Nem tart a robotoktól az Aegon Alapkezelő

A 20. születésnapját ünneplő alapkezelő továbbra is kitart a megbízható szakértőkkel aktívan végzett portfoliokezelés és a lokális piaci környezetre nyitott folyamatos termékfejlesztés mellett.

Nem tart a robotoktól az Aegon Alapkezelő

A 20 évvel ezelőtti, néhány tucat alapot kitevő 285 milliárd forintról nőtt huszonegyszeresére az alapkezelői piac mérete. Az Aegon Alapkezelő indulásakor a BUX-ban szereplő 20 részvényből alig 5 maradt meg és tudta növelni értékét, a többi kivezetésre került, közülük több mint 10 jelentős értékvesztés után. Ez is jól mutatja, hogy milyen turbulens piacon kellett helytállnia a portfoliómenedzsereknek.


A 20. évforduló kapcsán tartott visszatekintésben Kadocsa Péter, az Aegon Alapkezelő elnök-vezérigazgatója három fő szakaszt emelt ki a piacot és saját működésüket érintően. Míg a kezdeti időszakban az ezredforduló előtt a magas kamatkörnyezetben a kötvények és pénzpiaci alapok is kielégítő hozamot biztosítottak, a későbbiekben új alapok megalkotására, a portfoliók változatos kínálatára volt szükség a növekvő tőkebeáramlásból minél nagyobb részesedésért folyó versenyben. Az abszolút hozamú alapok kategóriájának megalkotása fűződik Magyarországon az Aegon Alapkezelőhöz, mind az Aegon MoneyMaxx – mint Magyarorsz&aacut e;g első abszolút hozamú befektetési alapja –, mind az Alfa Abszolút Hozamú Alap 2006-os indulása óta legnépszerűbb alapjai az alapkezelőnek, és számos díjjal büszkélkedhetnek ezek a termékek, valamint Bakos Ádám és Loncsák András vezette portfoliókezelői csapata.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Az Aegon Alapkezelő nem aktív szereplő az ingatlanfejlesztő és ingatlan befektetési piacon, így a 2008-as válságot sokkal könnyebben vészelte át a befektetési piac sok más szereplőihez képest. A 2011. március 31-én a nyugdíjpénztári kezelt alapok elvesztését sokkal nagyobb fordulatként élte meg a cég, amire azonban termékinnovációval tudott választ adni: olyan, hosszútávú befektetési termékeket indítottak, melyek az öngondoskodási célra életkortól és anyagi helyzettől függően többféle alkalmas megoldást nyújtanak.


A 20. évforduló utáni időszak főbb kihívásaiként a portfoliókezelésben is növekvő automatizációt, a szabályozói kihívásokat és az alacsony kamatkörnyezetben az alapkezelői díjak nehezebb kitermelhetőségét jelölte meg a vezérigazgató. Kadocsa Péter szerint erre a magas hozzáadott értékű, a szakértelmet értékké alakítani képes portfoliókezelési szolgáltatások adhatnak csak választ. Mint rámutatott: mind az OTP, mind a MOL, mind a Magyar Telekom múltjából több olyan példa hozható, amikor a passzív portfoliokezelési attitűd azonnal realizálta volna az átmeneti veszteségeket, hiszen az MSCI indexbeli súlyuk csökkenése ut&aacut e;n mindig óriási növekedéseket produkáltak ezek a vállalati papírok. Ugyanezek a reakciók veszélyeztetik a hozamokat a passzívan, vagy akár mesterséges intelligenciával kezelt portfoliókban. Nem utolsósorban pedig az alapkezelői elköteleződés, az ügyfelek pénzéért a szabályzatokon túlmutató felelősségérzet az, ami előnye egy aktív portfoliókezelő csapatnak. Példaként a Panoráma alapot említette Kadocsa Péter: ahol az alapkezelő egy időszakosan gyengébben szereplő termékének menedzselésében éppen az ügyfelek érdekeit a legmesszemenőbben szem előtt tartva hajtott végre átalakításokat, így az elmúlt egy évben már az Aegon Alapkezelő legmagasabb hozamot produkáló termékei közé ugrott.

 

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor


Mindazonáltal az Aegon Alapkezelő sem mond le a technológiai fejlődés nyújtotta befektetési lehetőségekről: Megatrend néven indított alapjukban a globális változásokhoz kapcsolódó iparágak papírjaiba fektetnek: ilyen a klímaváltozás, az ipar 4.0, a mesterséges intelligencia, vagy a biotechnológia. Ehhez speciális szakértők tanácsaira is támaszkodnak, kihasználva az Aegon Asset Management nemzetközi szervezete által biztosított együttműködési lehetőségeket.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás: