Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank

Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank csütörtökön, későbbre, mélyebb gazdasági nehézségek kezelésére tartogatja megfogyatkozott munícióját, miközben a globális növekedési kilátások romlása más nagy központi bankokat már további gazdaságélénkítő intézkedések meglebegtetésére sarkallt.

Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank

A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa 7-2 arányban elfogadott döntésével mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát, az eszközvásárlási program éves keretösszegét pedig 80 ezer milliárd jenen. Az előretekintő iránymutatás (forward guidance) értelmében továbbra is "rendkívül alacsony szinten" tartják a kamatokat 2020 tavaszáig a 2 százalékos inflációs célszám elérésének érdekében. Nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartsák.
   
A tanácskozás után kiadott közleményében Japán központi bankja arra figyelmeztetett, hogy növekedtek a globális kockázatok, például a protekcionizmus erősödése. Bizonytalan az is, hogy milyen hatást vált ki a pénzpiacokon az amerikai gazdaságpolitika.
    

"A külföldi gazdaságokra ható, lefelé mutató kockázatok nagyok, így figyelni kell a japán vállalatok és háztartások hangulatára gyakorolt hatásukra" - mutatott rá a japán jegybank.
    

Szerte a világban a központi bankok egyre inkább hajlanak a lazítás irányába, ahogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiszélesedése fokozza a nyomást a lassuló ütemben bővülő világgazdaságra, ami a japán jegybankot is lépéskényszerbe hozza, hogy reagáljon a japán gazdaság fellendülését fenyegető kockázatok növekedésére.
    

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve változatlanul hagyta az alapkamatot szerdán, de jelezte, hogy kész enyhíteni a kockázatokat kamatcsökkentésekkel, akár már a jövő hónaptól. Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke pedig kedden kijelentette, hogy szükség lehet a pénzpolitika további lazítására, ha a gazdasági kilátások nem javulnak. A japán döntéshozók jelentős része azonban vonakodik újabb gazdaságösztönző intézkedések meghozatalától, mivel kevés eszközük maradt az utóbbi évek bőséges pénznyomtatása után.
    

A japán gazdaság évesített növekedési üteme 2,1 százalékot ért el az első negyedévben, de számos elemző lassulásra számít a következő negyedévekben, tekintettel a világkereskedelmet visszavető amerikai-kínai viszályra. Az általános forgalmi adó kulcsának októberre tervezett emelése ugyancsak visszavetheti a hazai fogyasztást. Az infláció továbbra is makacsul nyomott, áprilisban 0,9 százalékon állt az éves összevetésű maginfláció Japánban.

Hozzászólások

Mindenki fél a Japán mintától

Noha a Japán jegybank évek óta nagyon komoly monetáris stimulussal igyekszik lángra lobbantani az ottani inflációt, a ma megjelent friss adatok szerint az élelmiszeráraktól tisztított adat ezzel együtt is 2 éves mélypontra, 0,6%-ra süllyedt, szemben a 2%-os céllal.
2019. 07. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 100% előleggel is igényelhető eszközbeszerzésre forrás az MFB-től

Az egyszerűsített adózású vállalkozások is igényelhetnek kedvező hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól. Az állami tulajdonú pénzintézet számos területen egyszerűsíti a forráshoz jutás feltételeit, ezzel is segítve a hazai vállalkozások fejlődését. Az ügyfeleknek kedvező, az igényléseket segítő intézkedések érintik az előlegfizetést és az utófinanszírozást is.
2019. 07. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Gazdasági Versenyhivatal javaslatai a bankkártya-elfogadás ösztönzésére

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tárt fel olyan piaci zavart a bankkártya-elfogadás piacán, amely versenyfelügyeleti eljárás megindítását alapozná meg, ám azonosított a versenyviszonyokat is érintő piaci problémákat – egyebek között ez szerepel abban a dokumentumban, amelyben a GVH a bankkártya-elfogadás piacán folytatott ágazati vizsgálatának eredményét teszi közzé, és javaslatokat is megfogalmaz.
2019. 07. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online is készpénzzel fizetünk?

A felnőtt internethasználók körében mára mindennapossá vált az online vásárlás. A különböző online felületeken elhelyezett hirdetések révén a fogyasztási szokásoknak megfelelő, személyre szabott, online ajánlatokat kapnak az internetezők. Az OTP Bank megbízásából készített reprezentatív kutatás szerint, 10-ből 9-en rendelnek rendszeresen online, a megkérdezett fele pedig akár havonta is ezt a vásárlási módot választja.
2019. 07. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az UniCredit Bank Hungary nem teljesítő hitelportfóliót adott el az EOS Faktor Zrt.-nek

Az olasz UniCredit leánybankján, az UniCredit Bank Hungary Zrt.-n keresztül lakossági jelzáloghitelekből, fedezetlen hitelekből és számlakövetelésekből álló portfólió eladásáról kötött megállapodást az EOS Faktor Zrt.-vel - az adós nem teljesítéséért való szavatosság (pro-soluto) kizárásával.
2019. 07. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP-kötvényeket vásárol az EBRD

OTP-kötvényeket vásárol az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2019. 07. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a készpénz-befizető ATM-k népszerűsége

A K&H Banknál egyre népszerűbbek a készpénz-befizető automaták (ATM-ek) és az automatizált készpénzforgalmú fiókok, az első fél évben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma az előző évhez képest, a teljes befizetett összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra emelkedett - mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól hasított a Bank of America

A többi nagybankhoz hasonlóan felülmúlta az egy részvényre jutó profitvárakozásokat a Bank of America a második negyedévben, miután a mutató 0,74 dollár lett a várt 0,71 dollárral szemben.
2019. 07. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is szárnyal a kártyás fizetés a Balatonnál

A Mastercard legfrissebb adatai szerint tovább növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon és jegypénztárakban. A kártyabirtokosok nem csak gyakrabban használják a bankkártyájukat, de a kedvezményeknek köszönhetően többet is költenek a BAHART járatain. A Mastercard és a hajózási társaság idén is számos kedvezményes szolgáltatással várja a pihenni vágyókat.
2019. 07. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína ellenségesen viselkedik az Egyesült Államokkal

Az Egyesült Államok számos területen ellenséges magatartást tapasztal Kína részéről - jelentette ki John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kedden egy washingtoni konferencián.
2019. 07. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína tovább fokozza olaj- és földgáztermelését

Kína az idén is növelte olajtermelését, és termelő-beruházásai fokozásával a kitermelés további emelését készíti elő.
2019. 07. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó térségbeli börzéken sem alakult ki egyértelmű trend. A tokiói tőzsde hétfőn zárva volt nemzeti ünnep miatt.
2019. 07. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a változások lépnek életbe az oktatási rendszerben

Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása, amelyet másfél hetes halasztás után pénteken fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.
2019. 07. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kínai külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Az elmúlt években kitűzött célokat végrehajtották, ezért ideje új célokat kijelölni a magyar-kínai együttműködésben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
2019. 07. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a világ legnagyobb kórházhajója

Afrika felé hajózik a világ legnagyobb, Kínában gyártott, polgári rendeltetésű kórházhajója - jelentette a China Daily című kínai pártlap csütörtökön.
2019. 07. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit bankrendszer elviselné a rendezetlen kilépést

A Bank of England csütörtökön ismertetett legújabb pénzügyi stabilitási jelentése szerint a brit bankrendszer elviselné, ha Nagy-Britannia rendezetlen körülmények között, megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.
2019. 07. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentette az alapkamatot a szerb jegybank

Huszonöt bázisponttal 3-ról 2,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) a csütörtöki ülésén - közölte az NBS.
2019. 07. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízezrek hagyták el otthonukat az árvizek miatt Kínában

Az elmúlt napok súlyos esőzései következtében kialakult árvizek miatt mintegy 77 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát Dél-Kínában - jelentette a China Daily kínai pártlap csütörtökön a katasztrófavédelmi minisztériumra hivatkozva, hozzátéve, hogy a szélsőséges időjárás összesen csaknem 1,63 millió embert érint.
2019. 07. 11. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb vizsgálat a Deutsche Bank ellen

Az amerikai igazságügyminisztérium vizsgálatot indított a Deutsche Banknál.
2019. 07. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosítójától válik meg az OTP Bank

Az OTP bolgár leánybankjai, a DSK Bank és az Expressbank értékesíti az Express Life Bulgaria biztosítóban meglévő 100%-os részesedését.
2019. 07. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: