Nem tudja hatékonyan kezelni a szíriai válságot az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Nem tudja hatékonyan kezelni a szíriai válságot az ENSZ Biztonsági Tanácsa - mondta Kis Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Nem tudja hatékonyan kezelni a szíriai válságot az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Ezt annak kapcsán közölte, hogy diplomáciai források szerint Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia újabb határozati javaslatot terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) többi 12 tagja elé a szíriai helyzetről, Oroszország pedig a tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt. A szakértő úgy véli, várhatóan semmilyen javaslatot nem fognak elfogadni.
    

Kis Benedek József felidézte, hogy az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét teszi felelőssé a szíriai felkelők uralma alatt állt Dúmában április 7-én elkövetett vegyifegyver-támadásért, a damaszkuszi vezetés legfőbb szövetségese, Oroszország viszont ezt visszautasítja. Ugyanakkor egyik fél sem mutatott be egyértelmű bizonyítékokat a Biztonsági Tanácsban - fejtette ki.
   
Hozzátette: amerikai, brit és francia gépek légicsapásokat hajtottak végre szíriai vegyifegyver-létesítmények ellen, hogy ezzel visszafogják a szír állam fegyvergyártási képességét, de ez nem jelenti azt, hogy Szíria nem tudja ezt folytatni később.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nem zárták jól a napot az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, miközben fokozódtak a globális gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak.
2018. 12. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EIB 200 milliós euró kölcsönnel támogatja a ferihegyi repülőtér bővítését

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 millió euró kölcsönnel támogatja a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítését és fejlesztését - jelentette be pénteken az Európai Bizottság.
2018. 12. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődközeli helyzetbe sodorná Nagy-Britanniát a kemény Brexit

Az egyik legismertebb brit nagyvállalkozó szerint csődhöz közeli helyzetbe sodorhatná Nagy-Britanniát a kemény Brexit, vagyis az, ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül, szabályozatlan körülmények közepette szűnne meg.
2018. 12. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország számít a ciprusi gázra

Magyarország folyamatosan keresi az alternatív lehetőségeket energiabiztonságának növelésére, beszerzési forrásainak diverzifikálására, ezért reális alternatívaként tekint az Afrodité mezőből kitermelendő ciprusi gázra, és a két ország ezzel összefüggésben most kétoldalú energetikai megállapodást kötött - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a nicosiai magyar konzulátust felavató beszédében.
2018. 12. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkok bénítják Belgium közlekedését

Sztrájkok nehezítik a helyközi tömegközlekedést, forgalomlassító demonstrációk okoznak torlódásokat, valamint kohászati üzemek, élelmiszer- és textilipari vállalatok munkásai szüntették be a munkát pénteken, a szakszervezeti fellépés napján Belgiumban.
2018. 12. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron ígéretei tovább növelhetik a költségvetési hiányt

Emmanuel Macron francia államfőnek a hetek óta tartó tüntetések befejezése érdekében tett ígéretei 10 milliárd euróba kerülnének az országnak, ez pedig tovább növelné a költségvetési hiányt - mondta Regős Gábor, a Századvég közgazdásza pénteken az M1 aktuális csatornán.
2018. 12. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják az ENSZ katowicei klímacsúcsát

Legalább szombatig meghosszabbítják az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye 24. ülését (COP24) Katowicében - közölte pénteken a lengyel közszolgálati rádióban Marcin Krupa katowicei főpolgármester.
2018. 12. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint fel kell készülni a brit kiválási megállapodás elmaradására

Az Európai Unió (EU) az Egyesült Királyság uniós tagságának rendezett megszüntetésén dolgozik, de fel kell készülni a megállapodás elmaradására is - jelentette ki Angela Merkel német kancellár péntekre virradóra, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, az értekezlet első munkanapját követően.
2018. 12. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a magyar-skót kapcsolatokat

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konzulátust adott át a skóciai Edinburgh-ben csütörtökön. A külképviselet - mint hangsúlyozta - a magyar-skót kapcsolatok fejlesztését segíti.
2018. 12. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat

Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában - közölte Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében csütörtökön.
2018. 12. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NATO támogatná az ukrán haditengerészeti képességek fejlesztését

A NATO támogatni fogja az ukrán haditengerészeti, kibervédelmi és logisztikai képességek fejlesztését - közölte a katonai szervezet főtitkára, miután az ukrán elnökkel tárgyalt csütörtökön Brüsszelben.
2018. 12. 13. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban lemaradásban van a dízelautók szoftverfrissítése

Lemaradásban vannak a német autóipari vállalatok a dízelautók motorvezérlő szoftverének a frissítésében - derül ki a szövetségi közlekedési minisztériumnak a dpa hírügynökség megkeresésére adott válaszából.
2018. 12. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot az európai piacok

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 12. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: Az EU meg fogja védeni érdekeit

Lehet arról beszélni, hogy az Európai Unió további biztosítékot adjon Londonnak az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését (Brexit) követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszakra vonatkozóan, de az unióban maradó 27-ek meg fogják védeni érdekeiket és alapelveiket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós tagállamok állam és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
2018. 12. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a régi nóta a német bankoknál

Noha már sokszor szóba került az elmúlt évek során, ismét a Deutsche Bank és a Commerzbank esetleges összeolvadása mozgatja a piacot.
2018. 12. 13. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megúszta, mégis távozhat May

Nem járt sikerrel a Theresa May ellen indított bizalmatlansági indítvány, miután pártjának képviselői 200:117 arányban bizalmat szavaztak neki.
2018. 12. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hasít a lengyel-magyar barátság

A lengyel-magyar külkereskedelem erőteljes növekedést mutat az utóbbi másfél évtizedben, több száz kamion ingázik a két ország között a legkülönbözőbb árucikkekkel felrakodva.
2018. 12. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar fiatal, Novák Blanka meghívottként részt vett a 2018. évi Nobel Díj átadásán

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Novák Blanka képviselte a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Blanka, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje, jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem diákja.
2018. 12. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit túlóráznak a németek

Tavaly tíz éves csúcsra, 2007 óta a legmagasabbra emelkedett a német alkalmazottak által ledolgozott túlórák száma - számolt be szerdán a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adatait idézve a heise.de hírportál. 2017-ben egy munkavállalóra átlagosan 26,7 óra túlmunka jutott.
2018. 12. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a román ipari termelés

Az idei első tíz hónapban a nyers adatok szerint 4 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
2018. 12. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás