Növekedéssel számol a Raiffeisen az idén

A Raiffeisen előerjelzése szerint az idén 3,2 százalékos gazdasági növekedés és az év második felében 3 százalék feletti infláció várható, ami jövőre megközelítheti a 4 százalékot is - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője sajtó-háttérbeszélgetésen, csütörtökön Budapesten.

Növekedéssel számol a Raiffeisen az idén

 

 Hozzátette: a magyar makrogazdaság egészséges, kiegyensúlyozott "korszakát éli", szép lenne, ha ez a pálya fennmaradna akkor is, amikor sokkal kevesebb uniós forrás érkezik majd. A növekedésben előrelépés, a költségvetésben egyensúly alakult ki, és az inflációban is jelentős változás indult - sorolta.
    Elmondta, a 3-as szám mentén alakulhatnak az idén és a következő években a fontos gazdasági mutatók, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése és az infláció, valamint a GDP-arányos államháztartási hiány is. A versenyképességi tanácsról elmondta, jó dolognak tartja, hozzátéve, hogy az euróövezetben előírás is egy ilyen testület felállítása. Úgy vélte, a "legtöbb teendő az állam környékén van",  és a legfőbb feladat, hogy csökkenjen az ország leszakadása.     A Raiffeisen prognózisa szerint nem lesz nagy üzemanyagár-csökkenés az év második felében, viszont az élelmiszerek és a szolgáltatások terén egyre erősebb az áremelkedés. Így az infláció az év második felében tartósan 3 százalék körüli, vagy azt meghaladó lesz, majd jövőre tovább erősödik és egyre közelebb kerül a 4 százalékhoz.     A szakértő szerint továbbra is a lakossági fogyasztás a "legerősebb bástyája" a növekedésnek, a bank idén 11-12 százalékos bérnövekedést prognosztizál átlagosan.     Elmondta, az államháztartás GDP-arányos hiányát is 3 százalék környékére várják jövőre, idén is a kormány által előrejelzett 2,4 százaléknál magasabb lehet a mutató. Ennek legfontosabb magyarázata, hogy 2018 és 2019 is választási év lesz - mondta.     Úgy vélik, a kormány minél jobban igyekszik majd kihasználni a fiskális mozgásteret, hozzátéve, hogy további költségvetési intézkedéseket várnak, nyugdíjemelést és adócsökkentést tartva leginkább valószínűnek.     Pálffy Gergely, a Raiffeisen elemzője szerint az euróövezetben egyre erősebb, idén 2 százalék körüli gazdasági élénkülés várható, aminek továbbra is a lakossági kereslet a fő húzóereje. Pozitívumként emelte ki, hogy a beruházási és fogyasztói bizalmi indexek többéves csúcson vannak, ami idővel látható lesz a reálgazdasági statisztikákban is.     A szakértő szerint idén 1,8 százalék körül alakulhat az infláció az euróövezetben a tavalyi 0,2 százalék után. Úgy vélte, ez elég lehet arra, hogy elkezdjenek változni a kamatpálya-várakozások és 2018 második felében, utolsó negyedévében várható az első kamatemelés az Európai Központi Banknál (EKB).     Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője elmondta, az Egyesült Államok gazdasága stabil és erős, a munkanélküliség 10 éves mélyponton van, 4,5 százalékon, a teljes foglalkoztatottság küszöbén.     Úgy vélte, a 2 százalékos inflációs cél meghaladása nem gond, van tér arra, hogy akár 2,5 százalékig is emelkedjen, aminek elsősorban az olaj világpiaci árának megugrása lehet az oka.     A szakértő szerint a piac két kamatemelést vár az idén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől, júniusban és szeptemberben, amihez hozzájárul, hogy óriási, 4000 milliárd dollárra rúgó mérlegfőösszegének csökkentése is szóba került, amivel elodázzák a további kamatemelést.     Kitért arra, hogy az OPEC május végén dönt a kitermelés-csökkentés meghosszabbításáról, ami valószínűleg bekövetkezik, ha Szaúd-Arábia vállalja nagy részét. A szakértő nem számít a nyáron nagy olajáremelkedésre, de ősszel már lehetséges.

 Hozzátette: a magyar makrogazdaság egészséges, kiegyensúlyozott "korszakát éli", szép lenne, ha ez a pálya fennmaradna akkor is, amikor sokkal kevesebb uniós forrás érkezik majd. A növekedésben előrelépés, a költségvetésben egyensúly alakult ki, és az inflációban is jelentős változás indult - sorolta.   

 

Elmondta, a 3-as szám mentén alakulhatnak az idén és a következő években a fontos gazdasági mutatók, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése és az infláció, valamint a GDP-arányos államháztartási hiány is. A versenyképességi tanácsról elmondta, jó dolognak tartja, hozzátéve, hogy az euróövezetben előírás is egy ilyen testület felállítása. Úgy vélte, a "legtöbb teendő az állam környékén van",  és a legfőbb feladat, hogy csökkenjen az ország leszakadása.    

 

A Raiffeisen prognózisa szerint nem lesz nagy üzemanyagár-csökkenés az év második felében, viszont az élelmiszerek és a szolgáltatások terén egyre erősebb az áremelkedés. Így az infláció az év második felében tartósan 3 százalék körüli, vagy azt meghaladó lesz, majd jövőre tovább erősödik és egyre közelebb kerül a 4 százalékhoz.    

 

A szakértő szerint továbbra is a lakossági fogyasztás a "legerősebb bástyája" a növekedésnek, a bank idén 11-12 százalékos bérnövekedést prognosztizál átlagosan.    

 

Elmondta, az államháztartás GDP-arányos hiányát is 3 százalék környékére várják jövőre, idén is a kormány által előrejelzett 2,4 százaléknál magasabb lehet a mutató. Ennek legfontosabb magyarázata, hogy 2018 és 2019 is választási év lesz - mondta.     Úgy vélik, a kormány minél jobban igyekszik majd kihasználni a fiskális mozgásteret, hozzátéve, hogy további költségvetési intézkedéseket várnak, nyugdíjemelést és adócsökkentést tartva leginkább valószínűnek.     Pálffy Gergely, a Raiffeisen elemzője szerint az euróövezetben egyre erősebb, idén 2 százalék körüli gazdasági élénkülés várható, aminek továbbra is a lakossági kereslet a fő húzóereje. Pozitívumként emelte ki, hogy a beruházási és fogyasztói bizalmi indexek többéves csúcson vannak, ami idővel látható lesz a reálgazdasági statisztikákban is.    

 

A szakértő szerint idén 1,8 százalék körül alakulhat az infláció az euróövezetben a tavalyi 0,2 százalék után. Úgy vélte, ez elég lehet arra, hogy elkezdjenek változni a kamatpálya-várakozások és 2018 második felében, utolsó negyedévében várható az első kamatemelés az Európai Központi Banknál (EKB).    

 

Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője elmondta, az Egyesült Államok gazdasága stabil és erős, a munkanélküliség 10 éves mélyponton van, 4,5 százalékon, a teljes foglalkoztatottság küszöbén.    

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Úgy vélte, a 2 százalékos inflációs cél meghaladása nem gond, van tér arra, hogy akár 2,5 százalékig is emelkedjen, aminek elsősorban az olaj világpiaci árának megugrása lehet az oka.    

 

A szakértő szerint a piac két kamatemelést vár az idén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől, júniusban és szeptemberben, amihez hozzájárul, hogy óriási, 4000 milliárd dollárra rúgó mérlegfőösszegének csökkentése is szóba került, amivel elodázzák a további kamatemelést.    

Kitért arra, hogy az OPEC május végén dönt a kitermelés-csökkentés meghosszabbításáról, ami valószínűleg bekövetkezik, ha Szaúd-Arábia vállalja nagy részét. A szakértő nem számít a nyáron nagy olajáremelkedésre, de ősszel már lehetséges.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

 

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártását, ha nem sikerül új megrendeléseket begyűjteni - mondta John Leahy, a toulouse-i gyártó kereskedelmi vezetője hétfőn.
2018. 01. 16. 05:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Lisszabonban mutatja be sikeres vezetőképző programjait a MOL és a SEED Üzleti Iskola

Portugália fővárosában január 17. és 18. között rendezik meg a MERIT Summit fórumot, ahol HR vezetők és üzleti iskolák igazgatói találkoznak több mint húsz országból. A nemzetközi programon Magyarországot a MOL és a SEED Üzleti Iskola képviseli.
2018. 01. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste Ingatlan Alap megvásárolta a Market Central Ferihegyet

Az Erste Ingatlan Alap tulajdonába került a legnagyobb magyar kiskereskedelmi park, a Market Central Ferihegy és a mellette található Quadrum irodaház. Az Erste Alapkezelő szerint a magyar gazdaság és a kiskereskedelmi piac bővülése a bérleti díjak növekedését hozhatja magával, ami kedvező kilátást jelent az ingatlanpiaci alapok hozamaira nézve.
2018. 01. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt a bértárgyalás a SPAR és a KASZ között

Megállapodott a 2018-as bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.
2018. 01. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatja terjeszkedését az Apollo Tyres

Még zajlik a zöldmezős beruházás Gyöngyöshalászon, de az Apollo Tyres már egy újabb gyáregység építését kezdi meg, ezúttal Indiában. Az Apollo Tyres hetedik gyárának alapkőletételére a napokban került sor, a beruházás első fázisára átszámolva több mint 73 milliárd forintot, illetve 237 millió eurót költenek. A világszínvonalú üzemet India délkeleti részén, Andhra Pradesh államban építik fel, 81 hektáron. (Összehasonlításul: Gyöngyöshalászon a gyár 72 hektáron épül fel, a magyar beruházás értéke 475 millió euró.)
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszintű volt a Jaguar Land Rover tavalyi eladása

Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, 621 ezer 109 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója tavaly - közölte hétfőn az autóipari vállalat.
2018. 01. 15. 11:07
Megosztás:
Hozzászólások:

A Boehringer Ingelheim az eddiginek több mint a duplájára, 250 millió euróra növeli Vállalkozási Alapjának támogatását, amely jelzi a vállalat innováció iránti elkötelezettségét

A Boehringer Ingelheim bejelentette, hogy 100 millióról 250 millió euróra növeli a cég vállalkozási alapjának (Boehringer Ingelheim Venture Fund, BIVF) támogatását. A támogatást sokat ígérő, korai fázisban lévő startup cégekbe fektetik be, amely cégek működési területe elsősorban a regeneratív gyógyászat, a fertőző betegségek kezelése és az immun-onkológia, továbbá a támogatásból növelik az USA-beli portfoliót, és belépnek a digitális egészségügy területére is. A jelentős támogatásnövelés mellett megduplázzák a befektetési menedzserek számát is.
2018. 01. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar régiós vezetőt nevezett ki a Mastercard

2018 januártól Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.
2018. 01. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezőek lehetnek az új pénzforgalmi szabályok a bankkártya-tulajdonosoknak

Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.
2018. 01. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új HR vezető a Praktikernél

Márton Katalin lett a Praktiker új HR vezetője. A szakember korábban már dolgozott a barkácsláncnál, majd részt vett a Posta Biztosító felépítésében és a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedő Zrt. átstrukturálásában.
2018. 01. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

WIZZ rekord: több mint 28 millió utas, 24%-os növekedés 2017-ben

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.
2018. 01. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Éles fordulatot jelentene ha a DB megvenné a Commerzbankot

Tegnap ismét felröppent az a spekuláció, hogy a Deutsche Bank esetleg megvenné a Commerzbankot.
2018. 01. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb nyolcéves szerződést kötött az Alteo Nyrt. leányvállalata és a Heineken

Újabb nyolc évvel hosszabbította meg együttműködését a vezető hazai ipari energetikai szolgáltató ALTEO Nyrt. tulajdonában lévő Soproni Erőmű Kft. és a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. A szerződés keretében a Soproni Erőmű Kft. biztosítja a HEINEKEN Soproni Sörgyárának teljes gőz- és meleg víz igényét. A változó fogyasztói igényeknek megfelelően, valamint a biztonságos, költséghatékony és rugalmas energiaellátás érdekében az ALTEO Nyrt. folyamatosan karban tartja és beruházásokkal teszi még korszerűbbé soproni erőművét.
2018. 01. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása jelentősen javította a fenntarthatóságot

A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása jelentősen javította a fenntarthatóságot, a strukturális reformok nélkül nem lehetett volna végrehajtani a költségvetés konszolidációját, és nem lehetett volna megalapozni a következő évek béremeléseit - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán, hozzátéve: visszautasít minden pártpolitikai nyomásgyakorlást.
2018. 01. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

130 millió utassal a Lufthansa Csoport 2017-ben új rekordot állított fel

2017 decemberében a Lufthansa Csoport légitársaságaival 9.3 millióan utaztak, ami az előző év 12. hónapjához képest 19,9 százalékos emelkedést jelent. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma az előző évhez képest 14,2%-kal emelkedett, ugyanakkor az értékesítés 15,9 százalékkal bővült. A hónap során nőtt a kapacitáskihasználtság is: 2016 decemberéhez képest 1,1 százalékponttal, 78,9 százalékra emelkedett. Összességében a 2017-es év során a Lufthansa Csoport légitársaságai 130 millió utast köszöntöttek a fedélzeten, amivel új rekordot állítottak fel. A kapacitáskihasználtság a 2017-ben regisztrált 1,1 millió járaton a 2016-os adatokhoz képest nem változott, marad a rekordmértékű, 80,9 százalékos szinten.
2018. 01. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A UPC fellebbez az NMHH-bírság ügyében

A UPC Magyarország Kft. vizsgálja a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) 121 millió forintos bírságról szóló, még nem jogerős határozatának tartalmát, és élni fog a hatályos jogszabályok adta jogorvoslati lehetőséggel - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2018. 01. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MCAP Global Finance megvásárolta a Népliget Centert

Az MCAP Global Finance (UK) LLP belépése a magyar ingatlanpiacra újabb bizonyítéka annak, hogy a befektetők bíznak a magyar gazdaság – és benne a kereskedelmi ingatlanpiac – folyamatos növekedésében és biztos alapjaiban.
2018. 01. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

121 millió forintos hírközlési bírságot kapott a UPC

Engedély nélküli szolgáltatásnyújtás miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) újabb, 121 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-t, mivel a cég Jászberény után Cegléden is idő előtt indította el a szolgáltatását - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2018. 01. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddigi legjobb évét zárta a Mapei Kft.

Eddigi legjobb évét zárta 2017-ben az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft., árbevétele 12,53 milliárd forint volt, 27,8 százalékkal több az előző év hasonló időszakához képest, főként az építési piac erősödése következtében - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
2018. 01. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bosch az okosvárosokra épít

Az ENSZ becslései szerint 2050-re a világ népességének körülbelül kétharmada él majd városokban – viszonyításképp: 2014-ben még csak az emberek fele volt városlakó. A növekvő városiasodással a városi élet kihívásai is fokozódnak, ennek megfelelően már ma is jelentős elvárásokat támasztunk az életünket kényelmesebbé tévő okosmegoldások iránt.
2018. 01. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás