Nem biztos, hogy szemétbe kell dobni, ha elromlott

Műszaki cikkek vásárlásánál nagyon figyel az energiahatékonyságra a magyar, és ez akkor is kitart, ha meghibásodik a készülék, összegzi tapasztalatait a MediaMarkt. Ugyan hazánk nem jár élvonalban az elektromos hulladékok mennyisége terén uniós viszonylatban, a műszaki áruházlánc felhívja a figyelmet a javíttatás fontosságára, hogy a minél kevesebb elektromos hulladékkal terheljük a környeztet.

Nem biztos, hogy szemétbe kell dobni, ha elromlott

Második helyen áll a műszaki elektronikai cikkek kiválasztásakor az energiahatékonyság a vásárlás során, a MediaMarkt 2017-es reprezentatív felmérése szerint ugyanis a megkérdezettek 17%-a elsősorban ez alapján választ gépet, számukra ez még a márkánál és a teljesítménynél is fontosabb. Az energiafogyasztás pedig kiemelkedő szempont olyan készülékek esetén, amik vagy a nap 24 órájában működnek, vagy legalább is heti több alkalommal fogyasztanak vizet és áramot is, tipikusan ilyenek a hűtők, mosó- vagy mosogatógépek.

 

A GFK adatai szerint 2017-ben Magyarországon csak a háztartási nagygépek, mint például a hűtő, mosógép összforgalma több mint 116 milliárd forintot tett ki, ami 7,8%-os növekedést jelent a 2016-os adatokhoz képest. A MediaMarkt értékesítésében is látható a növekedés ezen a téren, de hozzátették, hogy a tőlük vásárolt háztartási nagygépek közül a hűtők még 1 százaléknál is kevesebb az A kategóriás gép, inkább már A+ vagy afeletti készülékeket választanak a vásárlók. A műszaki áruházláncnál eladott mosógépek 89 százaléka is A+ vagy e feletti energiabesorolású termékcsoportba tartozik.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!


A környezetünkre az energiafelhasználás mellett legalább akkora hatással van a hulladékok keletkezése. Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy csak Magyarországon több mint 52 ezer tonna elektromos hulladékot gyűjtöttek össze 2015-ben, aminek felét, több mint 28 ezer tonnát a háztartási nagygépek adták. Bár hazánk ezzel a volumennel messze nincs az élvonalban uniós viszonylatban, a gyártók mellett a műszaki áruházak is tesznek azért, hogy ne kelljen automatikusan kidobnunk a gépünket, ha elromlott, vagy meghibásodott egy tartozéka.

 

 „Évről évre nő a pótalkatrész eladások száma – osztja meg tapasztalatait Szánthó Balázs, a MediaMarkt Árkád ügyvezető igazgatója. A nálunk forgalomba hozott műszaki cikkekhez több mint tízmillió pótalkatrészt biztosítunk, célunk a következő 10 évben e termékkört is tovább bővíteni, hogy ezzel is támogassuk vásárlóinkat környezettudatosságuk fejlesztésében.”

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Persze előfordulhat, hogy nem lehet, vagy nem éri meg javíttatni a készüléket. Utóbbiba tartozik a jellemzően kis értékű termékek köre (pl. fülhallgató, vízforraló, kenyérpirító), főleg, ha már a jótállás sem érvényes a készülékre. Ilyenkor a műszaki áruházak, így a MediaMarkt is, átveszik a hibás darabot, illetve háztartási nagygépek esetén az új készülék házhozszállításával kérésre ingyenesen elviszik a régit. Az így leadott elektromos cikkek újrahasznosításáról a műszaki áruház az erre szakosodott partnerén keresztül gondoskodik.


Műszaki cikkekre az érvényben lévő jogszabályok szerint 1 év kötelező jótállás és  2 év szavatossági idő jár, ami gyakran bizonyul rövid időnek a készülékek árához képest, gondoljunk csak egy nagyobb értékű hűtőre vagy mosógépre. A műszaki áruházak már egyre hosszabb, ún. kiterjesztett garanciát kínálnak. A legnagyobb német tulajdonú műszaki áruházláncnál például öt évig lehet ingyen javíttatni a készüléket, illetve ha már a szervizelés gazdaságosan nem megoldható, kötelezettséget vállalnak arra, hogy csere esetén a készülék egy bizonyos része levásárolható azonos termékkategóriában.

 

Hozzászólások

Így alakul a kiskereskedelmi forgalom - egy ábrán

kiskereskedelmi forgalom; milliárd forint, folyó áron
2018. 09. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 2,7 milliárd forintból korszerűsítette öt üzletét a SPAR

A SPAR tapasztalatai szerint egyre igényesebbek a hazai vásárlók, így az üzleti stratégia fókuszába a fogyasztói elvárásoknak megfelelő áruházak kialakítása került. A vállalat legutóbbi üzlet-korszerűsítései során három budapesti, egy kaposvári és egy veszprémi egységet modernizáltak. Ahol lehetőség adódott rá, nem csak felújítottak, hanem új salátabárokkal és SPAR to Go éttermekkel gazdagították a kínálatot.
2018. 09. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trendforduló a fiataloknál - negyedük vásárolt csak hamis terméket az elmúlt egy évben

Az elmúlt évek javuló tendenciája ellenére a legtöbb magyar fiatal továbbra is az alacsonyabb árat nevezte meg a hamis áru vásárlásának legfőbb motivációjaként. Többségük idén is az eredeti terméket gyártó cégeket jelölte meg a hamisítás legnagyobb károsultjainak, ugyanakkor harmadával nőtt azoknak a válaszadóknak a száma, akik már tisztában vannak a negatív gazdasági és társadalmi hatásokkal is, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös kutatásából.
2018. 09. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt éve folyamatosan nő a kiskereskedelmi fogyasztás

Több mint öt éve, 61 hónapja nő a kiskereskedelmi fogyasztás - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az EU importjában

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az Európai Unió teljes importjában az egy évvel korábbiakhoz képest, ma már az Egyesült Államok messze a legnagyobb exportőr - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
2018. 09. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt üzletét korszerűsítette a SPAR

Több mint 2,7 milliárd forintból öt üzletet - három budapesti, egy kaposvári és egy veszprémi egységet - korszerűsített a SPAR - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2018. 09. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aktív munkavállalókat már kifizette a Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolója

Nógrád megye egykori legnagyobb foglalkoztatója, a felszámolás alatt álló salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt aktív munkavállalói már megkapták a juttatásukat, a korábbi boltok többségét pedig értékesítették - tájékoztatta az MTI-t a a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója szerdán.
2018. 09. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Valószínűleg nem lesznek súlyos következményei az újabb amerikai vámoknak

Londoni pénzügyi elemzők szerint kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek a kínai és az amerikai gazdaságban a kínai importárukra kirótt újabb amerikai vámoknak, de az valószínűtlen, hogy az intézkedésnek katasztrofális következményei lennének, bár a kereskedelmi konfliktus további eszkalációját a kínai gazdaság jövőre már komolyabban megszenvedheti.
2018. 09. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kereskedelmi háború hatásai Kínára

Kínával szemben eddig 50 milliárd dollár értékű importra vezetett be Amerika 25%-os vámot. Ennek nem volt erőteljes hatása Kínára, ugyanis becslések szerint 0,2 százalékponttal vetheti vissza a kínai növekedést, melyre, 2018-ra 6,6%-ot, jövőre pedig 6,3%-ot vár az elemzői konszenzus.
2018. 09. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump újabb védővámot jelentett be a kínai termékekre

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közleményben jelentette be, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékekre készül 10 százalékos védővámot kivetni.
2018. 09. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-orosz kereskedelmi forgalom - egy ábrán

A magyar-orosz kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2018. 09. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejtörést okoz a technológiai fejlődés az autókereskedések számára

Autómegosztás, alternatív üzemanyagok, okos autók, új versenytársak – az autókereskedőknek sok, korábban nem létező kihívással kell szembenézniük a következő évtizedben. A hagyományos értékesítőknek át kell alakítaniuk a működésüket, hogy továbbra is relevánsak maradjanak – állapítja meg az EY több mint 1000 vásárló és 400 márkakereskedés körében készített tanulmánya.
2018. 09. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem túl népszerűek a magyar webshopok - Itt a magyarázat!

A PayPal és a IPSOS piackutató közzétette a PayPal Cross-Border Consumer Research 2018[1] című nemzetközi felmérésének eredményeit. A 31 országban készült kutatás a nemzetközi e-kereskedelem legfrissebb trendjeit, és a fogyasztói preferenciák változását mutatja be. A kutatás alapján a PayPal ajánlásokat is megfogalmaz a webshopok számára, akik külföldi piacokon szeretnének forgalomnövekedést elérni.
2018. 09. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az Európai Unió árukereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben

Jelentősen nőtt az Európai Unió árukereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben az idei év első hét hónapjában, ami feltehetően újabb érvet szolgáltat a védővámok bevezetésével fenyegetőző Donald Trump amerikai elnöknek.
2018. 09. 14. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kéthavi átlagbér is megspórolható évente az online bevásárlással

A technológiai fejlődésnek köszönhetően a trend egyértelműen az online vásárlás irányába mutat, így egyre több szupermarket kereskedik online platformon. A széles kínálat és az igen eltérő árak miatt azonban sokszor nehéz eldönteni, hogy hol érdemes bevásárolni. A Start it @K&H inkubátorban működő Smartkosár csapatának megoldása egy olyan weboldal, aminek segítségével összehasonlíthatjuk az online szupermarketek árait, így jelentős költséget megspórolva intézhetjük a bevásárlásokat.
2018. 09. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar borokra fókuszál az ALDI új borstratégiája

Az ALDI Magyarország borkínálatának összeállításánál egyre nagyobb figyelmet kapnak a magyar pincészetek legkiválóbb ár-érték arányú tételei. Mind az akciós, időszakosan kapható tételek, mind az állandó kínálat részét képező, kizárólagosan az ALDI-nál kapható borok terén az áruházlánc célja az, hogy a vásárlók minél több magyar borászatot ismerjenek meg, és biztosak lehessenek abban, hogy bármely palackot is választják, kiváló borélményben lesz részük.
2018. 09. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén alacsonyabb lehet a külkereskedelmi mérleg többlete

Mind az export, mind az import euróban számított értéke dinamikusan növekszik, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg többlete 2018-ban várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly volt az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
2018. 09. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új Auchan nyílt Zalaegerszegen

Szupermarketet nyitott csütörtökön az Auchan Zalaegerszegen, az év végéig két további egység átadása is várható - közölte az áruházlánc MTI-vel.
2018. 09. 07. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem égeti el eladatlan termékeit a Burberry

A Burberry brit luxusmárka bejelentette, hogy nem égeti el többé eladatlan termékeit és a jövőben nem használ állati szőrmét.
2018. 09. 06. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódnak a laptop-eladások az iskolakezdési időszakban

Az iskolakezdési időszakban jellemzően megduplázódik a laptopok eladása, a Notebook.hu azzal számol, hogy az idén ebben az időszakban 20 százalékkal több laptopot adnak el.
2018. 09. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás