Növelik a béreket és nyugdíjakat Szerbiában

Jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a szerbiai bérek és nyugdíjak mérsékelt növelését 2017-ben, ugyanakkor arra figyelmeztette a nyugat-balkáni országot, hogy oldja meg a veszteséges állami vállalatok helyzetét.

Növelik a béreket és nyugdíjakat Szerbiában

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján ismertette az IMF-fel folytatott megbeszélések eredményét.
    
A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége azért érkezett a nyugat-balkáni országba, hogy elvégezze a Szerbiával kötött, 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodás hatodik felülvizsgálatát. A küldöttség több szerb politikussal és gazdasági vezetővel találkozott.
    
A kormányfő kiemelte: a tárgyalások hosszúak és nehezek voltak, de Szerbia büszke az elért eredményekre, mert az IMF nagyon óvatosan közelített a felvetett bér- és nyugdíjemeléshez. A Valutaalap végül beleegyezett abba, hogy a következő évben a közszférában dolgozók bérei 5-7 százalékkal növekedjenek, a nyugdíjasok pedig kapjanak egyszeri, ötezer dináros (12 550 forint) pénzügyi támogatást az idén, jövőre pedig mérsékelten emelkedjenek a nyugdíjak.
    
Emellett az IMF további hat hónapos haladékot adott Belgrádnak arra, hogy rendezze az adósságban úszó bori rézbánya helyzetét. Aleksandar Vucic ezzel kapcsolatban kijelentette: minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy vásárlót találjon a bányára, akár "térden állva kéri majd a kínaiakat" arra, hogy vásárolják meg. A bori rézbánya évente mintegy 100 millió dináros (251 millió forint) veszteséget okoz az államnak.
    
A sajtótájékoztatón Dusan Vujovic pénzügyminiszter elmondta, hogy a jövő évi költségvetést a tervek szerint december közepén fogadja el a parlament. Hozzátette: a kormány az idén 2,7-2,8 százalékos, jövőre pedig legalább 3 százalékos GDP-növekedést vár.
    
Az IMF júniusban javított Szerbia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzésén, és 1,8-ról 2,5 százalékra növelte a várt GDP-növekedést. Ugyanakkor arra is figyelmeztette Szerbiát, hogy mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy csökkentse a GDP 75 százalékát kitevő államadósságot, és meg kell oldania a veszteséges állami vállalatok helyzetét.

Hozzászólások

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait, a bennmaradó uniós tagországok egyetlen fillért sem fognak veszíteni - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján, miközben a bennmaradó 27 tagállam külön egyeztetett a kilépési tárgyalások állásáról.
2017. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint decemberben újabb szakaszba léphetnek a Brexit tárgyalások

Reményét fejezte ki a német kancellár, hogy a Nagy-Britannia kilépéséről folytatott tárgyalások következő, második szakasza december folyamán megkezdődhet. Angela Merkel az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
2017. 10. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oroszország elleni szankciók nem ijesztik el a befektetőket

A befektetők jó ideje a kockázatosabb eszközökben, a kockázatosabb országokban keresik a számukra megfelelő hozamokat. A 2014-ben Oroszország ellen bevezetett szankciók után az orosz kötvénypiac már nem tudott annyi dollárban denominált kötvényt kibocsátani, mint korábban, de a nemzetközi befektetők egy részét ez sem tántorította el az orosz piactól. Sikeres vállalati kötvénykibocsátások voltak többek között a telekommunikáció, az alapvető fogyasztási javak és az ingatlanfejlesztés területén. Az Orosz Vasutak 15 milliárd rubeles kötvénykibocsátását kétszeresen jegyezték túl, és a Novolipetszk (acél) 500 millió dolláros, valamint a Nostrum Oil 725 millió dolláros kötvényibocsátásai is jó fogadtatásra találtak a nyugat-európai és észak-amerikai befektetők körében.
2017. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorúbb hangnemet ütött meg Spanyolország Katalóniával szemben

Tegnap letelt a határidő, amit a spanyol kormány adott a katalán vezetésnek, hogy tisztázzák függetlenségi törekvéseiket.
2017. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban gyorsuló ütemben emelkedtek a termelői árak

Gyorsuló ütemben emelkedtek szeptemberben a termelői árak Németországban, jelezve az inflációs nyomás növekedését Európa legnagyobb gazdaságában.
2017. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
2017. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez történt az EU-csúcstalálkozón

Az Európai Tanács csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozójának első munkaülését követően következtetéseket fogadott el a migrációról, a digitális Európáról, valamint a biztonságról és védelemről - közölte az uniós tanács sajtószolgálata.
2017. 10. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bulgária a jövőben összehangolja európai uniós agrár szakpolitikáját hazánkkal

A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleménye szerint.
2017. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett Romániában

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett csütörtökön Romániában, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.
2017. 10. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent az álláskeresők száma

A nyilvántartott álláskeresők száma 4,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 268 400 álláskereső szerepelt, közel 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
2017. 10. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 tipp az ideális work-life balance megteremtéséhez

A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú kérdés, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, sérülhet a közérzetünk, túlhajszolttá vagy motiválatlanná válhatunk, ami hosszú távon veszélybe sodorhatja a karrierünket, és testi-lelki egészségünket is. A Perfekt Zrt. szakértője szerint ezeket a tippeket érdemes megfogadni az ideális work-life balance megtalálásához.
2017. 10. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2017. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia az unió leggyorsabban növekvő gazdasága

Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült - hangoztatta Mihai Tudose román kormányfő csütörtökön, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által Bukarestben megrendezett idei Trade Winds befektetői vándorfórumon.
2017. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly átrendeződés várható Csehországban

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "komoly átrendeződés" várható Csehországban, nagy az igény a változásra.
2017. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit - A kilépés után a külföldi EU-állampolgárok könnyen regisztrálhatják magukat állandó lakosként

A brit miniszterelnök szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.
2017. 10. 19. 08:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán: Magyarország történetében először fizetünk nyugdíjprémiumot

Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésen, az Országházban. A miniszterelnök kiemelte: "Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk"
2017. 10. 19. 04:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás