Nem módosította alapkamatát a Bank of England

Nem módosította alapkamatát idei első kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A döntés ugyanakkor most sem volt egyhangú, és a legutóbbi gyenge inflációs és növekedési adatok nyomán a piacon voltak olyan várakozások, hogy a brit jegybank esetleg kamatcsökkentésre szánja el magát.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A januári kamatdöntő ülésről szóló csütörtöki bejelentés szerint azonban változatlanul 0,75 százalék az irányadó kamat.
   
A monetáris testület 7:2 arányban szavazott a jelenlegi alapkamat fenntartására, csakúgy, mint a novemberi és a decemberi kamatdöntő üléseken.
   
A gazdaságösztönző célú eszközvásárlási programok keretét ugyanakkor a tanács egyhangú döntéssel hagyta változatlanul.
   
A Bank of England 2016 augusztusában, az akkor végrehajtott kamatcsökkentéssel együtt 435 milliárd fontra (csaknem 175 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású - vagyis jó minőségű, alacsony hozamú - vállalati kötvényekre.
   
A januári kamatdöntés ismertetése utáni sajtótájékoztatóján a Bank of England hamarosan távozó kormányzója, Mark Carney kijelentette, hogy a legutóbbi adatok tanúsága alapján a világgazdaság növekedési aktivitása stabilizálódott, és a friss üzleti felmérések arra vallanak, hogy a brit gazdaság növekedése is élénkülhet valamelyest az idén.
   
Hozzátette ugyanakkor, hogy korai lenne még ezekből az adatokból derűlátó következtetéseket levonni, indokolt az óvatosság, különös tekintettel arra, hogy az élénkülésre valló adatok még nem széleskörűek.
   
A Bank of England monetáris tanácsa a januári kamatdöntő ülésről kiadott csütörtöki elemzésében ismét egyenes utalást tesz arra, hogy ebben a környezetben a jegybank monetáris enyhítéshez folyamodhat.
   
A helyzetértékelés úgy fogalmaz, hogy ha a globális és a hazai aktivitás legutóbbi jelzőszámaiból kiolvasható kedvezőbb jelek nem bizonyulnak tartósnak, vagy ha a hazai inflációs mutatók viszonylag gyengék maradnak, szükségessé válhat a brit gazdasági növekedés várt élénkülésének megerősítése monetáris politikai eszközökkel.
   
Ennek lehetőségét a brit jegybank monetáris tanácsának egyik befolyásos tagja is felvetette a minap.
   
Michael Saunders egy észak-írországi üzleti fórumon felszólalva kijelentette: a brit hazai össztermék (GDP) a tavalyi első negyedév óta alig nőtt, a legfrissebb becslések szerint az éves szintű gazdasági növekedés 2012 óta első ízben 1 százalék alá lassult.
   
Hozzátette: a legutóbbi üzleti felmérések arra vallanak, hogy a brit gazdaság pillanatnyi növekedése nagyon csekély, vagy éppen zéró.
   
Ennek fő tényezője Saunders szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatához kötődő bizonytalanság, mindenekelőtt az, hogy továbbra sem lehet tudni, milyen kereskedelmi kapcsolatrendszert lehet kiépíteni az EU-val a Brexit után.
   
Saunders hozzátette: ebben a környezetben helyénvaló lépés lehet az expanzív monetáris politika fenntartása, akár a jegybanki alapkamat csökkentésével is, mérséklendő annak a kockázatát, hogy az infláció tartósan megragadjon a 2 százalékos célszint alatt.
   
A brit statisztikai hivatal (ONS) e havi adatismertetése szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árindex 1,3 százalékkal volt magasabb decemberben, mint egy évvel korábban.
   
Novemberben 1,5 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában. Tavaly nyáron még 2 százalék felett járt az éves brit infláció.
   
A decemberben mért éves infláció 2016 novembere óta a legalacsonyabb, és azt is jelenti, hogy az éves brit inflációs ütem most már jóval a Bank of England célszintje alatt jár.
   
A brit kormány által a jegybank számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: