Nem lehet legyűrni a Google-t - vegyük a részvényt!

Az utóbbi hetekben elkezdett enyhülni a nyomás az Alphabet részvényeiről, miután egyelőre elcsendesedtek a komolyabb szabályozói szigorítást szorgalmazó hangok. Eközben május 25-én életbe lépett az Egységes Adatvédelmi Rendelet Európában (GDPR), ami szintén egy fontosabb kockázati tényező volt.

Nem lehet legyűrni a Google-t - vegyük a részvényt!

Itt kezdetben voltak fennakadások, ugyanis a Google több partnere nem tudott még azonnal teljes mértékben megfelelni az újonnan életbe lépett európai szabályozásnak. Így ők többek között nem használhatták a vállalat ajánlatkezelő rendszerét, ami rengeteg valósidejű hirdetési felülethez biztosít hozzáférést.

Ez elképzelhető, hogy bizonyos mértékben meg fog látszani a második negyedéves európai bevételek alakulásában, azonban ahogy egyre több hirdetőpartner felel már meg az új szabályozásnak, úgy múlik el ez a hatás. Ezen bizonytalansági tényezők közepette a vállalat készpénztermelő képessége továbbra is nagyon erős, a megtermelt készpénzt pedig van hova befektetnie a cégnek. Az első negyedéves gyorsjelentést követően ugyan negatívan fogadták a vártnál nagyobb beruházási terveket a befektetők, hosszabb távon azonban valószínűleg megéri olyan nagy iparági trendekre fogadni, mint például a felhőalapú szolgáltatások térnyerése.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Technikai kép


Egy szimmetrikus háromszög formájában konszolidált az árfolyam év eleje óta, amiből az elmúlt hetekben kitörést láthattunk. Ugyan ehhez nem párosult kiugró forgalom, de hamar visszatesztelte az árfolyam a szintet, ami viszont megerősíti a kitörést. Az alakzatból számolt célár alapján egészen 1.400 dollár közelébe emelkedhet nagyjából féléves időtávon az árfolyam, ezért megemeljük célárfolyamunkat a korábbi 1.186 dollárról 1.399 dollárra. Amennyiben mégsem sikerül hosszabb távon kitörni a konszolidációs zónából az 1.065 dollárnál található támaszszint alá érdemes a veszteséglimitáló megbízásunkat helyezni, ami immáron profit stopként funkcionál.

 

Forrás: Bloomberg, Erste

Hozzászólások

Csökkenés várható az európai tőzsdéken

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, a piacokat meglepetésként érték Donald Trump amerikai elnöknek a kamatemeléseket bíráló megjegyzései.
2018. 07. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Milyen lesz a pénteki kereskedés?

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2018. 07. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott a forint árfolyama

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon.
2018. 07. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Comcast lemond a Fox média-portfoliójának felvásárlásáról

A Comcast globális telekommunikációs vállalat bejelentette, hogy lemond a 21th Century Fox médiaportfoliójáról és kizárólag az európai televíziós óriás, a Sky felvásárlására összpontosít.
2018. 07. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forintgyengülés estére

A forint gyengült csütörtök reggel óta az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére a bankközi devizapiacon.
2018. 07. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2018. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó negyedévet zárt az SAP

A vártnál jobb negyedévet zárt az SAP német szoftvergyártó, amely csütörtökön kiadott gyorsjelentésében javította az idei bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését a felhőszolgáltatási ágazat növekedésének gyorsulására hivatkozva.
2018. 07. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Semleges hangulat uralhatja ma a tőzsdét

Semleges hangulat uralhatja a Budapesti Értéktőzsdét csütörtökön, a nap legfontosabb szereplője a gyengélkedő Richter lehet - vélik az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 07. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak az európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, a befektetők az újabb vállalati beszámolókat várják és a politikai események várható hatásait elemzik.
2018. 07. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel.
2018. 07. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerdán.
2018. 07. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai piacok

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, a befektetők főleg a vállalati gyorsjelentésekre összpontosították figyelmüket.
2018. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendes nap volt a mai a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,82 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 34 720,31 ponton zárt szerdán.
2018. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál tárgyaltak

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.
2018. 07. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdték a napot az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a napot a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
2018. 07. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható ma a hazai tőzsdén?

Iránykeresésre, bizonytalan mozgásokra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Éjjel vegyesen mozgott a forint

Kedd este óta a frankhoz képest erősödött, az euróval és a dollárral szemben viszont gyengült a forint szerda kora reggelre a bankközi piacon.
2018. 07. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt Boeing repülőgépet vásárol a román Tarom légitársaság

A román Tarom állami légitársaság öt Boeing 737-MAX 8 típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést az amerikai gyártóval - közölte Viorica Dancila román miniszterelnök a kormányülésen kedden.
2018. 07. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás