Német és belga lapok írtak a magyar választásról

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi német lap Feudális Magyarország címmel közölt kommentárt, amelyben kiemelték, hogy Orbán Viktor "egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a kormányzás folytatására".

Német és belga lapok írtak a magyar választásról

Az ellenzéket ugyan hátrányos helyzetbe hozta a kormánypárt "túlhatalma" a sajtó és a pénzügyek területén, a kétharmados többség pedig a választási rendszer sajátosságaiból adódik, "de a választás szabad volt, és a választók 49 százaléka Orbánra szavazott".
   
Szembeötlő a Fidesz nagy támogatottsága vidéken, amire az a bevett magyarázat, hogy a kormányközeli médiából "szűretlenül és zavartalanul zuhogott a propaganda az emberekre", akik vidéken és a kisvárosokban "visszamaradottak és nem eléggé képzettek, ezért fogékonyak a nemzeti és idegenellenes lózungokra".
    

Ez a magyarázat azonban "nagyképű", és nem ragadja meg a lényeget - emelte ki a FAS, kifejtve, hogy "a puszta mélyén is tud olvasni a legtöbb ember, és hozzáfér az internethez". A Fidesz vidéki sikerének magyarázatához a "függőségi-, és kliensviszonyokat" kell vizsgálni.
    
A párt az utóbbi nyolc évben sok embert juttatott előnyökhöz, és ezeket Orbánnak tulajdonítják, a hátrányokat viszont Soros Györgyre, "Brüsszelre vagy a migránsokra kenik". Újraosztották a dohányárusítási jogokat és állami földeket, sok embert közvetve vagy közvetlenül az állam foglalkoztat, az üzemeknek pedig abból kell kiindulniuk, hogy jó viszonyt kell ápolni a "fideszes hatalmasságokkal", különben előfordulhat, hogy a megszokottnál alaposabb adóellenőrzés következik. Vagy ott van az az "otromba, de hatásos trükk", hogy egy törvénnyel csökkentik az energia árát, és a szolgáltatókat kötelezik, hogy a számlán tüntessék fel, hogy "a fogyasztó mekkora engedményt köszönhet a kormánynak" - fejtette ki a FAS.
   
Mint írták, bírálók szerint "egyfajta modern feudális rendszer" alakult ki. Hangsúlyozták: a stabil kormányzáshoz Orbánnak elég, ha minden második ember gondolja azt, hogy a rendszer kedvezményezettjei közé tartozik.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A Le Soir című belga napilap véleménycikke szerint Magyarországon, ahol Orbán Viktor választási kampányát a bevándorlók elutasítására összpontosította, veszélyben van a jogállamiság. A cikk szerzője, Vincent Engel szerint Orbán győzelme aggodalomra ad okot azok számára, akik egyre nehezebben tudják csak megvédeni a jogállamiságot és azokat az értékeket, amelyekre az európai kultúra és társadalmak épültek.
   
Orbán szinte kizárólag a bevándorlás elutasításával és a hagyományos társadalmi értékekre való visszatéréssel kampányolt. Azokkal az értékekkel, ahol a család központi helyet tölt be, ahol a nők feladata a gyermekek nevelésének ősi szerepére korlátozódik. Orbán hivatalba lépése óta lehetetlen a magyar gyermekeknek megismerkedniük gender elmélettel. Olyan szellemű oktatás tér vissza Magyarországon, amely szerint a férfiak dominálnak, és a nőknek meg kell alázkodniuk - írta.
   
A magyar miniszterelnök emellett támadni kezdte a sajtószabadságot, és várhatóan ezt fokozni fogja - vélekedett Engel.
    

Orbán bejelentette, hogy bármit megtenne azért, hogy korlátozza a nem kormányzati szervezetek tevékenységét, egyebek mellett azért, hogy megszabadulhasson ellenségétől, Soros Györgytől, akinek a szabad gondolatokat védő bástyáját jelenti a Budapesten működő Közép-európai Egyetem (CEU) - írta a belga lap szerzője.
   
Engel kifejtette: Orbán másik ellensége az idegenek. Színükkel, vallásukkal, szexuális és filozófiai hovatartozásaikkal, azaz a muzulmánok, a feketék, a zsidók, a homoszexuálisok. Más szóval, Magyarországon a rasszizmus és az antiszemitizmus visszatérőben van. A probléma nem a külföldiekben keresendő: az érintett lakosság rossz közérzetéért olyan politikusok a felelősek, akik a tűzzel és az érzelmekkel játszanak, hogy apránként egyre nagyobb győzelmet biztosítsanak maguknak, megsemmisítve a demokráciát - tette hozzá.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Ismét sztrájkolni fognak az Air France dolgozói és a francia vasutasok

Jóllehet a lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia légitársaság dolgozói és a francia vasutasok is folytatják hétfőn és kedden gördülő sztrájkjukat.
2018. 04. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 04. 22. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 04. 22. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a bűncselekmények száma Németországban

Több mint két évtizede nem tapasztalt mértékben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban tavaly - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a 2017-es rendőrségi bűnügyi statisztika (PKS) alapján, amelyet május elején mutat majd be Horst Seehofer belügyminiszter.
2018. 04. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron különlegesnek nevezte kapcsolatát Trump elnökkel

Emmanuel Macron francia államfő nagyon különlegesnek nevezte kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel a Fox televíziónak adott interjújában, amelyben bejelentette azt is, hogy arra kéri majd Washingtont, ne vonuljon ki Szíriából.
2018. 04. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre feszültebb Horvátország és Szerbia viszonya

Tovább nő a feszültség Horvátország és Szerbia között; Zágráb nemkívánatos személynek nyilvánította Aleksandar Vulin szerb védelmi minisztert, aki vasárnap részt vett volna a horvátországi szerb ortodox egyháznak a jasenovaci koncentrációs tábor felszabadításának évfordulójára szervezett liturgiáján - írta a Vecernji List című horvát napilap vasárnap.
2018. 04. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap kezdődik a szúnyogirtás

Az idén a tavalyinál másfél hónappal korábban, már hétfőn kezdődik az országos szúnyoggyérítési program - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.
2018. 04. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Katasztrófa lenne a brit élelmiszeriparnak a kereskedelmi megállapodás elmaradása

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar számára, ha Nagy-Britannia kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki jövőre az Európai Unióból - áll a brit parlament illetékes szakbizottságának vasárnap ismertetett átfogó tanulmányában.
2018. 04. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok lezárja katonai kiképző programját Szlovéniában

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy lezárja hosszú ideje tartó katonai együttműködési programját Szlovéniával, mert Ljubljana túlzottan oroszbarát politikát folytat - közölték a szlovén lapok vasárnap a POP TV tudósítására hivatkozva.
2018. 04. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi fiatalnak van nyelvvizsgája - ábrán mutatjuk

adott évben nyelvvizsgát tett 14-19 évesek; adott évben nyelvvizsgát tett 20-24 évesek
2018. 04. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő héten kamatdöntésre, államháztartási, kiskereskedelmi, munkaerőpiaci adatokra számíthatunk

A jövő hét legfontosabb eseménye a jegybank áprilisi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, munkaerőpiaci statisztika, és az államháztartás március végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.
2018. 04. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén több mint 200 ezer gyermek táborozik

Több mint 200 ezer gyerek tölt el valamennyi időt a különböző táborokban idén, ami rekordnak számít - mondta Tóth Béla, a taborfigyelo.hu ügyvezetője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 04. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is Vojtech Filip vezeti a cseh kommunista pártot

Vojtech Filip vezeti továbbra is Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSCM), amely a mai Közép-Európa legnagyobb és legbefolyásosabb kommunista pártja.
2018. 04. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőttek a vám- és jövedéki bevételek

Az idei első negyedévben lényegesen több vámot és jövedéki adót szedett be az adóhatóság, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Vámügyi Szövetség tavaszi konferenciájának pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.
2018. 04. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

77 helyszínen várják a technológiai pálya iránt érdeklődő lányokat

Országszerte 77 helyszínen, 22 településen csaknem 3 ezer középiskolás lány ismerkedhet meg idén a technológiai pálya különböző szakmáival a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szervezte Lányok napja programsorozat keretében, április 26-án.
2018. 04. 22. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Felújíthatják a Lánchidat

A Lánchíd felújításáról, valamint a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről is tárgyalhatnak a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
2018. 04. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen programok lesznek az Európa-napon

Futóversennyel, családi programokkal, valamint a Budapest Bár és PUF koncertjével ünneplik Magyarország uniós csatlakozásának évfordulóját az Európa-napon, május 13-án a Szabadság téren.
2018. 04. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Középiskolás diákok alkotásaiból nyílt kiállítás

Az európai örökség sokszínűségét dolgozták fel az idén a vizuális kultúra Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre (OKTV) nevező diákok alkotásai, amelyek legjobbjaiból Európa fesztivál címmel nyílt kiállítás szombaton a budapesti Deák 17 Galériában.
2018. 04. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Balázs Béla-díjas alkotók filmjeit vetítik az Urániában

Az Uránia Nemzeti Filmszínház az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával április végén válogatást mutat be az idén Balázs Béla-díjjal kitüntetett Fazekas Lajos filmrendező, Domonyi Rita dramaturg, Tasnádi István forgatókönyvíró, rendező és Lajos Tamás producer munkáiból.
2018. 04. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Papír-újrahasznosítás Európában - ábrán mutatjuk

papír-újrahasznosítás; Európa; 1991-2016; újrahasznosítási arány; százalék
2018. 04. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás