Novemberben indul a pilótaképzés a Hévíz-Balaton Airporton

Novemberben elindul a Közép-Európai Légiközlekedési Klaszter (CEAC) pilótaképzése a sármelléki Hévíz-Balaton Airport területén, az új akadémiának két éven belül 300 diákja és 80 alkalmazottja lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a repülőteret működtető Hévíz polgármestere.

Novemberben indul a pilótaképzés a Hévíz-Balaton Airporton

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy Hévíz 2012-ben létesített 100 százalékban önkormányzati tulajdonú céget a sármelléki repülőtér működtetésére, amelyhez az állam is minden évben támogatást biztosít. A hévízi önkormányzat évente 50 millió forinttal, a fejlesztési tárca 120-130 millió forinttal támogatja a repteret.
   
Kezdetektől hittek abban, hogy ez a reptér nyugat-magyarországi regionális légikikötőként üzemelhet, de nem csupán a régió multimodális közlekedési csomópontjává válik, hanem logisztikai szolgáltató központként és iparterületként is működhet. A jelenlegi elképzelések szerint a légi kikötőt elsősorban Frankfurttal és Londonnal szeretnék összekötni menetrend szerinti járatokkal, de előrehaladott tárgyalásokat folytatnak tel-avivi, szentpétervári és norvégiai járatok indításáról, de ezen túlmenően nagy befektetői érdeklődés mutatkozik az egykori laktanyaterületen logisztikai központ és ipari park kialakítására is.
   
A repülőtéri fejlesztéseknek nagy lökést ad a Zalaegerszegen épülő, Európában is egyedülállónak számító járműipari tesztpálya, valamint az M7-es autópályát a zalai megyeszékhellyel összekötő M76-os gyorsforgalmi út, ami érinti a repülőteret - jelezte Papp Gábor.
   
A polgármester felidézte: Szijjártó Péter külügyminiszter és Stig Eyde, a norvég CEAC elnöke hétfőn jelentette be, hogy Magyarországon is elindítja pilótaképzési projektjét partnerével, a szintén norvég tulajdonú Pilot Flight Academyvel 15 millió euró beruházással, amelynek helyszíne a Sármelléken működő Hévíz-Balaton Airport. A képzések novemberben indulnak, a beruházás keretében a tervek szerint két éven belül az új hévízi akadémiának 300 diákja és 80 alkalmazottja lesz.
   
Oktatási létesítményeket alakítanak ki, modern, oktatási célú légi járműveket és repülésszimulátorokat vásárolnak, hangárépületeket, irodákat és tantermeket, valamint hallgatói szálláshelyeket építenek a repülőtéren.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az akadémia közvetlenül légitársaságok részére fog pilótákat képezni. A képzés "nem lesz negatív hatással" a térségben élőkre, hiszen az oktatás alapvetően szimulátorokon, illetve négyszemélyes kisgépekkel történik majd - ismertette a polgármester.
   
Manninger Jenő országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) elmondta: a norvég fél határozott véleménye volt, hogy a magyarországi befektetési és üzleti környezet teljes mértékben alkalmas, hiszen a többi versenyképes országgal összehasonlítva Magyarország kiemelkedő lehetőséget kínál. Hazánk központi elhelyezkedése Európában, kiegyensúlyozott időjárása és éghajlata, a rendelkezésre álló repülőterek és a légtér tökéletes helyszínné teszi a légitársasági pilóták oktatására. A pilótaképzéssel kapcsolatos beruházások magasan képzett munkaerőt és innovatív technológiát igényelnek, s ez a minőségi fejlesztés a dinamikusan fejlődő légügyi ágazat további beruházásait, logisztikát, szervizelést is generálhat.
   
Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere (Fidesz-KDNP) szerint a Balaton és Keszthely térségét illetően is hatalmas lehetőséget jelent a most bejelentett program, valamint azok a fejlesztések, amelyek a Hévíz-Balaton Airport előtt állnak. A várható beruházások Keszthely számára is fontosak, hiszen az ide érkezők minden bizonnyal a Balaton-parti város szolgáltatásait is igénybe kívánják majd venni.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Sikeresen lezajlottak az ünnepi programok a fővárosban

Sikeresen megtartottak minden augusztus 20-i ünnepi programot a fővárosban - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkársága kedd este az MTI-vel.
2019. 08. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Petőfi Zenei Díjakat

Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál nyitónapján kedd este.
2019. 08. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Zalaegerszegen

Kábelhiba miatt több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Zalaegerszegen, ahol az E.On szakemberei megkezdték a hiba behatárolását - közölte a társaság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
2019. 08. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdától megváltozik a nagykörúti villamospótlás rendje

Szerdától megváltozik a nagykörúti villamospótlás rendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2019. 08. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte az államalapításra emlékeznek

Országszerte ünnepségeket, köztük kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából.
2019. 08. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az ipari termelés Magyarországon - ábrán mutatjuk

termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100,
2019. 08. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Útfelújításokra és közösségi szolgáltatásokra szolgál a Magyar falu program

A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Zala megyei Kiskutason.
2019. 08. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tehetségkutató indul az István, a király rockopera megújítására

Zenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk - mondta el Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró az M5 kulturális csatorna hétfő esti híradójában.
2019. 08. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a hazai GDP - egy ábrán

éves gazdasági növekedés üteme; volumenindex, előző év azonos időszaka = 100; szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok
2019. 08. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Angela Merkelnek fontos a Magyarországgal való kereskedelmi együttműködés

A Magyarországgal való kereskedelmi együttműködés fontosságát emelte ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel.
2019. 08. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte hőségre figyelmeztetnek

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat, a hőmérséklet délután 31 és 35 fok között várható.
2019. 08. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évente egymilliárd forint bevételt hoz az állami horgászokmány értékesítése

A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 08. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rászorulók kapják a fesztiválozók hátrahagyott 600 sátrát

Rászorulók kapják az idei szigeti fesztiválozók által hátrahagyott három teherautónyi felszerelést, ezek között hálózsákokat és mintegy 600 sátrat - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
2019. 08. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra a Városliget ad otthont a Kürtőskalács Fesztiválnak

Újra a Városliget ad otthont a 7. Kürtőskalács Fesztiválnak október 11. és 13. között, a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen a kürtőskalács-desszertek mellett koncertek és gyermekprogramok is várják a látogatókat.
2019. 08. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa

A nemzeti ünnep alkalmából dzsesszkoncertek várják a közönséget augusztus 20-án az ingyenes Jazz 0820 eseményen, míg a swingkorszakot idézi meg az augusztus 30-án és szeptember 1-jén megrendezendő New Orleans Swingfesztivál a Művészetek Palotájában (Müpa) Budapesten.
2019. 08. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt 30 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely vasárnap este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti agrárcampusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
2019. 08. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tűz ütött ki egy fővárosi gyorsétteremben

Tűz ütött ki egy budapesti, IV. kerületi gyorsétteremben vasárnap délután, mintegy 30 négyzetméteren égtek berendezési tárgyak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2019. 08. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új templomot szenteltek a Zala megyei Csapiban

Több száz év után épült új római katolikus templom a Zala megyei Csapiban, ahol vasárnap Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára jelenlétében tartották a szentelést.
2019. 08. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok napsütésre számíthatunk a napokban

A jövő héten is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Augusztus 20-án is száraz idő várható, kánikulával. A hét második felében mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 08. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 08. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: