megkérdezettek. Bár a gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazóak, a válaszadók szerint Magyarországon ezek között is kiemelt figyelmet érdemel a gyógyszerkassza növelése, a szakemberek itthon tartása, valamint a klinikai vizsgálatok ösztönzése.
2019. 10. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Középiskolás diákoknak rendez programokat a Startup Campus

Országszerte tíz helyszínen rendez programokat az innováció iránt érdeklődő középiskolás diákoknak a Startup Campus - közölték a program szervezői az MTI-vel.
2019. 10. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 23.: Kezdődnek a megemlékezések

Ma kezdődnek az október 23-ai forradalomhoz kapcsolódó központi megemlékezések. A hagyományokhoz híven a Műegyetemen kezdődnek a programok. Idén is lesz fáklyás menet, az épületeken fényfestés. Szerdán családi programokkal is várják az ünneplőket a Kossuth téren. Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án este a Zeneakadémián mond beszédet.
2019. 10. 22. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb könnyítések az MFB lakossági energiahatékonysági hitelprogramjánál

Október közepétől új, a GINOP és a VEKOP alprogramokat egyaránt érintő módosító csomag lépett életbe a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által közvetített nulla százalékos kamattal kínált Lakossági Energiahatékonysági Hitelprogramnál. A magánszemélyek, illetve társasházak és lakásszövetkezetek számára elérhető uniós forrású program rendkívül népszerű, a hitel VEKOP-os (a Közép-magyarországi régiónak szánt) alprogramjánál a beérkezett igénylések elérték a keretösszeget. Az egyéb régióknak szánt (GINOP-os) keretösszegre továbbra is lehet pályázni.
2019. 10. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat lett a régió leggyorsabban fejlődő magyar technológiai cége

A 18 ország 50 vállalkozását tartalmazó Deloitte Technology Fast 50 versenyen az előkelő hatodik helyet szerezte meg a debreceni székhelyű Dyntell, amely üzleti szoftver fejlesztőjeként egy év alatt 2537 százalékos növekedést ért el.
2019. 10. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át Karcagon

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át a Karcagi Szakképzési Centrumban - közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.
2019. 10. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a hazai földgázfogyasztás

A hazai földgázfelhasználás 9883 millió köbméter volt tavaly, 413 millió köbméterrel kevesebb, mint 2017-ben - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn közzétett statisztikai kiadványából, amely a magyar földgázrendszer 2018-as adatait összegzi.
2019. 10. 22. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A programozást népszerűsítették a fiataloknak a Code Week kampányban

Több mint ezer eseményen népszerűsítették a programozást diákoknak a Code Week elnevezésű kampányban október 5-20. között Magyarországon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
2019. 10. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a cégek száma Magyarországon

Több mint nyolcezer céggel kevesebb működött Magyarországon 2019 harmadik negyedévének végén, mint egy évvel korábban, a cégek számának csökkenése az előző időszakokkal ellentétben az ország minden térségét érinti - közölte negyedéves elemzése alapján a Bisnode Magyarország hétfőn az MTI-vel.
2019. 10. 21. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért

Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
2019. 10. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorra dőltek meg a melegrekordok

A hajnali után további melegrekordok dőltek meg hétfőn. Az új országos napi rekord 28 Celsius-fok lett - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-t.
2019. 10. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasúton Kínába – Rendszeres tehervonatot indít Budapestről Xiamenbe a METRANS

Ma indult útjára első alkalommal a METRANS Csoport Budapestről Kínába rendszeresen közlekedő konténerszállító tehervonata. Az útnak induló szerelvényen szállított áruk döntő többségét Magyarországról származó termékek teszik ki, de Közép-Európa más országaiból is került rá rakomány. A szerelvény Magyarországon, Szlovákián, Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át 15 nap alatt 9500 km utat tesz meg a kínai Xiamen városába. A METRANS Csoport menetrend szerinti új kínai járata mostantól gyors és gazdaságos hozzáférést kínál a legnagyobb ázsiai piachoz a hazai cégek és a régió más vállalatai számára. Az új Budapest–Kína járat egyúttal „zöld” logisztikai megoldást is jelent, hiszen a vasúti áruszállítás jelentős közúti teherforgalmat képes környezetbarát módon kiváltani.
2019. 10. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Opus piaci visszaélést gyanít

Az Opus Global Nyrt. az Opus-részvények kereskedésének piacán valószínűsített piaci visszaélések feltárása érdekében bejelentést tett a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Mivel a bejelentés short ügyletekre vonatkozott, a jegybank vizsgálja az ezzel kapcsolatos esetleges jogszabálysértéseket - tudta meg az MTI.
2019. 10. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge eredmények a Halliburton-tól, a részvény mégis szárnyal

10%-kal esett év/év alapon és ezzel elmaradt az elemzői várakozásoktól a Halliburton negyedéves árbevétele, miután 5,55 milliárd dollár lett a várt 5,81 milliárd dollárral szemben.
2019. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az irodapiac jövője - szolgáltatott iroda

A szolgáltatott irodák legnagyobb piacát továbbra is az Egyesült Királyság és az USA jelentik, ám mostanra Magyarországon is megjelentek, ezzel együtt az igény az ezekre vonatkozó bérleti szerződések kialakítására. A szolgáltatott iroda a jelenlegi irodapiacnak csupán kb. 5%-át teszik ki, ám előrejelzések szerint 2030-ra ez a piaci részesedés akár 30%-ra is nőhet. A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda az előnyeit és hátrányait járta körbe.
2019. 10. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Agresszív adóstruktúrák bejelentését írja majd elő a NAV

Nem csak adótanácsadókra, hanem bankokra, könyvelőkre és egyéb tanácsadókra is kiterjed az adóstruktúrák bejelentésének kötelezettsége – derült ki a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara és a Jalsovszky Ügyvédi Iroda október 10-i, közös szervezésű konferenciáján. És bár a bejelentéseket csak jövő évtől kell megtenni, az már tavaly nyár óta megkezdett ügyletekre is kiterjed. Ez pedig lehet, hogy okoz majd váratlan szituációkat a tanácsadók ügyfelekkel való kapcsolatában.
2019. 10. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét rekord enyhe volt az éjszaka

Továbbra is melegebb van az ilyenkor szokásosnál, ismét rekord enyhe volt az éjszaka - közölte hétfőn Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB kiterjedt keretszerződést kötött az APG-vel Ausztria történetének eddigi legnagyobb hálózatbővítéséről

Az ABB ötéves, várhatóan 100 millió dollárnál is nagyobb értékű keretszerződést írt alá az ausztriai villamosenergia-rendszer üzemeltetőjével, az Austrian Power Griddel (APG) gázszigetelésű kapcsolóberendezések (GIS) szállításáról. E projekt lesz Ausztria történetének eddigi legnagyobb villamosenergia-hálózati bővítése. Az ABB a GIS kapcsolóberendezéseket egy olyan villamosenergia-hálózat kiépítéséhez biztosítja, ami segít felkészíteni az infrastruktúrát a fokozatosan növekvő mennyiségű, megújuló forrásból származó villamos energia fogadására.
2019. 10. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: