Nyolc év alatt kétszeresére emelkedett a családtámogatások összege

2010 és 2018 között kétszeresére emelkedett a családtámogatások összege Magyarországon - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára a Családszervezetek IV. konferenciáján, hétfőn Budapesten.

Nyolc év alatt kétszeresére emelkedett a családtámogatások összege

Novák Katalin hozzátette: amíg 2010-ben 960 milliárd forint szerepelt a költségvetésben erre, addigra 2018-ban már megközelíti a 2 ezer milliárd forintot, ez - mint mondta - nemzetközi összehasonlításban is rendkívülinek minősül.
    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: 2018 a családok éve lesz Magyarországon, ez azt jelenti, hogy az eddigi támogatások mindegyike megmarad, sőt, hozzá is tesznek az eddig meglévő családtámogatásokhoz.
    Az államtitkár ismertette a jövő évi kedvezmények részleteit is a családszervezetek képviselői előtt. Kiemelte a diákhitellel kapcsolatos szabályok változását, eszerint 2018. január 1-jétől a várandóság harmadik hónapjától az első gyermek esetében  felfüggesztik a diákhitel-tartozás törlesztését, a második gyermek esetében elengedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes diákhitel-tartozást. 
    Közölte: a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők terheit is mérséklik, ennek érdekében jövő évtől egy-egy millió forintot elengednek a családok tartozásából harmadik és további gyerekek vállalása esetén. 
    Elmondta azt is, a diplomás gyedet 2018-tól egy év helyett már két évig lehet igénybe venni. Ez átlagosan 1,2 millió forintos támogatást jelent az érintett családoknak - fűzte hozzá. 
    Novák Katalin beszámolt arról is, hogy újabb bölcsődefejlesztési program indul elsősorban a közép-magyarországi régióban, mintegy ötmilliárd forintból. 
    Az államtitkár jelezte: két családtámogatási formát is kiterjesztenek a külföldön született magyar gyermekek szüleire. Jövő év elejétől azok is igénybe tudják venni a 64 125 forintos egyszeri anyasági támogatást, akiknek nem Magyarországon születik a magyar állampolgárságú gyermekük. Emellett a babakötvényeket is jegyezhetik a jövőben. Novák Katalin jelezte: alapvetően a magyar állampolgárság a feltétele a kedvezmények igénybevételének, de a Felvidéken ez kiváltható a magyarigazolvánnyal. 
    Szólt arról is, hogy emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, ez jövőre már 35 ezer forint lesz havonta. 
    Elmondta azt is, a kormány döntött egy demográfiával foglalkozó kabinet létrehozásáról, valamint egy kutatóintézet felállításáról is, ez utóbbi elemzéseket, kutatásokat folytat és javaslatokat fogalmaz meg nemcsak a demográfiai, hanem általában a családokat érintő területeken, ezzel segítve a döntések megalapozottságát.  
    Novák Katalin méltatta a családszervezetek munkáját is, kiemelve, hogy a szerveteket között nincs rivalizálás, ugyanakkor valós tagság áll mögöttük, valamint valós értékek és ügyek. Mint mondta, nem állami, külföldi támogatás reményében jöttek létre, hanem olyan társadalmi szervezetek, amelyek valós ügyeket karolnak fel és valós emberek érdekeit és értékeket képviselnek.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Megújult a Nébih debreceni laboratóriuma

Megújult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma, a labor új, fokozott biológiai biztonságot is kielégítő, molekuláris biológiai részlegét mintegy 110 millió forintból alakították ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.
2017. 10. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,99 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 39 081,77 ponton zárt szerdán.
2017. 10. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
2017. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Interaktív verseny diákoknak

Általános és középiskolai diákok számára 1956 hősei és a pesti srácok előtt tisztelegve címmel interaktív versenyt hirdet az állami ünnepség lebonyolításáért felelős Hungarofest - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
2017. 10. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap kezdődik a 21. Csabai Kolbászfesztivál

Csütörtökön kezdődik a négynapos 21. Csabai Kolbászfesztivál, a városi sportcsarnok mellett felépítették a 40 ezer négyzetméteres "kolbászvárost".
2017. 10. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Segítséggel fejleszthető a magyar járműipar

Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállítás megnyitóján.
2017. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszintes parkolóház épül a nyíregyházi kórházban

Kétszintes, 361 autó befogadására alkalmas parkolóház épül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. A nettó 448 millió forint értékű, hazai és uniós forrásból megvalósuló beruházás alapkövét szerdán helyezték el.
2017. 10. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezetőket neveztek ki a Lapcomnál

Új vezetőket nevezett ki a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország napilapok élére a Lapcom Zrt., valamint új szakember tölti be a stratégiai igazgatói posztot - áll a társaság által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
2017. 10. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a magyar nagyvállalatok száma a Coface régiós toplistáján

Tavaly a kelet-közép-európai régió 500 legnagyobb vállalata 580 milliárd eurós árbevételt ért el, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, nettó nyereségük 3,1 százalékkal 26,3 milliárd euróra mérséklődött, a legnagyobb régiós vállalatokat felsoroló listán ugyanakkor 8 százalékkal 75-re nőtt a magyar cégek száma - derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosítónak a kelet-közép-európai országok legnagyobb vállalatai tavalyi teljesítményét összegző elemzéséből.
2017. 10. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnt a családi házak kötelező kéményellenőrzése

Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.
2017. 10. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ipar húzóágazatai között van a magyar élelmiszeripar

Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény emelkedése - hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kapacitásbővítő fejlesztését bemutató sajtótájékoztatón.
2017. 10. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat

A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat, az emberek egyre jobban átlátják a hamis termékek veszélyeit - mondta Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
2017. 10. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés elmozdulást vár az elemző a Budapesti Értéktőzsdén

Kevés elmozdulásra számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.
2017. 10. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CEU arra kéri a kormányt, írja alá a megállapodást

A Közép-európai Egyetem (CEU) vezetőség arra kérte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a magyar kormányt, hogy írja alá a New York állammal már letárgyalt, a működésüket lehetővé tevő megállapodást.
2017. 10. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az állampapírok legnagyobb riválisa

Szépen nőnek a megtakarítások, kiváló időszak a jelenlegi az öngondoskodásra. A megtakarítási piacra óriási hatással van az ingatlanpiac és a lakáshitelezés növekedése, az állampapírok reális versenytársai pedig most is nagy számban elérhetők, és ugyancsak bővülnek - hangzott el a délelőtti panelbeszélgetésen.
2017. 10. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menetrend szerint halad az EESZT bevezetése

Mától számított egy hete van több ezer hazai közfinanszírozásból működő egészségügyi szereplő számára, hogy csatlakozzon és megkezdje adatszolgáltatási kötelezettségét az EESZT rendszerében.
2017. 10. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adták át Budapesten

Felavatta új gyárcsarnokát és bemutatta új tanműhelyét a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest. Az 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel a társaság a világ legnagyobb vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalatává, egyúttal hazánk egyik meghatározó szakképzőközpontjává vált.
2017. 10. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede jótékonykodik

A magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. A civilszervezetek támogatásakor a megkérdezettek szerint döntő szempont a szimpátia és maga a kérés, hogy adományozzunk, míg az elmúlt évek közéleti vitáinak az adakozási kedvre nincs érdemi hatása – derül ki a Human Dialog és az Emocionális Marketing friss, nagymintás, reprezentatív felméréséből, melynek részleteit a Magyar Fundraising Akadémia november 8-i szakmai rendezvényén ismerteti.
2017. 10. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar virtus a megtakarításokban: kilógunk a térség országai közül

A magyarok a legkevésbé elégedettek a régióban meglévő megtakarításaik összegével, ennek ellenére mi a vagyunk a legtehetetlenebbek is: mi rendeztük át az alacsony kamatkörnyezet hatására a legkevésbé a megtakarításainkat. A kockázatkerülés/vállalás szempontjából nagyon polarizált a magyar lakosság, és nálunk a legmagasabb (76%) azok aránya, akik soha nem készítenek családi költségvetést - hangzott el az Erste vezérhelyettesének előadásában a Portfolio mai Öngondoskodás 2017 konferenciáján.
2017. 10. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 első felében nőtt a lakossági fogyasztás

Minden főcsoportban nőtt a lakossági fogyasztás az első fél évben 2016 azonos időszakához viszonyítva, a bővülés reálértéken elérte a 4,5 százalékot, folyó áron pedig a 7 százalékot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.
2017. 10. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás