Nőtt az Európai Unió árukereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben

Jelentősen nőtt az Európai Unió árukereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben az idei év első hét hónapjában, ami feltehetően újabb érvet szolgáltat a védővámok bevezetésével fenyegetőző Donald Trump amerikai elnöknek.

Nőtt az Európai Unió árukereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken közzétett előzetes adatok szerint szezonális kiigazítás nélkül számolva az Európai Unió áruexportjának értéke az első számú külkereskedelmi partner Egyesült Államokba január-júliusban 5,3 százalékkal 232,2 milliárd euróra nőtt, míg az importja 0,4 százalékkal 152,9 milliárd euróra csökkent. A mérleg többlete az egy évvel korábbi 67,1 milliárd euróról 79,3 milliárd euróra emelkedett, ami 12,1 milliárd eurós, 18 százalékos növekedést jelent.  
   
A Kínával folytatott külkereskedelem hiánya 98,4 milliárd euróra esett a tavaly január-júliusi  98,8 milliárd euróról, miután az EU kivitele 4,5 százalékkal, 118,6 milliárd euróra, behozatala pedig 2,2 százalékkal, 217 milliárd euróra nőtt.
   
Az Oroszországgal szembeni deficit 46,3 milliárd euróra nőtt 36,6 milliárd euróról. Az uniós kivitel 1,0 százalékkal, 49,3 milliárd euróra emelkedett, az import pedig 11,9 százalékkal 95,6 milliárd euróra kúszott fel január-júliusban.
   
Az Európai Unió 28 tagállama az idei év első hét hónapjában 1127,2 milliárd euró (+3,6 százalék) értékű export mellett 1132,2 milliárd euró (+4,5 százalék) értékű importot bonyolított, az árukereskedelmi mérleg 4,1 milliárd eurós hiányt mutatott.
   
Az uniós tagállamok  júliusban mintegy 170,4 milliárd euró értékben exportáltak javakat a világ többi részébe, ami 9,6 százalékos éves növekedés. Az import eközben 15,4 százalékkal, nagyjából 170,4 milliárd euróra nőtt. A mérleg 0,1 milliárd eurós többletet mutatott, ami erősen elmarad egy évvel korábbi 7,8 milliárd eurós szufficittől.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Az Európai Unió tagállamai júliusban 288 milliárd euró értékben kereskedtek egymással javakban, 8,7 százalékkal nagyobb összegben az egy évvel korábbinál.
   
Az euróövezet exportja éves összevetésben 9,4 százalékkal, 194,6 milliárd euróra, importja pedig 13,4 százalékkal, 177,1 milliárd euróra bővült júliusban. Az árukereskedelmi mérleg többlete 17,6 milliárd eurót tett ki, jócskán alatta maradt az előző havi 22,5 milliárd és az egy évvel korábbi 21,6 milliárd eurónak. Elemzők 18,0 milliárd euróra számítottak.
   
Az euróövezet 19 országa közötti kereskedelmi forgalom értéke éves szinten 9,3 százalékkal, 162,3 milliárd euróra nőtt az év hetedik hónapjában.
   
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarország teljes január-júliusi áruexportja 6 százalékkal, 62,1 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A teljes magyar import 59,0 milliárd euró volt, 7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az árukereskedelemben 3,1 milliárd eurós többlet alakult ki, szemben az egy évvel korábbi 3,4 milliárd euróval.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kedvező lehet az európai cégeknek az amerikai-kínai kereskedelmi

A kínai importtermékekre kivetett pótlólagos amerikai vámok fékezik Kína gazdasági növekedését, de egyúttal javítják Európa pozícióját a nemzetközi kereskedelemben - állapítja meg a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében.
2018. 09. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 5000 kínai termékre vetettek ki vámot

Jövő hétfőtől több mint 5000 kínai termékre vetnek ki 10%-os vámot, ami jövő év elején 25%-ra emelkedik - olvashatjuk a mai ERSTE elemzői kiadványban.
2018. 09. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szükség lehet egy rendkívüli Brexit-ügyi EU-csúcsra

Szükség lehet még egy rendkívüli Brexit-ügyi EU-csúcstalálkozó összehívására novemberben, ennek a lehetőségét is meg fogják vitatni az uniós állam- és kormányfők e heti informális salzburgi értekezletén - írta a vezetőknek küldött keddi meghívólevelében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
2018. 09. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emmanuel Macron politikai tőkét akar szerezni

Emmanuel Macron francia elnök elsősorban politikai tőkét és a lehető legtöbb szövetségest akarja megszerezni az európai parlamenti választások előtt - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 09. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 09. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump újabb védővámot jelentett be a kínai termékekre

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közleményben jelentette be, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékekre készül 10 százalékos védővámot kivetni.
2018. 09. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult az euróövezeti infláció

Lassult az euróövezeti fogyasztói árak emelkedésének üteme augusztusban az előző havi öt és fél éves csúcshoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett végleges adatai szerint.
2018. 09. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felértékelődik a nemzetközi kereskedelem szerepe az élelmezésben az éghajlatváltozás miatt

Miután az éghajlatváltozás jelentősen rontja számos ország képességét az élelmük előállítására, várhatóan felértékelődik a nemzetközi kereskedelem szerepe földünk lakosságának ellátásában és az időjárás okozta éhínségek enyhítésében, , olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentésében.
2018. 09. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit gazdaság nagy árat fizetne a megállapodás nélküli Brexitért

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint komoly többletköltségekkel és növekedési áldozattal terhelné a brit gazdaságot, ha Nagy-Britanniának nem sikerülne megállapodásra jutnia az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése utáni kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.
2018. 09. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-orosz kereskedelmi forgalom - egy ábrán

A magyar-orosz kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2017); behozatal; kivitel; milliárd forint
2018. 09. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Paul McCartney vezeti az amerikai albumlistát

Harminchat év után vezeti ismét az amerikai albumlistát Paul McCartney. A 76 éves brit ex-Beatle új lemezével, az Egypt Stationnel állt a Billboard 200 élére, ez legutóbb 1982-ben fordult elő Tug of War című korongjával.
2018. 09. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább pusztít a Florence

Emelkedett az Egyesült Államok keleti partvidékén pusztító Florence trópusi vihar halálos áldozatainak száma, közben Észak-Karolinán tornádók söpörtek végig.
2018. 09. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Felrobbant egy táblagép a madridi metrón

Egy felrobbant táblagép okozott pánikot a madridi metrón hétfőn - közölték a hatóságok.
2018. 09. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia 450 millió eurós hitelt kap vidékfejlesztésre

Az Európai Beruházási Bank (EBB) 450 millió euró hitelt hagyott jóvá Romániának az uniós vidékfejlesztési programhoz szükséges önrész finanszírozására - közölte a bank hétfőn.
2018. 09. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősek az aggodalmak az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi viták miatt

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, egyre erősebbé váltak az aggodalmak az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi viták éleződése miatt.
2018. 09. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyérintéses fizetés: Magyarország Európa élmezőnyében

Az egyérintéses technológia népszerűsége töretlenül növekszik Európában, Magyarország pedig jóval az átlag felett teljesít ebben a tekintetben: a bolti kártyás fizetések 82 százalékát már egyetlen érintéssel intézik a magyarok.
2018. 09. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington szerint Oroszország beavatkozik a macedón népszavazásba

Az Egyesült Államok szerint Oroszország befolyásolni akarja az ország nevének megváltoztatására vonatkozó, szeptember 30-ra tervezett macedón népszavazást, Szkopje viszont közölte, hogy nem tud beavatkozási kísérletről és Oroszországot baráti országnak tekinti.
2018. 09. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejtörést okoz a technológiai fejlődés az autókereskedések számára

Autómegosztás, alternatív üzemanyagok, okos autók, új versenytársak – az autókereskedőknek sok, korábban nem létező kihívással kell szembenézniük a következő évtizedben. A hagyományos értékesítőknek át kell alakítaniuk a működésüket, hogy továbbra is relevánsak maradjanak – állapítja meg az EY több mint 1000 vásárló és 400 márkakereskedés körében készített tanulmánya.
2018. 09. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tulajdonoscsere az amerikai Time magazinnál

Marc és Lynne Benioffnak, a Salesforce felhőalapú számítástechnikával foglalkozó vállalat társalapítóinak tulajdonába kerül az amerikai Time magazin - közölte a The Wall Street Journal című lap vasárnap.
2018. 09. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem túl népszerűek a magyar webshopok - Itt a magyarázat!

A PayPal és a IPSOS piackutató közzétette a PayPal Cross-Border Consumer Research 2018[1] című nemzetközi felmérésének eredményeit. A 31 országban készült kutatás a nemzetközi e-kereskedelem legfrissebb trendjeit, és a fogyasztói preferenciák változását mutatja be. A kutatás alapján a PayPal ajánlásokat is megfogalmaz a webshopok számára, akik külföldi piacokon szeretnének forgalomnövekedést elérni.
2018. 09. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás