Németország hozzájárulna a nyugat-balkáni konfliktusok megoldásához

Németország hozzá akar járulni a nyugat-balkáni konfliktusok megoldásához, és a régió kulcsfontosságú országának tartja Szerbiát - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélése előtt.

Németország hozzájárulna a nyugat-balkáni konfliktusok megoldásához

Angela Merkel, aki az idén már másodszor fogadta a szerb elnököt, sajtónyilatkozatában kiemelte: kormánya és az Európai Bizottság törekvései jelzik, hogy az Európai Uniónak fontos a nyugat-balkáni térség.
    

Rámutatott, hogy májusban Szófiában a bolgár soros EU-elnökség szervezésében EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozót tartanak, és júliusban Londonban megrendezik az úgynevezett berlini folyamat újabb Nyugat-Balkán konferenciáját.
  
Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

Hozzátette, hogy Szerbiának kulcsszerepe van a Koszovó és BoszniaHercegovina körüli konfliktusok rendezésében, ezért fontos, hogy Berlin és Belgrád szorosan együttműködjék.
    

Kiemelte, hogy Ana Brnabic miniszterelnök kormánya "nagyon bátran viszi előre a reformokat", ami az ország gazdasági teljesítményében is tükröződik.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

Aleksandar Vucic hangsúlyozta, hogy Szerbia a térség konfliktusainak lezárásában érdekelt. Mint mondta, minden újabb konfliktus "száz évvel visszavetné" a régiót.
   
Hozzátette: egyedül Szerbián múlik, hogy sikerül-e 2025-re felkészülni az európai uniós tagságra. A csatlakozáshoz "kemény döntéseket" kell meghozni - mondta. Kiemelte, hogy hazájának Németország az első számú gazdasági partnere, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 4,4 milliárd eurót (1370 milliárd forint) tett ki, és az idei első negyedévben 12,6 százalékos növekedést regisztráltak.

Hozzászólások

Szerbia nemkívánatos személlyé nyilvánította a horvát védelmi minisztert

A szerb kormány csütörtökön nemkívánatos személlyé nyilvánította Damir Krsticevic horvát védelmi minisztert, így reagálva arra, hogy Horvátország a múlt vasárnap nemkívánatos személlyé nyilvánította Aleksandar Vulin szerb védelmi tárcavezetőt.
2018. 04. 27. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérgezéses baleset történt egy cseh vegyipari vállalatnál

Meghalt csütörtökön délután az észak-csehországi Decínben annak a több mint húsz személynek az egyike, akiket délelőtt mérgezéses megbetegedéssel kellett kórházba szállítani - közölte Ivo Chrástecky, a regionális egészségügyi intézetek szóvivője.
2018. 04. 26. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Indexemelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 04. 26. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kinevezte az új belügyminisztert az államfő Szlovákiában

Kinevezte Denisa Sakovát a szlovák belügyi tárca élére Andrej Kiska államfő Pozsonyban csütörtökön.
2018. 04. 26. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbián múlik, hogy mikor csatlakozhat az unióhoz

Szerbián múlik, hogy mikor sikerül felkészülnie az európai uniós csatlakozásra - jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján David McAllister német néppárti EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke, a szerbiai csatlakozási folyamat jelentéstevője.
2018. 04. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott az irányadó kamaton az EKB

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén, a piaci várakozásoknak megfelelően.
2018. 04. 26. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a munkanélküliség Spanyolországban

Spanyolországban az idei első negyedévben 0,8 százalékkal, több mint 29 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.
2018. 04. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra fogad és indít vonatokat az osztrák vasút Hegyeshalomnál

Újra fogad és indít vonatokat az osztrák vasút Hegyeshalomnál - tájékoztattatta a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök reggel az MTI-t.
2018. 04. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék

Gyengüléssel nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.
2018. 04. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a német fogyasztói bizalom

A szakértők által várt romlás helyett stagnált a német fogyasztói bizalom - áll a GfK csütörtökön közzétett felmérésében.
2018. 04. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Párizs nem mondja fel az iráni atomszerződést

Párizs nem mondja fel az iráni atomszerződést - hangsúlyozta Emmanuel Macron francia államfő az amerikai kongresszus két háza előtt elmondott beszédében szerdán. Macron hitet tett a liberális világrend megőrzése mellett, és támogatásáról biztosította a tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót.
2018. 04. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

kampány indult a munkahelyen előforduló veszélyes anyagok kezeléséről

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kétéves tájékoztató kampányt indított a munkahelyeken előforduló veszélyes anyagok használatából eredő veszélyforrások tudatosítására - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 04. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók szerdán.
2018. 04. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Albánia jól halad az uniós tagságról szóló tárgyalás megkezdése felé

Albánia jól halad az európai uniós (EU-s) tagságról szóló tárgyalások elkezdése felé, és az EU már a júniusi csúcstalálkozóján megvitatja, hogy el lehet-e kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat a nyugat-balkáni országgal - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben az albán kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.
2018. 04. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orosz propagandafilm készült a Donyec-medencei konfliktusról

Tényeket meghamisító az a dokumentumfilm, amely a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kezdetének negyedik évfordulójára készült, és néhány napja vetítették le az orosz televíziókban - írta a donyecki származású Denisz Kazanszkij ismert ukrán újságíró a Faceboook-oldalán közzétett elemzésében, amiből szerdán idézett részleteket az UNIAN hírügynökség.
2018. 04. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia korlátozó lépéseket fontolgat Horvátország ellen

Szerbia ugyanolyan mértékű lépéseket léptet életbe Horvátország ellen, mint amilyeneket Zágráb tett, amikor nemkívánatos személlyé nyilvánította Aleksandar Vulin szerb védelmi minisztert, és nem engedte be az országba egy megemlékezésre - hangsúlyozta szerdán Ivica Dacic szerb külügyminiszter.
2018. 04. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nyitott és tiszteletre méltó embernek nevezte az észak-koreai vezetőt

"Nyitott és tiszteletre méltó" embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt Donald Trump amerikai elnök Emmanuel Macron francia államfővel folytatott tárgyalásai után-
2018. 04. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Gazprom az Északi Áramlat-3 megépítését mérlegeli

A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, az orosz állami gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese kedden Moszkvában.
2018. 04. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez mentheti meg a zeneipart

A streaming szolgáltatások - köztük a Spotify és az Apple Music - váltak a zeneipar legnagyobb forgalmazóivá. Először szárnyalta túl 2017-ben a steaming-bevétel a CD-s és lemezes bevételt az ágazatban - adta hírül a BBC News kedden.
2018. 04. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliusban Londonba látogat Donald Trump

Szerdai brit médiaértesülés szerint július közepén Nagy-Britanniába látogat Donald Trump amerikai elnök.
2018. 04. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás