Nem csoda, ha melegünk volt nyáron

Az utóbbi 30 év nyarai voltak valószínűleg a legforróbbak az elmúlt több mint két évezredben - állapították meg tudósok egy újonnan megjelent tanulmányban, amelyben történelmi dokumentumok és fák évgyűrűi alapján rekonstruálták az elmúlt csaknem 2100 év hőmérsékletét - írja a BBC.

Nem csoda, ha melegünk volt nyáron

Az Environmental Research Letters című szaklapban közzétett kutatás szerint 1986 és 2015 között 1,3 Celsius fokkal emelkedett a nyarak átlagos hőmérséklete Európában. Ebben az időszakban növekedett a súlyos hőhullámok gyakorisága is, 2003-ban, 2010-ben és 2015-ben szokatlanul forró nyári időjárás sújtotta a kontinenst. Becslések szerint a 2003-as hőhullám, a vele járó súlyosabb légszennyezettség, valamint a gyakori kiszáradás és hőguta több ezer idős ember idő előtti halálát okozhatta.

 

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének 2014-es jelentése szerint 1983 és 2012 között az elmúlt 1400 év legmelegebb időszaka volt az északi féltekén.

 

A mostani kutatásban 13 ország 45 kutatója vett részt. A tudósok a Kr.e. 138-tól kezdődő időszak hőmérséklet-ingadozásainak becsléséhez a közelmúltban fejlesztett statisztikai módszereket, valamint a klímára vonatkozó, természetben fellelhető forrásokat, köztük a fák évgyűrűi által közvetített információkat használtak fel.

 

Danny McCarroll, a brit Swansea-i Egyetem kutatója elmondta, hogy az utóbbi két évezred minden egyes esztendőjére értékeket tartalmazó adatsort sikerült összeállítaniuk. "A nagy meglepetés, hogy nem volt egyetlen másik 30 éves periódus sem, amely olyan meleg lett volna, mint az elmúlt három évtized.

 

Ez váratlan volt" - fogalmazott. A kutatócsoport az újonnan összeállított adatsort összevetette a modern éghajlatmodelleknek a vizsgált korszakra vonatkozó becsléseivel is. McCarroll szerint mindez megmutatta, hogy a modern modellek nem rekonstruálják teljes mélységben a múlt éghajlati változásait, így alábecsülik a klíma természetes változékonyságát a jövőre vetítve is.

 

"Előrejelzik a szén-dioxid hatását, de ehhez hozzá kellene adniuk a klíma természetes változékonyságát is. Ha ezt nem értékelik eléggé, akkor alábecsülik a kilengéseket, vagyis a hőhullámok visszatérésének lehetőségét is ezek a modellek" - fogalmazott a tudós. Hozzátette: az elmúlt három évtized felmelegedése túlmegy az éghajlat természetes változékonyságának határain.

 

Mindez alátámasztja az Éghajlat-változási Kormányközi Testület megállapítását, amely szerint mindez az emberi tevékenység következménye. McCarroll szerint a klímamodellezők általában vonakodnak kijelenteni, hogy egy esemény visszavezethető-e az emberi hatásokra, vagy sem, de az elmúlt 2000 év éghajlatának történetében az utóbbi 30 év időjárása annyira szokatlan, hogy mindez valóban az üvegházhatás következményeire utal.

 

A kutatócsoport elemzése szerint a Kr.u. első század volt a legforróbb, némileg még melegebb is, mint a 20. század, noha ez a különbség statisztikailag nem jelentős. A római korban számos forró nyár volt Európában, de a 4. és a 7. század között lehűlt az éghajlat, míg a középkor általában meleg időszaknak mondható.

Hozzászólások

Új hulladékkezelési stratégiával rukkolt elő aCoca-Cola

Új globális hulladékkezelési stratégiát hirdetett pénteken a Coca-Cola, a világ legnagyobb üdítőital-gyártója.
2018. 01. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatékonyabbá vált a hulladékgazdálkodásunk

Az elmúlt négyéves kormányzati ciklus környezetvédelmi eredményei közé sorolta a hatékonyabb hulladékgazdálkodásra és a levegőminőség javítására tett kezdeményezéseket V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön.
2018. 01. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron szerint vesztésre állunk a klímaváltozással szemben

Emmanuel Macron francia államfő szerint a világ vesztésre áll a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni harcban.
2017. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

600 millió forintot költött környezetvédelmi beruházásokra a Magyar Telekom

A Magyar Telekom csoport 2014-2017 között nagyjából 600 millió forintot költött olyan környezetvédelmi beruházásokra, amelyekkel már harmadik éve megszakítás nélkül karbonsemlegesen működik, karbonkibocsátását ellentételezi környezetvédelmi projektekkel - közölte a telekommunikációs szolgáltató az MTI-vel.
2017. 11. 30. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos természetvédelmi program indul

Országos környezetvédelmi programot valósít meg a Földművelésügyi Minisztérium (FM) konzorciumi partnereivel európai uniós forrásokból - közölte az agrártárca pénteken az MTI-vel.
2017. 11. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hulladékszobrok hívják fel a figyelmet a természetvédelemre

A biológiai sokféleség, valamint az ebben bekövetkezett, ember okozta hatások kerülnek az idei hulladékszobrokat előállító Trash Art Magyarország művészeti program fókuszába. A projekt november 15-től várja az alkotók, alkotócsoportok jelentkezését.
2017. 11. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a Fűts okosan! kampány

Az idén is folytatódik a Fűts okosan! felvilágosító és tájékoztató kampány, hogy felhívja a figyelmet a fűtési szezon kezdetén a szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire - közölte a Földművelésügy Minisztérium pénteken az MTI-vel.
2017. 11. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 országot várnak a december 12-i párizsi klíma-csúcstalálkozóra

Mintegy száz ország kapott meghívást a december 12-i One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozóra, de Donald Trump amerikai elnök "egyelőre" nem - jelentette be kedden a francia elnöki hivatal.
2017. 11. 08. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország elhalasztja az atomerőművek bezárását

Nicolas Hulot francia környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy Franciaország nem tudja a lakossági energiaellátásban 2025-ig 50 százaléka csökkenteni a nukleáris energia arányát, ahogy azt az energetikai átmenetről szóló törvény előírja.
2017. 11. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szíria is csatlakozik a Párizsi Klímaegyezményhez

Nicaragua után Szíria is csatlakozik a Párizsi Megállapodáshoz, így az Egyesült Államok lesz a nemzetközi közösség egyetlen tagja, amely kimarad az éghajlatváltozás megfékezését szolgáló egyezményből - jelentette kedden a Spiegel Online német hírportál.
2017. 11. 07. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdték a települések a klímastratégia kidolgozását

Megkezdték a települések a helyi klímastratégia kidolgozását, a megfogalmazott célok eléréséhez uniós forrásra is lehet pályázni - mondta Fegyveres-Fiskál Gábor, a Dipol Humánpolitikai Intézet ügyvezető igazgatója szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.
2017. 10. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk 2020-ig teljesíti a további környezetvédelmi derogációs követelményeket

Magyarország 2020-ig teljesíti a további környezetvédelmi derogációs követelményeket, így abban a kedvező helyzetben van, hogy a jelenlegi, 2014-2020-as időszakban nagyobb figyelmet fordíthat az energia- és erőforrás-hatékonyság növelésére, vagy éppen a természetvédelemre - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitóbeszédében szerdán, a Környezetvédelmi és irányító hatóságok európai hálózatának plenáris ülésén Budapesten - közölte a minisztérium az MTI-vel.
2017. 10. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 20 milliárd euróval támogatta tavaly a klímaváltozás elleni harcot

Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet a fejlődő országokban - derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács keddi közleményéből.
2017. 10. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A műanyagok használatának visszaszorítására szólított fel egy brit természettudós

A műanyagok használatának visszafogására szólított fel Sir David Attenborough brit természettudós, dokumentumfilmes új televíziós sorozatának, A kék bolygó 2-nek a bemutatásakor.
2017. 10. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen - 4 lépéssel felére csökkenthető a károsanyag-kibocsátás

2 Celsius-fok alatti globális felmelegedés? Világszinten 50 százalékkal csökkentett szén-dioxid-kibocsátás 20 éven belül? Nem csalás vagy ámítás. A „Better Energy, Greater Prosperity” (Tisztább energia, látványosabb fejlődés) címmel megjelent tanulmány szerint az energiarendszer átalakítása a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kivitelezhető, ráadásul a változtatás ösztönzőleg hat a növekedésre és a gazdasági fejlődésre. A jelentés négy olyan módszert mutat be, amelyeket a Schneider Electric is tanácsol a gyors környezetbarát átalakuláshoz. A vállalat célja, hogy 2030-ig szén-dioxid-semlegessé váljon, ezért tevékenységével napi szinten is hozzájárul a megvalósításhoz.
2017. 09. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás, de továbbra is vannak gondok

Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2016-ban, ami azt jelenti, hogy negyedik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám az emberiségnek továbbra is rengeteg kihívással, egyebek között a szarvasmarhák bendőjében történő erjedés következtében felszabaduló metánnal kell szembenéznie - derült ki a friss adatokból.
2017. 09. 29. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János szerint a vízválság háborúkhoz is vezethet

A vízválság háborúkhoz is vezethet - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök New Yorkban, az MTI tudósítójának nyilatkozva csütörtökön.
2017. 09. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Légtisztító mohafalat állítottak fel a budapesti Kolosy téren

Légtisztító mohafalat állítottak fel a budapesti Kolosy téren csütörtökön, amelyet Óbuda-Békásmegyer önkormányzata csaknem 20 ezer euróért bérel a Green City Solutions német cégtől.
2017. 09. 01. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól tiltják a műanyag szatyrot Brüsszelben

Péntektől érvénybe lép az egyszer használatos műanyag szatyrok üzleti célú használatát tiltó szabályozás Brüsszelben és a brüsszeli régióban - közölte a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.
2017. 08. 31. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás