Nyár, dinnye, szeletem néven indult egy új kampány

A hazai dinnye fogyasztását népszerűsítő kampány indult hétfőn "Nyár, dinnye, szeletem" elnevezéssel az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összefogásával - közölte az AMC az MTI-vel.

Nyár, dinnye, szeletem néven indult egy új kampány

A közlemény szerint a kampányban különböző helyszíneken, rendezvényeken, valamint gyermektáborokban ismertetik a Magyarországon kapható dinnyefajták jellegzetességeit, felhasználásuk sokféleségét, a dinnyefogyasztás előnyeit.
   
Győrffy Balázs, a NAK elnöke június 13-án, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével kötött együttműködési megállapodást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy becslések szerint idén a görögdinnye várható termésmennyisége 192 ezer tonna lesz, mintegy 5 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Ennek 40 százalékát exportálják a termelők, jelentős felvevőpiacnak számítanak a környező országok, valamint Németország és a Baltikum.
    

A NAK elnöke rámutatott arra, hogy Magyarországon található Európa negyedik legnagyobb görögdinnye-termőterülete, amely az elmúlt 15-20 évben csökkenő tendenciát mutatott, de az utóbbi 2-3 évben sikerült 5 ezer hektár körül stabilizálni. Így idén a görögdinnye termőterülete a tavalyival közel azonos, mintegy 4800 hektár lesz.
   
Győrffy Balázs szerint az elmúlt évek promóciós kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg az éves dinnyefogyasztás 10 éve fejenként 8-9 kilogramm volt, mostanra 13-15 kilogramm körül mozog.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Rádiós döntések a Médiatanács e heti ülésén

Nyertest hirdetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Velence Meleg-hegy 90,4 MHz és a Veszprém 90,6 MHz rádiós frekvenciák pályázatain, hiánypótlásokat kért a Sopron 94,1 MHz-re benyújtott pályázati ajánlatok alaki vizsgálata keretében, és véglegesítette a Kecel 99,6 MHz hasznosításra kiírt rádiós frekvencia pályázati felhívását. A testület egy bírságot is kiszabott rádiós műsorrendi eltérések miatt.
2018. 07. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiugró siker a kártyás fizetés a balatoni hajókon

A Mastercard adatai szerint egy év alatt 47 százalékkal növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon. A kiemelt hajózási időszakban (május-szeptember) a hajók fedélzetén, illetve a jegypénztárakban az utasok összesen 57 százalékkal költöttek többet bankkártyával, mint az előző év azonos időszakában.
2018. 07. 21. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált a Velencei-tónál: az ingyenes rendezvényre péntektől három napon át várják a közönséget az agárdi szabadstrandon - közölték a szervezők az MTI-vel.
2018. 07. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrár Gazdasági Index: folytatódik a beruházási láz a mezőgazdaságban

A magyar agrárvállalkozók kétharmada támogatások nélkül is fejlesztette gazdaságát az elmúlt évben, egyharmaduk pedig idén tovább növeli a beruházásokra fordított összeget – derül ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből*. A kapacitásbővítés helyett inkább a modernizációra koncentrálhatnak a mezőgazdaságban: 42 százalék tervezi, hogy elkezdi használni vagy tovább bővíti a már alkalmazott precíziós technológiai elemeket. A bank szakértői szerint ez részben választ adhat a mezőgazdaságot is érintő kihívásokra, amelyeket a foglalkoztatottság magas szintje jelent, ezen kívül lehetőséget teremt a magasan kvalifikált, fiatal munkaerő bevonzására is.
2018. 07. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma zárja nyári munkáját a parlament

Az Országgyűlés ma a jövő évi költségvetés elfogadásával zárja nyári rendkívüli ülésszakát. A képviselők emellett új jogszabályokat alkothatnak a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről, valamint a szabálysértési törvénybe emelhetik az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát.
2018. 07. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 8 millió embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon

Míg egyes nyugat-európai országokban az emberek több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, Magyarországon ez az arány mindössze 10-20 százalék közé tehető. 2017-ben 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosítási elemei.
2018. 07. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Milyen lesz a pénteki kereskedés?

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2018. 07. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország szén-dioxid kibocsátása - egy ábrán

ezer tonna, bruttó
2018. 07. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kocatelepet és látogatóközpontot adtak át Somogyban

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
2018. 07. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor: Tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát

A jövőben is tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
2018. 07. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén ismét változékony időnk lesz

A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vadak miatt

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén gyenge lehet a kajszibaracktermés

Az idén várhatóan gyenge lesz a kajszibaracktermés, és az augusztus közepéig tartó szezonban, a március eleji fagyok miatt, az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek kevesebb mint felét takarítják be a gazdák - derült ki csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.
2018. 07. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon, kétszer annyi férfi, mint nő - derül ki a Szállás.hu legfrissebb, MTI-nek csütörtökön küldött felméréséből.
2018. 07. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Torlódás várható a röszkei és a csanádpalotai határátkelőknél

Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőttek a k+f ráfordítások 2017-ben

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből. A kiugróan magas emelkedéshez nagymértékben hozzájárult a 2016 végén kiutalt pályázati összegek 2017-ben történt felhasználása - tette hozzá a KSH.
2018. 07. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnaptól újra jár az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között

Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2018. 07. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás