Nincs visszaút, júliusban indul az online számlázás!

Július 1-jén biztosan elindul az online számlázás, megjelent ugyanis a Pénzügyminisztérium erre vonatkozó rendelete – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Egy hónappal az indulás előtt még mindig nem biztos, hogy véglegesek az adatszolgáltatási specifikációk, ami okozhat némi fejtörést a fejlesztőknek. A felkészülésre azonban még midig van esély, hiszen 3-4 hét alatt lefuthatnak a szükséges fejlesztések.

Nincs visszaút, júliusban indul az online számlázás!

Egy hónap múlva biztosan elindul az online számlázás, miután a Magyar Közlönyben megjelent a Pénzügyminisztérium erre vonatkozó rendelete – hívta fel a figyelmet a MAZARS. A rendeletet a szakértők már régóta várták, és ahogy arra számítani lehetett, a tárca semmilyen haladékot nem adott a valós idejű adatszolgáltatás július 1-jei indulásával kapcsolatban.


„Fontos, hogy a rendeletben semmilyen technikai specifikációt nem emeltek jogszabályi szintre, az adatokat tehát a NAV közleményében meghatározott módon, és adatszerkezetben kell majd elektronikusan megküldeni. Ebből viszont az is következik, hogy a jelenlegi specifikáció talán még nem is végleges. Az utóbbi hónapokban is számos módosítás történt”
– hangsúlyozta H. Nagy Dániel adóigazgató.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?


Jelenleg a 0.14-es verzió a legfrissebb a NAV honlapján, ám érdemes nyomon követni az oldal változásait, mert bármikor felkerülnek újabb verziók is. A verziókat tesztelés közben is fontos figyelni, hiszen a rossz verzió használata a hibaüzenetekből a tesztidőszakban még büntetlenül kiderülhet, később azonban komoly gondokat okozhat.


„Noha a NAV várhatóan nem fogja rögtön indulás után a maximális bírságokat kiszabni, előbb-utóbb várható a szigorú ellenőrzések és büntetések megjelenése. Épp ezért érdemes mielőbb felkészülni a változásokra. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a témával még most sem késő foglalkozni, hiszen a szükséges fejlesztések akár 3-4 hét alatt is lefuthatnak. Emellett egyéb alternatív megoldásokkal is megoldható az átállás időszaka, amennyiben a számlázó-programot ilyen rövid idő alatt mégsem sikerül az előírtaknak megfelelően módosítani”
– emelte ki H. Nagy Dániel.


A július 1-jén induló adatszolgáltatási kötelezettség a belföldön nyilvántartásba vett adóalanyokra terjed ki, azaz a Magyarországon csupán áfa regisztrációval rendelkező adóalanyokra is. A kötelezettség akkor áll fenn, ha a kibocsátott számla 100 000 forintot elérő vagy ezt meghaladó áfát tartalmaz, és a számla befogadója belföldön nyilvántartásba vett adóalany. Kivételt képeznek tehát az adómentes és a fordított adózás alá eső ügyletek, vagy az eva alany felé kiállított számlák.

Mennyi adóelőnyhöz juthatok nyugdíjig? ITT megnézheted!

 

A kötelezően szolgáltatandó adatok körét egyébként alapvetően az Áfa törvény határozza meg, ám a technikai részletek ennél jóval bonyolultabbak. A felkészülést segítendő a NAV emiatt kézikönyvet is kiadott, ám sok fejlesztőnek ennek ellenére is okozott és okoz nehézséget a felkészülés. Épp ezért egy hónappal az indulás előtt mindenképp érdemes utánanézni, hogy az általunk használt rendszer megfelel-e az előírásoknak.

Hozzászólások

2018 második felében befagyott a közigazgatás, de így is határozottan nőtt az álláspiac

Nőtt a hirdetők és a jelentkezések száma is az álláspiacon 2018-ban az előző évhez képest. Legjobban a sofőrök és a gépkezelők jártak a munkaerőhiánnyal, de a szak- és fizikai munkások is napról-napra több lehetőség közül választhatnak. A jó munkaerő megszerzéséért folyó küzdelemben egyre több cég teszi nyilvánossá az adott pozícióhoz tartozó fizetést is. Ez mindenképpen megéri, az ilyen hirdetéseket akár 72 százalékkal is többen nyitják meg.
2019. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az influenzajárvány!

Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint január 7. és 13. között 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a heti jelentésében szerdán.
2019. 01. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak mérsékelték az inflációt

Az üzemanyagárak csökkenése jelentősen mérsékelte az átlagos fogyasztói árakat decemberben - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.
2019. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8 milliárd forintos állatgyógyászati beruházás indul Monoron

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. új állatvakcina-gyártó üzemet, valamint kutatási és fejlesztési központot épít a Pest megyei Monoron több mint 8 milliárd forintból.
2019. 01. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több adózónál talált jelentős adóhiányt a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 79 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, közülük 41 társaság, 38 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján kedden közzétett, 2018. december 28-i állapotot tükröző adatokból.
2019. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a 2018. évi Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díjakat

Átadták a Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díj 2018. évi elismeréseit kedden Budapesten, a tíz díjazottat a 100 legérdekesebb magyar innováció 2018 című kiadványban szereplő kiválóságok közül választotta ki a zsűri.
2019. 01. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest ismét versenyez a legjobb európai úti cél címért

Ismét a legjobb 20 között versenyez a főváros a legjobb európai úti cél címért: január 15. és február 5. között bárki szavazhat, hogy Budapest az European Best Destination szervezet szavazásán az első helyre kerüljön - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az MTI-vel kedden.
2019. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cofidis csapata is indul a júniusi Tour de Hongrie versenyen

A Cofidis csapata is indul a júniusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.
2019. 01. 16. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőhet idén a cégalapítások száma

A cégbírósági adatok alapján tavaly 27 647 vállalkozás jött létre, de ennél több szűnt meg. Az idén nőhet a cégalapítások száma - derül ki az Opten keddi közleményéből.
2019. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyszabású tranzakciót zárt le Tatabányán a NIPÜF

Újabb autóipari beruházás valósulhat meg rövidesen Komárom-Esztergom megyében, a NIPÜF tatabányai ipari parkjában. Az ehhez szükséges telket a NIPÜF Csoport értékesítette a hazánkban több mint két évtizede jelen lévő, és jelenleg 520 főt foglalkoztató OTTO FUCHS Hungary Kft.-nek. A 20 hektáros területen több tízezer négyzetméteres gyártóüzem jöhet létre.
2019. 01. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az idei nagy GDP növekedés bezuhanhat – így kerülhető el a visszaesés! Segíthet a digitalizáció

Az év végi elemzések szerint Magyarország a GDP növekedésben az uniós országok élmezőnyéhez tartozott 2018-ban. A gazdasági bővülésre ható tényezők közül talán kevesebbet foglalkoznak az elemezések a digitális transzformációval. Az e-aláírás és digitalizációs technológiák fejlesztésére szakosodott NETLOCK szerint fontos és meghatározó szerepe lehet mindennek Magyarország jövőbeni teljesítményét tekintve. „Számos tényező hat a GDP növekedésére, de ezek közül is talán kiemelkednek olyan faktorok, mint például az állami kiadások, a vállalati beruházások, az export, a belső fogyasztás vagy a foglalkoztatás. A közelmúlt tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy ezek bizonyos korlátokba ütköznek.” – véli Somkuti András, az e-aláírás-specialista Netlock Kft. ügyvezetője, a Docler Csoport elnöke.
2019. 01. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több budapesti járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt

Nyolc budapesti járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt kedden - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
2019. 01. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eladja kaiserslauterni bérlakás-portfólióját a Futureal-csoport

Megállapodott a Futureal-csoport egy svájci székhelyű ingatlanbefektetési társasággal a cégcsoport kaiserslauterni bérlakás-portfóliójának értékesítéséről. A németországi tranzakcióból származó bevételt a Futureal-csoport a jelenleg több mint 50, már folyamatban lévő európai fejlesztésére fordítja.
2019. 01. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimálbéremelés: jól járnak a hallgatók, értékesebb céges ajándékok, növekvő összegű adómentes juttatások

A magasabb fizetés mellett számos egyéb előnnyel is jár a megemelt minimálbér, így például nagyobb értékű céges ajándékot lehet adni az év végi partikon, illetve a korábbinál jobb helyet választhatnak maguknak a sportrajongók a lelátókon. A Deloitte Magyarország összegyűjtötte, hogy milyen pozitív hatásokra számíthatnak a munkavállalók és a munkaadók.
2019. 01. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassul az infláció, de akadnak kockázatok

Decemberben 2,7 százalékos volt az infláció, 2018-ban pedig átlagosan 2,8 százalékkal nőttek az árak. Az idén a belső kereslet és a bérek emelkedése jelent kockázatot.
2019. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

S.O.S - Már csak ma lehet csoportos adóalanyiságot választani 2019-re!

A 2019. január 1-jétől – bizonyos komplex feltételek teljesülése esetén – a hazai kapcsolt vállalkozások is választhatják a csoportos adóalanyiságot. A cégeknek 2019. január 1–15 között, azaz legkésőbb a mai napon kell az erre vonatkozó nyilatkozatot benyújtaniuk az adóhatóságnak – hívják fel a figyelmet a MAZARS könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szakértői. A szakemberek hozzáteszik: a határidő jogvesztő, azaz a csoportos társasági adóalanyisággal előnyeit az idei adóévben csak az élvezheti, aki legkésőbb ma leadja az ehhez szükséges dokumentumokat.
2019. 01. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai tőzsde is jól teljesíthet ma - piaci várakozások

Emelkedésre számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2019. 01. 15. 08:55
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem alkalmazza az évi 400 órás túlórakeretet a MediaMarkt

Nem alkalmazza az évi 400 órás túlórakeretet a MediaMarkt, de biztosít munkaidőn túli feladatokat azoknak, akik kiegészítő jövedelmet szeretnének.
2019. 01. 15. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kulturális-köznevelési programot indít az Emmi

Ismét megszerezte a karbonsemleges minősítést a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, az üzemeltető Budapest Airport a szén-dioxid-kibocsátásban további 10 százalékos csökkentést jelentett be.
2019. 01. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Karbonsemleges minősítést szerzett a budapesti repülőtér

Ismét megszerezte a karbonsemleges minősítést a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, az üzemeltető Budapest Airport a szén-dioxid-kibocsátásban további 10 százalékos csökkentést jelentett be.
2019. 01. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás