Ökológiai lábnyomcsökkentéssel tesz a klímaváltozás ellen a Budapest Bank

A Budapest Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának egyik központi eleme a WWF Magyarországgal közösen indított Zöld Program. Ennek legújabb lépéseként a pénzintézet vállalta, hogy környezetvédelmi fejlesztések, beruházások és innovatív megoldások bevezetésével 2025-ig 25 százalékkal csökkenti saját széndioxid-kibocsátását.

Ökológiai lábnyomcsökkentéssel tesz a klímaváltozás ellen a Budapest Bank

Az éghajlatváltozás korunk egyik legsúlyosabb problémája, amelyet jelentős részben az emberiség által kibocsátott szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok okoznak. A Budapest Bank önkéntes vállalása keretében azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2025-ig 25 százalékkal csökkenti székházainak és bankfiókjainak ökológiai lábnyomát. A pénzintézet környezetvédelmi szerepvállalását a WWF Magyarország partnerként támogatja: a természetvédelmi civil szervezet további szakértők bevonásával idén tavasszal felmérte a bank ökológiai lábnyomát működése valamennyi területének átvizsgálásával a villamosenergia-fogyasztástól a flottaüzemeltetésen keresztül a céges étkezésig, valamint a hulladékkezelésig. Az alapítvány emellett a vállalás részleteinek kidolgozásában, illetve az eredmények felülvizsgálatában is segít.
 
A karboncsökkentés eléréshez a bank 2020-tól többek között megújuló villamos energiából fedezi központi épületének fogyasztását, korszerűsíti fűtő- és hűtőrendszereit, napelemeket telepít a saját tulajdonában lévő ingatlanjaira, elektromos és plug-in hibrid gépjárművekkel bővíti flottáját, valamint működése során még tovább csökkenti papírfelhasználását.
 
A Budapest Bank a saját klímavédelmi intézkedésein túl ügyfelei érzékenyítését is célul tűzte ki. Ennek keretében idén tavasszal a Jövőért Álmodók című pályázatával olyan példaértékű kezdeményezéseket támogatott, amelyek valós környezeti problémákra nyújtanak érdemi megoldásokat. Mindezeken túl a bank „ökotermékekkel” is bővítette kínálatát, amelyekkel a lakossági környezetvédelmi beruházásokat támogatja, „zöld” autófinanszírozási megoldása pedig az alacsonyabb környezetterhelésű gépjárművek vásárlásához nyújt kedvezményes finanszírozást magánszemélyeknek és vállalkozásoknak. Az autóhitel-igénylés is papírmentes, környezetbarát, online alapú. A bank környezetvédelmi törekvéseiről a jovoertalmodok.hu oldalon olvashatnak bővebben.
 
„A Budapest Bank több évtizedes hagyományra épülő, példamutató vállalati felelősségvállalásával évről évre számos elismerést, díjat érdemelt ki. Ugyanakkor a környezetvédelmi kezdeményezések eddig nem kaptak a CSR stratégiánkban hangsúlyos szerepet. Napjainkban azonban ez olyan súlyos problémává és társadalmi üggyé vált, amelynek kezeléséből felelős vállalatként nekünk is ki kell vennünk a részünket. Éppen ezért határoztuk el, hogy a környezeti fenntarthatóság ezentúl központi szerepet kap stratégiánkban, és szolgáltatásainkkal, termékeinkkel, illetve saját ökológiai lábnyomunk csökkentésével egyaránt aktív szerepet vállalunk Földünk és környezetünk megóvásában” – mondta Puskás András, a Budapest Bank kockázatért és működésért felelős vezérigazgató-helyettese.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Nőtt az igény zöld munkahelyekre

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az IFUA Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában.
2021. 08. 23. 21:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Új kisokos segít eligazodni a műanyagok újrahasznosításának kérdéseiben

A Danone Magyarország Kft. és a KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) összefogásának eredményeként megszületett tájékoztató anyag célja, hogy mindannyiunk számára könnyen érthető tájékoztatást nyújtson a hazai piacon jelenlévő műanyagfajtákról és azoknak újrahasznosítási lehetőségeiről, segítve ezzel környezettudatos döntéseinket. A hiánypótló edukációs anyagot környezetvédelmi szakértők csoportja dolgozta ki. A kiadvány ingyenesen elérhető a KSZGYSZ, valamint a Danone Magyarország honlapjain.
2021. 08. 19. 06:30
Megosztás:

Sosem látott mértékben nőtt a növényi alapú, 100 százalékban lebomló termékek száma.

2020 a kézfertőtlenítő szerek dömpingszerű gyártásáról szólt világszerte, idén viszont a tisztítószer gyártók figyelme a megújuló, környezetbarát technológiák felé fordult. Az iparág zöldebbé válását jól példázza, hogy sorra jelennek meg a boltok polcain azok a tisztító és mosószerek, amelyek nem vagy csak alig tartalmaznak kőolaj- és földgáz származékokat, szintetikus anyagokat. Mivel jelenleg nincsen szabályozva, azt is ÖKO tisztítószernek lehet nevezni, ami 5% a fosszilis alapanyagot tartalmaz. De akkor mi a zöld vagy mi nem az? Ez a cikk ebben segít eligazodni.
2021. 08. 18. 12:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás: