Okos Város idegrendszert épít a Huawei

Huawei Smart City Summit 2017, Budapest: A Huawei bemutatta új, vezető ICT technológiákat felvonultató okos város koncepcióját, amely összekapcsolja a digitális és a fizikai világot olyan területeken, mint a városi adminisztráció, a közszolgáltatások és az ipari gazdaság. A vállalat Intelligens Műveleti Központ (IOC) megoldása az okos város agyaként szolgál, magában foglalja a különböző felhő adatközpontokat és a mindenhol jelenlévő városi hálózatokat, melyek összegyűjtik, integrálják és megosztják a városi adatokat. A rendszer a felhő alapú számítástechnika, a Big Data, a Dolgok Internete (IoT) és a mesterséges intelligencia segítségével többek közt folyamatosan elemzi a városi szolgáltatásokat és lehetővé teszi az egységesített koordinációt, valamint az városi szolgáltatók közötti együttműködést. A Huawei szerint az urbanizáció miatt az okos városok fejlődése megállíthatatlan, a vállalat okos város piacról származó bevétele 2017-ben elérheti a 4 milliárd dollárt, a terület éves növekedési üteme pedig megközelíti az 50 százalékot.

Okos Város idegrendszert épít a Huawei

A Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó keretében a Huawei észak-kelet- és közép európai regiója Budapesten mutatta be a vállalat okos város koncepcióját a Huawei Smart City Summit 2017 kiállításon. A vállalat szerint a növekvő urbanizáció miatt 2025-re 27 óriásváros lesz több mint 10 millió lakossal hatalmas nyomást helyezve a városi közlekedésre, az egészségügyi ellátásra és a közszolgáltatások működtetésére – ezért a városok többségének újra kell gondolnia működését. A városoknak okossá kell válniuk ahhoz, hogy a lakosok magas színvonalú szolgáltatások és hatékony rendszerek iránti igényeinek meg tudjanak felelni.

 

Az okos várossá váláshoz szükséges a város digitális átalakítása, amelyhez olyan adat-vezérelt rendszerekre van szükség, melyek segítenek a hatóságoknak a város irányításában, és lehetővé teszik a digitális és fizikai világok integrálását. „Minden sikeres okos város programot a város vezetésének kell irányítania, és különösen fontos az adatok és információk megosztása” - mondta David Tang. A Huawei észak-közép-európai régiójának elnöke szerint az adatok megosztásának módján változtatni kell, annak érdekében, hogy a város egyes részlegei összekapcsolódhassanak és megoszthassák egymással az adataikat. Továbbá szükség van egy erős és hozzáértő okos város csapatra, hosszú távú és stabil befektetésekre, valamint a városi vezetőknek együtt kell működniük egy vezető digitális szolgáltatóval, aki az átállást le tudja folytatni. Ennek a partnernek nyitottnak kell lennie, hajlandónak arra, hogy megossza az értékeket más technikai partnerekkel, és meg kell teremtenie egy teljes ökoszisztémát az okosváros számára. „A Huawei hajlandó erre és képes is arra, hogy efféle vezető digitális partner legyen” – mondta David Tang.

 

A Huawei szerint emellett a város vezetésének mindent magába foglaló kapcsolatokat kell kiépítenie - beleértve az embereket és dolgokat - és egyúttal össze kell kapcsolnia az alkalmazottakat, a vásárlókat, a partnereket és szolgáltatókat. A város működésének a big data-n és a mesterséges intelligencián kell alapulnia, továbbá valós idejű döntéshozatallal kell automatizálnia a folyamatait, hogy egyszerű, hatékony és intelligens műveleteket hajthasson végre.

 

Peng Xi, a Huawei vállalati üzletága észak-közép-európai régiójának elnöke szerint „az Okos Város olyan, mint egy élő organizmus, melyet idegrendszer hajt. Ez az idegrendszer agyból (irányítóközpont) és perifériás idegekből (hálózat és szenzorok) áll, melyek valós idejű adatokat gyűjtenek a város állapotáról, ezt továbbítják, hogy az agy elemezze azokat, tudatosan döntéseket hozzon, majd intelligensen végre is hajtsa azokat. Ez akadálymentes kapcsolatot teremt a fizikai és a digitális világok közt. A Huawei elkötelezett amellett, hogy egy erős idegrendszert hozzon létre az Okos Városok számára az olyan vezető ICT technológiák segítségével, mint felhő alapú számítástechnika, a Dolgok Internete és a mesterséges intelligencia. Célunk, hogy mi legyünk az az alap, mely támogatja az Okos Városok robusztus és fenntartható fejlődését

 

Az okos város agya

 

A rendezvényen a Huawei bemutatta az Intelligens Műveleti Központ (Intelligent Operation Center) megoldását, mely az okos város agyaként működik, és összekapcsolja a fizikai és digitális világokat. A Központ infrastruktúrája magába foglalja a különböző felhő adatközpontokat és a mindenhol jelenlévő városi hálózatokat, melyek összegyűjtik, integrálják és megosztják a városi adatokat, így téve lehetővé a város valós idejű láthatóságát. A big data, a machine learning és a mesterséges intelligencia használatával az Intelligens Műveleti Központ értékes információkkal gyűjt, hogy támogassa a várost az olyan alapvető szolgáltatások tervezésében és menedzselésében, mint a közlekedés vagy a közbiztonság.

 

Mesterséges intelligencia és okos városok

 

A Huawei szerint a mesterséges intelligencia meghatározó szerepet játszik az okos városok fejlődésében. A Huawei nem úgy tekint a mesterséges intelligenciára, mint egy új üzletre vagy új iparágra, amelyet most találnak fel. A vállalat az intelligens érzékelésbe, észlelésbe és computing-ba fektet. Olyan AI rendszereket fejleszt ki, amelyek lehetővé teszik a szinergiát szoftver és hardver között, valamint a készülékek és a felhő között.

 

 A Huawei Okos Város megoldások már jelenleg is olyan területeken használják a mesterséges intelligenciát, mint az intelligens város irányító központ, az okos közlekedés, az arc- vagy rendszámfelismerés. Az AI vezérelt videó elemzés pedig tovább bővíti a mesterséges intelligencia alkalmazásának körét a biztonságtechnológiában, valamint olyan új funkciók terén, mint a valós idejű jármű pályagörbe követés, amely eddig még csak a filmvásznon volt látható. Az AI emellett olyan területeken hoz majd áttörő változást, mint a közbiztonság, az egészségügy és a városi közlekedés. Az okostelefon felhasználók már most is összeköttetésben vannak okos városi szolgáltatásokkal, Észtországban például a rendőrség és a tűzoltósághoz vannak bekötve.

 

Wang Yanmin, a Huawei Fogyasztói Üzletága észak-kelet- és közép-európai régiójának elnöke szerint az okoseszközök és a mesterséges intelligencia segítik a felhasználókat abban, hogy okos polgárrá váljanak, és kihasználják az okos városok előnyeit. „Egy új korszak kezdetén vagyunk, amelyben a mesterséges intelligencia már nemcsak a szuperszámítógépek sajátja, hanem a mobileszközök részévé is válik. A világ első mobil mesterséges intelligencia processzora a Huawei Mate 10 Pro-val debütált, amelynek kamerája például már felismeri a tárgyakat és a témákat. A Huawei fejlesztésének köszönhetően az AI beépült az okostelefonokba és mindenki számára elérhető” - hangsúlyozta Wang. 

 

Az IDC becslése szerint 2021-ben a világ lakossága 60 százalékának lesz okostelefonja, a következő négy évben pedig 8,1 milliárd okostelefont szállítanak le a világon, így téve a mobilt mindenütt jelenlévő platformmá az AI számára. A kutatócég előrejelzése szerint a kognitív és AI rendszerek piaca 2021-re eléri az 57,6 milliárd dollárt, és az alkalmazások egyre szélesebb köre használja majd.  

 

Gyorsan fejlődik az okos város piac

 

A Huawei világszerte 13 OpenLab-ot és 36 innovációs központot működtet annak érdekében, hogy hozzájáruljon a Smart City ökoszisztéma fejlesztéséhez. A vállalat Okos Város megoldásait jelenleg majdnem 40 országban alkalmazzák világszerte, több mint 120 városban, Kínában például kilencben. A vállalat Okos Város piacról származó bevétele 2017-ben globálisan elérheti a 4 milliárd dollárt, az üzletág a következő két évben dinamikusan, éves szinten 40-50 százalékkal növekedhet a Huawei előrejelzése szerint.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás: