OTP elemzés



OTP elemzés
Sikerült pozitívan zárnia a napot tegnap a magyar börzének, noha nem a blue chip részvények teljesítménye miatt. Az OTP ugyanis csekély 2 milliárd forintos forgalommal mindössze egy -0.1%-os csökkenésre volt képes. A bankpapír egyre kevesebbet mozog és nagy változás előtt állhat a részvény árfolyama, ugyanis a Bollinger-szalag egyre szűkebb sávot jelez. Egy biztos, a 10 000 forintos szint továbbra is sorsdöntő a kurzusnál, ezen áll vagy bukik az OTP megítélése a következő hetekben.

Hozzászólások

Még mindig nem védi törvény a raktári dolgozók biztonságát

Folyamatosan nő a munkahelyi balesetek száma – 2018 első negyedévében például nem kevesebb, mint 10 391 alkalommal kellett orvost vagy mentőt riasztani a munkahelyeken. A problémák komoly hányadáért igazoltan a veszélyes eszközök felelősek. Ezek köre jogilag nem egészen egyértelmű, de az üzemeltetői tapasztalatok alapján az állványrendszerek, különösen, ha közöttük targoncák mozognak, mindenképp ide kell, hogy tartozzanak. Míg Németországban kötelező elvégezni ezek ellenőrzését, nálunk nem világos, hogy a vonatkozó törvény kiterjed-e rájuk, ugyanakkor egy sérült állvány akár életveszélyes lehet.
2018. 12. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégis lehet bizalmatlansági szavazás Theresa May ellen?

Sajtóértesülések szerint akár már ma bejelenthetik, hogy bizalmatlansági szavazást tartanak Theresa May ellen, ugyanis összejöhetett az ehhez szükséges 48 képviselői szavazat. Hivatalosan 28 Konzervatív Párti képviselő jelezte, hogy kezdeményezte a bizalmatlansági szavazás megindítását May ellen.
2018. 12. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bank of China kötvényeket vezetnek be a Budapesti Értéktőzsdére

A Bank of China Limited, Hong Kongi Fióktelepe által kibocsátott kötvényeket vezetnek be a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) december 12-én.
2018. 12. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legnépszerűbb pályázatok - 100 milliárd forint 2019-ben

2018-ban a legnépszerűbb pályázat a GINOP 2.1.8. számú adaptív innováció elnevezésű volt Népszerű volt még, kis-és közép-vállalkozásoknak kiirt képzési pályázati GINOP-6.1.6 konstrukció. 2019 a digitalizáció éve lesz: technológiai javuláshoz, innovációhoz kapcsolódó pályázatokkal, összesen 15-20 milliárd forint értékben A pályázati pénzek összes költsége 100 milliárd is lehet jövőre, több ezer nyertes pályázóra számít a Via Credit pályázati tanácsadó.
2018. 12. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a BÉT-en

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szereplők.
2018. 12. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk a fogyasztói árak változását!

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2018. 12. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A legjobb hazai öttusázókat díjazták

Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa Szövetség keddi évzáró ünnepségén, amelyen jutalmazták a korosztályok legjobbjait is.
2018. 12. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai uniós tagállamok segíteni akarnak Theresa Maynek

Az Egyesült Királyság kiválása után bennmaradó európai uniós tagállamok segíteni akarnak a brit kormányfőnek a Brexit-megállapodás londoni parlamenti jóváhagyásában, kérdés azonban, hogyan segíthetnének - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden Brüsszelben, miután Theresa May-jel egyezetett.
2018. 12. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatja a budapesti hőgyűrű kiépítését a Főtáv

Folytatja a budapesti hőgyűrű kiépítését, és energiahatékonysági fejlesztésekkel bővíti hálózatát a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.
2018. 12. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem edzi az agyunkat a keresztrejtvényfejtés?

Egy új skót tanulmány szerint a keresztrejtvényfejtés vagy a sudokuzás nem véd meg az időskori mentális hanyatlástól.
2018. 12. 12. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hadiipari és nukleáris megállapodásokat kötöttünk Franciaországgal

Hadiipari és nukleáris együttműködési megállapodásokkal új dimenzióba léptek a francia-magyar gazdasági együttműködések - mondta kedden az MTI-nek Párizsban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélését követően.
2018. 12. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A biztonságerősítő javaslatok elfogadását sürgeti az EB

A biztonsági kezdeményezések terén megfelelő előrelépés tapasztalható az Európai Unióban, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy még a tavasszal esedékes európai parlamenti választások előtt megegyezés szülessen a még függőben lévő biztonsági javaslatokról - közölte Julian King kedden Strasbourgban.
2018. 12. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladása

Októberben jelentősen nőtt a félvezetők globális eladása - áll a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) honlapján.
2018. 12. 12. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt a mezőgazdasági termelés 2018-ban

A mezőgazdasági termelés 3,1 százalékkal nőtt ebben az évben a tavalyi 5,2 százalékos visszaesés után. A növénytermesztés kibocsátása 1,8 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal haladta meg az előző évit, amikor 7,1 százalékos, illetve 3,4 százalékos csökkenést regisztrált a statisztika - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 12. 12. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

CIG Pannónia elemzés

2018. 12. 12. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Appeninn elemzés

2018. 12. 12. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Telekom elemzés

2018. 12. 12. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 12. 12. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Richter elemzés

2018. 12. 12. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 12. 12. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás