Önvezető autók, mesterséges intelligencia és virtuális valóság uralják a 2017-es CES-t

Jövő év elején ismét Las Vegas-ra szegeződik majd a technológia iránt érdeklődő szakemberek és nagyközönség figyelme. Ötvenedik alkalommal rendezik meg ugyanis a hagyományosan a legfrissebb tech újításokat felvonultató CES-t. Az év meghatározó innovációs rendezvényén ezúttal az önvezető autók, a mesterséges intelligencia, illetve a virtuális valóság lesznek a húzótémák. A seregszemlén 600 startup – az InnoTrade programnak köszönhetően köztük három magyar vállalkozás is – bemutatkozhat.

Önvezető autók, mesterséges intelligencia és virtuális valóság uralják a 2017-es CES-t

A puszta számok is jelzik, hogy miért a CES az év legfontosabb technológiai eseménye: a szervezők több mint 3.800 kiállítót és 165.000 elemzőt, iparági szakembert, befektetőt, illetve újságírót várnak január 5-8 között Las Vegas-ba. A több mint 220 ezer négyzetméternyi kiállítási területen megrendezett tech show-n rengeteg nagyvállalat, illetve startup mutatja be legújabb fejlesztéseit.


Számos, a technológia jelenét és jövőjét meghatározó multinacionális óriáscég képviselői szintén a CES-en rántják le a leplet az év meghatározó trendjeiről, többek között a Ford, a Nissan, az NVIDIA, vagy az Under Armour vezérigazgatói is vitaindító előadást tartanak.


Az amerikaiak önvezető autóra váltanának


Az önvezető járművek területe robbanásszerűen fejlődik, így a téma a CES-en is központi helyet foglal el. Az eseményen a világ legnagyobb autógyárai is részt vesznek, az önvezető technológia külön, több ezer négyzetméteres kiállítóteret kap. Itt olyan cégek mutatják majd be legfrissebb innovációikat, mint a General Motors, vagy a Tesla egyik legfőbb kihívójának számító Faraday Future.


A téma fontosságát az is jelzi, hogy a CES-t szervező CTA (Amerikai Fogyasztói Technológiai Szövetség) a közelmúltban reprezentatív kutatást végzett az amerikai autótulajdonosok körében. Ennek eredménye azt mutatja, hogy az autóvezetők közel kétharmada lecserélné járművét önvezető gépkocsira. A felmérésben résztvevők leginkább a balesetek számának – és ezzel a biztosítási díjak – drasztikus csökkenését, illetve a testi fogyatékkal élők mobilitási lehetőségeinek kiszélesítését várják a technológia elterjedéséről.  


Három magyar startup is bemutatkozhat


Ebben a pezsgő nemzetközi környezetben a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programja keretében három magyar korai fázisú vállalkozás is bemutatkozhat. A seregszemlén idén rekordszámú, összesen 600 startup állít majd ki a világ minden tájáról. A CES az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektet az innovatív kezdő cégekre, a színvonalat jól mutatja, hogy a rendezvényen résztvevő startupok 2012 óta összesen 1 milliárd dollárnyi befektetést gyűjtöttek össze.


Óriási lehetőség ez tehát a magyar cégeknek is a nemzetközi tapasztalatszerzése, illetve üzleti kapcsolatépítésre. Idén januárban szintén a Kereskedőház jóvoltából vett részt a magyar Brewie a Las Vegas-i óriásrendezvényen, ahol összesen közel 15 millió forint (50.000 dollár) értékben kötöttek előértékesítési megállapodásokat automata házi sörfőző készülékükre.


A hazai startupok 2016. november 25-ig az www.innotradeprogram.hu oldalon keresztül jelentkezhetnek. A szakmai zsűri által kiválasztott három résztvevő cég számára a program a belépőjegyet és a kiállítási helyet biztosítja.


A CES-en az önvezető autók és korai fázisú vállalkozások mellett többek között a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság, a sport technológia illetve a videojátékok kapnak még kiemelt figyelmet.

Hozzászólások

2030-ra teljesen megváltozik a gépjárműpiac

A gépjárműpiac radikális változásokon megy át 2030-ig, a gépkocsik száma az új megosztási módok elterjedése miatt drámaian csökkenhet, miközben a közúti forgalom az eddiginél is nagyobb lesz, és minden harmadik levezetett kilométer közös gépkocsihasználat során történhet a PwC tanulmánya szerint, amelyet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismertet.
2018. 01. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.
2018. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten

SecOps Europe címmel IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten január 24-25-én, a nemzetközi rendezvényre a szakma legjobbjai érkeznek - közölte a program fő szervezője, a BlackCell IT Security hétfőn az MTI-vel.
2018. 01. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági központ jött létre Budapesten

Negyven emberrel működő, a közép-európai régiót kiszolgáló kiberbiztonsági központot hozott létre Budapesten Cyber Intelligence Centre (CIC) néven a Deloitte - tájékoztatta az MTI-t a könyvvizsgáló cég hétfőn.
2018. 01. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszintű volt a Jaguar Land Rover tavalyi eladása

Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, 621 ezer 109 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója tavaly - közölte hétfőn az autóipari vállalat.
2018. 01. 15. 11:07
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelszó dilemmák: erős, de megjegyezhetetlen vagy egyszerű, de könnyen feltörhető?

Manapság rengeteg online fiókkal rendelkezünk és naponta többször is bejelentkezünk egy-egy felületre – pénzt utalunk a bankszámlánkról, vásárlunk, képeket töltünk fel, taxit rendelünk vagy épp ételt. Mi történik akkor, ha nem tudunk bejelentkezni egy fiókba épp, amikor szükség lenne rá? Mi van akkor, ha kapunk egy „hibás jelszó” hibaüzenetet? A valóság ennél sokkal komolyabb is lehet, a Kaspersky Lab legfrissebb kutatása szerint sok felhasználónak gondot jelent egy erős jelszó választása és megjegyzése, amellyel megvédhetik online fiókjaikat.
2018. 01. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sérülékeny világ: célzott támadások az ipari létesítmények ellen

A Kaspersky Lab által készített IT Biztonsági Kockázatok Felmérésben[1] a válaszadó cégek negyede tapasztalt számítástechnikai támadást az elmúlt időszakban. Tavaly a legnagyobb fenyegetést az ipari szervezetek számára a célzott támadások jelentették. Ahhoz, hogy a vállalkozások növelni tudják informatikai biztonságukat, a Kaspersky Lab azt javasolja, hogy derítsék ki rendszereik sérülékeny pontjait.
2018. 01. 13. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen megugrott a használt gépkocsik forgalomba helyezése Romániában

Tavaly 518 927 használt járművet helyeztek forgalomba Romániában, csaknem 75 százalékkal többet, mint az előző évben - közölte csütörtökön a gépkocsi-nyilvántartási hivatal.
2018. 01. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd eurót fordítana az EB a szuperszámítógép-kapacitás fejlesztésére

Egymilliárd eurót fordítana az Európai Bizottság (EB) az európai szuperszámítógép-kapacitás fejlesztésére, a cél a világszínvonalú infrastruktúra mielőbbi kiépítése a kontinensen - jelentette be csütörtökön a brüsszeli testület.
2018. 01. 11. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feleslegessé teszi az egyetemeket a technológia?

Az idei év végére várhatóan már több millió ember munkáját felügyelik majd robot főnökök világszerte, a mai iskolások kétharmada pedig jelenleg még nem létező munkakörökben fog dolgozni a jövőben. Az egyetemeknek a nehezen automatizálható munkákhoz szükséges készségeket kell fejleszteniük, hogy versenyelőnyt biztosítsanak az embereknek a gépekkel szemben – hangzott el a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) TEDx eseményén.
2018. 01. 11. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bosch az okosvárosokra épít

Az ENSZ becslései szerint 2050-re a világ népességének körülbelül kétharmada él majd városokban – viszonyításképp: 2014-ben még csak az emberek fele volt városlakó. A növekvő városiasodással a városi élet kihívásai is fokozódnak, ennek megfelelően már ma is jelentős elvárásokat támasztunk az életünket kényelmesebbé tévő okosmegoldások iránt.
2018. 01. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly több mint 90 millió új autót adtak el világszerte

Tavaly először haladta meg a 90 milliót a globálisan eladott új autók száma a WardsAuto.com számításai szerint.
2018. 01. 10. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális szórólapként működik az új magyar app

Cégeknek instant mobilalkalmazást, a vásárlóknak információs térképet és előnyöket kínál egy új magyar startup fejlesztése. Az AmpeGo-ban intelligens térkép, navigáció, kuponajánlatok, hűségkártya-tároló, és digitális idegenvezető is helyet kapott.
2018. 01. 08. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is a Volkswagen a világ legnagyobb autógyártója

Továbbra is a Volkswagen csoport (VW) a világ legnagyobb autógyártója, a német társaság tavaly minden korábbinál több gépjárművet adott el, és rekordnagyságú bevételre tett szert - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap a VW belső, előzetes adataira hivatkozva.
2018. 01. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödést vár a Ford a haszonjármű piacán

Tíz-tizenkét százalékos növekedési potenciált lát a magyarországi haszongépjármű szegmensben az idei évre a Ford Magyarország, ez alapján a márkának a piacit kissé meghaladó erősödésében és a kishaszonjármű piacon megszerzett domináns pozíciójának megtartásában bízik a cég ügyvezetője.
2018. 01. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly rekordszámú új autót vásároltak a csehek

Csehországban 2017-ben rekordszámú 271 595 új személygépkocsit adtak el, 4,6 százalékkal többet, mint 2016-ban - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken Prágában. Az új autók 75 százalékát a vállalkozói szféra vette meg.
2018. 01. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

7,5 százalékos növekedésre számítanak az új személyautók piacán

A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban, előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke a szervezet csütörtöki évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.
2018. 01. 05. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dél-Korea lesz a budapesti autóipari fórum partnerországa

Dél-Korea lesz idén a think.BDPST fórum kiemelt partnerországa, a március 28-29-én Budapesten megrendezendő esemény fő témái a digitalizáció, a közlekedés és a szállítmányozás fejlesztései, az e-közlekedés és az önvezető autók lesznek - tájékoztatta az eseményt szervező Antall József Tudásközpont szerdán közleményben az MTI-t.
2018. 01. 04. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

11 százalékkal nőtt az új autók eladása 2017 decemberében

Az előző év azonos időszakához képest 11 százalékkal több, 10 832 személyautót helyeztek forgalomba 2017 decemberében, tavaly az egész évben 20,4 százalékos volt a növekedés 2016-hoz képest, 116 265 új személygépkocsit helyeztek forgalomba - közölte a Carinfo.hu kedden az MTI-vel.
2018. 01. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hat kiberbiztonsági jóslat

Előrejelzéseket megfogalmazni sosem volt egyszerű, ezért mindig óvatosnak kell lennünk velük. Legalábbis azokkal, amelyek minden hibát, problémát vagy próbálkozást egy bekövetkezőben lévő digitális Pearl Harbor jeleként értelmeznek. Emiatt a Sophosnál úgy döntöttünk, hogy a "holnap internetje" dolgot szó szerint értelmezzük. Megkérdeztük több szakértőnket; hogy mi az, amire az idejük és energiájuk egy részét a következő hat hónapban tervezik felhasználni. Íme, a "harcvonalból" származó előrejelzések. Mi igyekszünk felkészülni a helyzetek kezelésére, mivel úgy hisszük, hogy ezek a dolgok be fognak következni. Ezért azt tanácsoljuk, tegye ezt Ön is!
2017. 12. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás