Nem volt unalmas a nyár a BÉT-en

A nyár utolsó hónapjában sem pihent meg a BUX, szinte már menetrendszerűen döntött ismét történelmi csúcsokat. A hónap során több alkalommal is 37 ezer környékén járt az index, hogy aztán a hónap második felében végleg átlépje a bűvös határt. Azonban itt sem pihent meg a magyar tőzsde részvényindexe, mert a 37 ezres határt is átlépve 38 092 ponton állapodott meg. Augusztus a jelentési szezon eleje, ebben a hónapban tették közé második negyedéves eredményeiket a legnagyobb magyar hazai tőzsdei cégek. Jelentett az OTP, a Richter, a MOL, a Magyar Telekom, az Állami Nyomda és újonc tőzsdei cégként a Waberer’s is. Valamennyien erős negyedévről számoltak be, ami vélhetően boldoggá tette a befektetőiket. Ami a részvénypiaci forgalmi rangsort illeti, a tőzsdetagok közül a WOOD állt az élre, második a Concorde, harmadik az Erste lett.

Augusztusban 212,3 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami nemcsak a júliusi érteket haladja a meg (198,2 milliárd forint), de a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket is (158,36 milliárd forint). A nyári szabadságolások még mindig meglátszanak a forgalmi adatokon, a napi átlagforgalom az augusztusi 23 kereskedési napon 9,2 milliárd forint volt, ami kevesebb az előző havi (9,4 milliárd) értékhez képest, de jelentősen meghaladja a tavaly augusztusi értéket (6,9 milliárd).

 



Szépen futott a BUX augusztusban is, mivel a hónap folyamán több alkalommal is átlépte a 37 ezres történelmi határt, 2017. augusztus 28-án új csúcson, 38 098 ponton zárt, végül ehhez hasonló szinten, 38 092 ponton fejezte be a hónapot.


 

A vezető részvények közül most is az OTP részvényei teljesítettek a legjobban, a bankpapír árfolyama 9,3 százalékot nőtt augusztusban, melyet a MOL követett 7,2 százalékos emelkedéssel. A Magyar Telekom 5,2 százalékos, a Richter pedig 1,6 százalékos pluszban fejezte be az augusztusi kereskedést.

 

A kisebb részvények között a Prémium kategóriában az Appeninn volt a hónap nyertese 54,2 százalékos emelkedéssel, melyet a CIG Pannonia (20,8 százalék) követett. Nem sokkal ettől lemaradva a PannErgy tudta még 10 százalék fölötti plusszal zárni az augusztust, az árfolyama 17,3 százalékkal nőtt.


Augusztus az árfolyam emelkedések tekintetében a kisebb kapitalizációjú Standard kategóriás papírok esetében nem volt annyira izgalmas, mint a július, de érezhetően volt mozgás náluk is. Közülük például a Nordtelekom 66,7 százalékot, az Enefi 34 százalékot, a Konzum pedig 24 százalékot emelkedett.


 

Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 424,5 milliárd forint volt. A szolgáltatók rangsorának élére szoros versenyt követően ezúttal a Wood & Company Financial Services a.s lépett 95,7 milliárdos forgalommal, míg a második helyen a Concorde Értékpapír Zrt. végzett 82 milliárd forintos forgalommal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az Erste Befektetési Zrt. foglalja el 63,5 milliárd forintos forgalommal.

 

 

 

Augusztus a jelentési szezon eleje, ebben a hónapban tették közé második negyedéves eredményeiket a legnagyobb magyar hazai tőzsdei cégek. Jelentett az OTP, a Richter, a MOL, a Magyar Telekom, az Állami Nyomda és újonc tőzsdei cégként a Waberer’s is. Valamennyien erős negyedévről számoltak be, ami vélhetően boldoggá tette a befektetőiket. A standard kategóriát erősítő Alteo Nyrt. új beruházásokat jelentett be, az Opimus Nyrt. pedig nevet váltott, Opus Nyrt. lett az új elnevezés. Lezárult az FHB részvények kötelező nyilvános vételi ajánlati eljárása. Az Appeninn részvényekre kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a Konzum csoport. Az OTP meghirdette 2017-2018-as kötvényprogramját, melynek keretében kezdeményezheti a kötvények tőzsdei bevezetését a magyar, a szlovák, a bolgár, a horvát és román tőzsdére, erre azonban kötelezettséget nem vállal. A Graphisoft Park után a BIF is kezdeményezte SZIT-té válását, valamint a hónap utolsó fontos tőzsdei híreként nyilvánossá vált, hogy új tőzsdetagot köszöntött a BÉT az Interactive Brokers személyében. A következő hónapra kitekintve, szeptember egyik érdekessége lehet a MOL split, azaz a cég részvényeinek 1:8 arányú felaprózása.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Pro és kontra a magyar építőiparban

Folytatódott a kiugró növekedés a magyar építőiparban. A következő időszakban is bővülés várható, de a jövőbeni növekedést több tényező akadályozhatja.
2018. 01. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

Minden eddiginél többen, mintegy 180 ezren keresték fel tavaly a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkot, amely idén is számos újdonsággal várja a látogatókat.
2018. 01. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton indul A Dal 2018

Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban.
2018. 01. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Himnusszal kapcsolatos ereklyéket állítanak ki Nyíregyházán

Kölcsey Ferenc Himnuszának autográf kéziratát, valamint a költeményt megzenésítő Erkel Ferenc Himnusz-partitúra kéziratának eredeti példányát is megtekintheti a nagyközönség a magyar kultúra napjának alkalmából pénteken és szombaton Nyíregyházán.
2018. 01. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kampány indul a téli kikapcsolódás népszerűsítésére

Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
2018. 01. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten

SecOps Europe címmel IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten január 24-25-én, a nemzetközi rendezvényre a szakma legjobbjai érkeznek - közölte a program fő szervezője, a BlackCell IT Security hétfőn az MTI-vel.
2018. 01. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen
2018. 01. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint

Vegyesen alakult a forintárfolyam hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,75 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn.
2018. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódtak a dollár-eladások, továbbra is veszik az eurót

A legutóbbi COT-riport által vizsgált időszakban (január 3 – január 9) a dollár shortok állománya megduplázódott a nyolc IMM (International Monetary Market) devizával szemben. Ebben az egyhetes időszakban egyébként a dollár szeptember óta a leggyengébb volt a G10 országok devizáival alkotott keresztekben. Az egyik legfőbb tényező ebben az új rekordig emelkedő euró long állomány, de jelentős volt az AUD fordulata is: a ausztrál dollárt agresszívan shortolták az elmúlt hetekben, de ezt követően nagy mértékben vették, így az AUD pozíciója a COT-riport által megfigyelt alapoknál nettó longra fordult.
2018. 01. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat

Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján, melyet abból az alkalomból tartott, hogy hétfőn 20 új mentőautó állt forgalomba.
2018. 01. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági központ jött létre Budapesten

Negyven emberrel működő, a közép-európai régiót kiszolgáló kiberbiztonsági központot hozott létre Budapesten Cyber Intelligence Centre (CIC) néven a Deloitte - tájékoztatta az MTI-t a könyvvizsgáló cég hétfőn.
2018. 01. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénteken ismét nőtt a WTI, a Brent 70 dolláros szinten

A WTI 64,4 dolláron állt ma reggel, miután pénteken ismét jelentős áremelkedés volt a piacon.
2018. 01. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Lassabb, de tartós profitnövekedés a globális részvények piacán

2017-ben a részvénypiacokat a globális vállalati nyereségek hajtották, és ez – talán lassabb ütemben – 2018-ban is folytatódhat. Japán fellendülése még nem zárult le, és szerezhet még meglepetéseket a befektetőknek. Jeremy Podger, a Fidelity International munkatársa szerint a geopolitikai kockázatokra továbbra is oda kell figyelni, csakúgy, mint a növekvő inflációra.
2018. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit nőttek a fogyasztói árak?

A jegybank várakozásainak megfelelően a fogyasztói árak 2,1 százalékkal nőttek tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest, a piaci elemzők várakozása 2,2 százalék körül volt - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán

Több mint 250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán. A beruházás európai uniós forrásból valósul meg.
2018. 01. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozgott a forint

A dollárral szemben erősödött, a többi vezető valuta ellenében alig mozdult a forint árfolyama hétfő reggelre a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi közúti baleset van Magyarországon?

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Magyarországon (2007-2017. III. negyedév)
2018. 01. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási bizottságok az április 8-ai országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2018. 01. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás