Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya

Az agrárgazdaság mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásainak hitelállománya 2018. utolsó negyedévének végére az előző negyedévhez képest 0,57 százalékkal, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,07 százalékkal nőtt, 1124,9 milliárd forint volt - derült ki a kormány.hu-n közzétett jelentésből.

Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya

Az Agrárminisztérium (AM) adatgyűjtése alapján készült beszámoló szerint a mezőgazdasági hitelállomány 2018 utolsó negyedévének végén mintegy 623 milliárd forint volt, az élelmiszeriparé pedig mintegy 502 milliárd forintot tett ki.
    

A mezőgazdaság hitelállományából az egyéni gazdaságok és a gazdálkodó szervezetek továbbra is majdnem azonos mértékben részesültek. Ezzel szemben az élelmiszeripari hitelek 98,5 százaléka továbbra is a gazdálkodó szervezetekhez került. Az élelmiszeripari egyéni vállalkozások 7,4 milliárd forintot közelítő hitelállománya majdnem kétszeresére nőtt az előző negyedévihez viszonyítva, így részesedése csekély mértékben emelkedett.
   
A mezőgazdaságban továbbra is a forinthitelek a meghatározóak, részesedésük a mezőgazdaság hitelállományán belül változatlanul 90 százalék felett van. Az élelmiszeripar hitelállományán belül a forinthitelek részesedése 59,3 százalék volt 2018 utolsó negyedévében.

Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!


A mezőgazdasági hitelállományból a szántóföldi növénytermesztők részesedése (54,12 százalék, 337 milliárd forint), lényegében nem változott az előző negyedévhez képest. Az állattenyésztők hitelállománya 172,7 milliárd forintot tett ki, amelynek mintegy 37 százaléka került a szarvasmarha tenyésztőkhöz. A kertészeti ágazat 33,9 milliárd forint, míg az egyéb területen gazdálkodók 79 milliárd forint hitelhez jutottak.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A mezőgazdasági hitelállomány 33,48 százaléka kft.-khez került, de nagyrész jutott az őstermelőkhöz (22,04 százalék) és az egyéni vállalkozókhoz (27,63 százalék) is.
   
Az élelmiszeripar hitelállományán belül a legtöbb hitel, 182,8 milliárd forint az egyéb élelmiszeripar kategóriájába sorolt szakágazatokhoz, 69,8 milliárd forint az egyéb gyümölcs-, zöldség-feldolgozással, tartósítással foglalkozó szakágazathoz, 61,3 milliárd forint pedig a húsfeldolgozással, tartósítással foglalkozó szakágazathoz került.
    

A beszámolóból az is kiderült, hogy a mezőgazdaságban az újonnan folyósított hitelek összege 74,1 milliárd forint volt 2018. negyedik negyedévében. Ezen hitelek összege az élelmiszeriparban kiemelkedően nőtt, 130,8 milliárd forintot tett ki a vizsgált időszakban.

Hozzászólások

Kínai piaci szereplőknek mutatkozott be a Budapesti Értéktőzsde Sanghajban

Múlt héten rendezték meg a kínai-magyar tőkepiaci együttműködés jegyében az első Hungary Investor Day-t Sanghajban. Az elsősorban kínai befektetési alapkezelőket és szolgáltatókat megszólító konferencián előadást tartott Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is. A találkozó célja a kínai-magyar gazdasági együttműködés szorosabbra fűzése, amelynek kiemelt területét adják a tőkepiacok.
2019. 06. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Balatonfüred a legdrágább vízparti település

A Balaton parti településeken a fővárosihoz hasonló ingatlanárakat találhatunk, derül ki a Duna House közleményéből. Egyes településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető. A Velencei-tónál sem különb a helyzet, egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőttek az árak.
2019. 06. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma az adóváltozásokról tárgyal az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma tart általános vitát a kormány jövő évre szóló adócsomagjáról.
2019. 06. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma semleges a befektetői hangulat

A nemzetközi befektetői hangulat semleges, így kisebb elmozdulásokat vár nyitás után a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.A nemzetközi befektetői hangulat semleges, így kisebb elmozdulásokat vár nyitás után a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
2019. 06. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pályázat jelent meg a távfűtés korszerűsítésére

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
2019. 06. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hódít az elektronikus fizetés

Az első negyedévben folytatódott az érintőkártyák, valamint az érintéses fizetést lehetővé tevő készülékek térnyerése, március végén már a kártyák több mint 80, a terminálok több mint 87 százaléka támogatta az érintéses technológia használatát. A fizetési kártyás vásárlási forgalmon belül az érintéses tranzakciók aránya közel 91 százalék volt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzéséből, amelyet hétfőn a honlapján tett közzé.
2019. 06. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vidékfejlesztési programban már több mint 435 milliárdot kifizettek a pályázóknak

A vidékfejlesztési programban (vp) már 435,7 milliárd forintot kifizettek a pályázóknak, 34,2 százalékát az 1274,6 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásnak - tájékoztatott az agrárminiszter a március végi állapotok alapján a parlament honlapján, Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.
2019. 06. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyes gyógyhatású készítmény terjed az interneten

Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp - hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett közös közleményében a tisztifőorvos és a kormányhivatal.
2019. 06. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődik a mezőgazdaságban az árak emelkedése

Áprilisban 6,6 százalékkal emelkedtek a termelői árak a márciusi 7,0 százalékos és az első kéthavi átlagos 8,0 százalékos drágulás után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
2019. 06. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt az építőipari hazahívó börze

Sikeres volt a külföldön élő, magyar építőipari szakemberek hazahívó kampányának első állomása Münchenben - mondta a kampánnyal is foglalkozó Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnap megdőlt a melegrekord és csapadékrekord

A napi melegrekord és a csapadékrekord is megdőlt vasárnap - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a honlapján.
2019. 06. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így harcol a méhekért az EU

Az Európai Bizottság 120 millió eurót (38,6 milliárd forint) biztosít az Európai Unió méhészeti ágazatának támogatására a következő három év folyamán. A finanszírozás 12 millió eurós növekedést jelent a 2017-2019 közötti időszakra nyújtott összeghez képest - közölte az uniós bizottság hétfőn.
2019. 06. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 120 ezer magyar iskolás sajátította el a pénzügyi alapműveltséget ingyenes program keretében

Az OTP Fáy András Alapítvány által életre hívott és működtetett OK Projekt keretében 2012 óta már összesen 120 ezer magyar általános- és középiskolás diák sajátíthatta el a pénzügyi alapműveltséget. A nemzetközi szintéren is aktív Alapítvány szlovákiai partnerszervezetével közösen éppen a napokban zárta határon átívelő két éves projektjét, melynek keretében 35 magyar és szlovák településen több mint hatezer diák tanulhatott játékos módon pénzügyi ismereteket.
2019. 06. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már forognak az MKB Bank részvényei a Budapesti Értéktőzsdén

A mai napon megindult a kereskedés az MKB Bank újonnan bevezetett, standard kategóriás részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. A pénzintézet 100 milliárd forint össznévértékű törzsrészvényeinek bevezetését követően kezdi meg a kereskedést a BÉT Részvények Standard kategóriájában.
2019. 06. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szép pluszban zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,31 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 40 764,49 ponton zárt hétfőn.
2019. 06. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaknem feleződött a postai csekkes befizetések száma a késedelmes tartozások törlesztésénél

A befizetések már csak alig fél százaléka érkezik készpénzben, a postai csekkes befizetések aránya pedig 2018-ban az előző évi 55%-ról 33%-ra mérséklődött. A banki átutalások aránya viszont átlépte a 66%-ot – derült ki az EOS Csoport kutatásából.
2019. 06. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: milyen jövedelem szükséges hozzá?

A nagy előzetes érdeklődésre számot tartó, akár 10 millió forint összegű Babaváró támogatás előfeltétele, hogy az igénylők megfeleljenek a banki hitelminősítésnek. Ennek legfontosabb eleme a jövedelemvizsgálat, amikor a bank meghatározza, az igénylő pontosan mekkora összeget kaphat meg a maximálisan felvehető 10 millió Ft-ból. De mekkora igazolt jövedelem szükséges a maximális hitelösszeg lehívásához? A Bankmonitor.hu szakmai összeállítása.
2019. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több milliós útdíjcsalást derített fel a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Debrecen térségében, a 4-es úton olyan járművet ellenőriztek, amelyen a rendszámot azért helyezték el szabálytalanul, hogy az útdíjfizetési kötelezettséget elkerüljék. Az okozott kár csaknem 90 millió forint - közölte a NAV hajdú-bihari adó- és vámigazgatósága vámszakmai sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
2019. 06. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeken a településeken folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten az ország 436 településén és hét budapesti kerületben, összesen százezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
2019. 06. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő az igény az online banki szolgáltatásokra

Bíznak a bankjukban a magyarok, de egyre többen fordulnának kizárólag online elérhető pénzintézetekhez – mutat rá az EY 3600 fő megkérdezésével készült kelet-közép-európai régiós kutatása. A hazai lakosság többsége szerint ráadásul egy nap eljön az az idő, amikor már nem lesz szükség hagyományos bankok szolgáltatásaira.
2019. 06. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: