Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérték Magyarországtól

A macedón belügyminisztérium Nikola Gruevszki volt miniszterelnök kiadatását kérte Magyarországtól - jelentette be Zoran Zaev macedón kormányfő szerdán Szkopjéban.

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kiadatását kérték Magyarországtól

A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának macedón internetes oldala szerint Zaev hozzátette: kormánya azt várja Magyarországtól, hogy mutasson példát, és ne védjen olyan bűnözőt, aki a Macedónia állampolgárainak kárt okozott. "Milyen motivációt jelentene az nekünk, tagjelölt országoknak, ha az Európai Unió egyik tagországa a bűnözők menedékévé válna, és nem tisztelné a nemzetközi gyakorlatot és a nemzetközi jogot" - vetette fel a kormányfő.
   
A Vesti.mk beszámolója szerint Zoran Zaev a sajtótájékoztatóján gyávának nevezte hivatali elődjét. Mint mondta: Nikola Gruevszki egész idő alatt azt állította, hogy vállalja a felelősséget, és Macedóniáért kész börtönbe is vonulni, hogy másokat ne állítsanak bíróság elé, amikor pedig eljött a felelősségre vonás ideje, elmenekült. Zoran Zaev tagadta, hogy lett volna bármiféle korábbi politikai megállapodás közte és Gruevszki között arról, hogy utóbbi "megúszhatja a börtönbüntetést". "Meggyőződésem szerint Gruevszki előbb vagy utóbb visszatér, és letölti a büntetését, és a bíróság előtt azokban az ügyekben is védheti magát, amelyekkel még gyanúsítják" - fogalmazott a macedón kormányfő.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A macedón belügyminisztérium szerdán hangsúlyozta: egyetlen ok sincs arra, hogy Nikola Gruevszki menedéket kapjon Magyarországon.
   
Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, viszont a héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Olajos magvak – ebben otthon vagyunk!

A magyarországi mezőgazdasági adottságok, valamint a piaci és agrárpolitikai környezet egyaránt kiváló feltételeket nyújt a hazai olajos magvak termeléséhez. Ugyanakkor az ágazatot nagyban befolyásolja, hogy a magyar termelőknek mennyire sikerül alkalmazkodnia az időjárási szélsőségekhez, illetve milyen mértékben képesek fejleszteni technológiájukat és szaktudásukat – állítják az OTP Agrár szakértői.
2019. 05. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a vándortáborokba jelentkező gyermekek száma

A múlt évhez képest több mint duplájára nőtt a vándortáborokba jelentkező gyermekek száma, idén négyezer felső tagozatos és középiskolás jelentkezett - mondta az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019. 05. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a sajtpapírra firkált árajánlatoknak - digitalizációs támogatást kapnak a szakemberek

Ki ne kapott volna már szóban, sms-ben vagy éppen ácsceruzával sebtében papírzacskóra firkantott árajánlatot építőipari szakembertől. Bár egyre több mester használ számítógépet az árajánlat adáshoz, többségüknek ez teher. Ezt ismerte fel a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége és egy online árajánlatadó rendszert fejlesztett szakemberek számára.
2019. 05. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább drágul a fővárosi agglomeráció

Budapesttel párhuzamosan az agglomerációban is folyamatosan emelkednek az ingatlanárak, érdemes azonban körültekintően körbenézni, mert jelentős különbségek mutatkoznak. A legdrágább szektorban az átlagos négyzetméterár már a 400 ezer forintot súrolja, ezzel szemben a legolcsóbb településeken még csak 250 ezer forint környékén mozog az ár négyzetméterenként a Duna House elemzése szerint.
2019. 05. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A turizmus fejlesztése adhat lendületet a vidéki vállalatoknak

Vidéken szegénységtudatos az emberek gondolkodása, ami részben annak tudható be, hogy alkalmazotti munkakörben, három műszakban, napi nyolc órás munkavégzés mellett is nagyon keveset keresnek, és nem mernek vállalkozni. Mihalcsek Noémi, a Golden Events Kft. ügyvezetője szerint a helyzet megváltoztatásához első lépésben meg kell mutatni nekik, hogyan foghatnak bele egy vállalkozásba, és megfelelő tudásanyagot kell átadni nekik vidéki tréningek, képzések segítségével, hogy felismerjék a potenciális lehetőségeiket.
2019. 05. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már júniusban elindul a Babaváró hitellel az Erste Bank

Június 17-től beadható a Babaváró hitel igénylése előzetes vizsgálat céljából az Erste Banknál, így az arra jogosult párok július első napjaiban valóban hozzájuthatnak a kedvező kölcsönhöz. A gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint, szabadon felhasználható kamattámogatott kölcsönre is jogosultak lehetnek. Az Erste várakozása szerint jelentős lesz az érdeklődés a lehetőség iránt, a fogyasztási célú hitelek volumene részben ennek köszönhetően akár 15 százalékkal is bővülhet idén, míg a bank a piaci átlagot meghaladó növekedést tervez.
2019. 05. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már May is hajlana egy második népszavazásra

Az eddigi állóháborút úgy oldaná meg a brit miniszterelnök, hogy az EU-val kötött szerződést egybekötné egy újabb népszavazással a Brexitről.
2019. 05. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet vett a német gazdaság

Az előző negyedévi stagnálás után a belső kereslet fellendülésének köszönhetően növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön kiadott kimutatása alapján.
2019. 05. 23. 10:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az EP-választás Nagy-Britanniában

Megkezdődött csütörtök reggel az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában.
2019. 05. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biotechnológiai épületszárnnyal bővül az ELTE

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampusza - állami beruházással - egy sokfunkciós, biotechnológia fókuszú épületszárnnyal bővülhet - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2019. 05. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya

Az agrárgazdaság mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásainak hitelállománya 2018. utolsó negyedévének végére az előző negyedévhez képest 0,57 százalékkal, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,07 százalékkal nőtt, 1124,9 milliárd forint volt - derült ki a kormány.hu-n közzétett jelentésből.
2019. 05. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható az európai piacokon

Veszteséges kezdésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
2019. 05. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újjáépíthetik a leégett békéscsabai István-malmot

A leégett békéscsabai István-malom tulajdonosai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a város legszebb, ikonikus épülete ismét eredeti állapotában pompázzon - közölte az épületet tulajdonló István Malom Kft. képviselője szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
2019. 05. 23. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakáját

Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényt az eltűnt gyermekekért, jótékonysági koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.
2019. 05. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket

A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket - hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője szerdán Berlinben, a részvényesek közgyűlésén.
2019. 05. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás

Nagy elmozdulást hozhat Ukrajnában egy előrehozott választás a két napja megválasztott államfő Volodimir Zelenszkij javára - vélekedett Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2019. 05. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csak az ember felelős a globális felmelegedésért

Az emberi tevékenység és más külső tényezők a felelősek a globális hőmérséklet emelkedéséért - erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói.
2019. 05. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a tojás ára - egy ábrán

A tojás felvásárlási és fogyasztói átlagára , forint/darab
2019. 05. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kövér László fogadta a kínai népi gyűlés elnökét

Kína és Magyarország kapcsolata nemcsak a két nép szempontjából fontos, hanem a világ előtt álló kihívások megoldásában való együttműködés szempontjából is - mondta az Országgyűlés elnöke szerdán, miután az Országházban fogadta a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnökét.
2019. 05. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Művészeti és gasztronómiai fesztivál lesz Zalaegerszegen

Csaknem félszáz művészeti, irodalmi és zenei programmal, valamint változatos gasztronómia kínálattal várják a Z'Art művészeti fesztivál és a Street Food Weekend elnevezésű programsorozat látogatóit május 31. és június 2. között Zalaegerszeg belvárosában.
2019. 05. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: