Önvezető autókkal végeztek 300 kilométeres tesztet Magyarországon

Önvezető autókkal végeztek kísérletet szombaton Magyarországon, a járművekkel Nyíregyházáról Zsámbékra mentek úgy, hogy legnagyobb részben a robotpilóta vezette a személyautókat - hangzott el az M1 aktuális csatorna esti híradójában.

Önvezető autókkal végeztek 300 kilométeres tesztet Magyarországon

A Tesla Model S-ek amellett, hogy képesek teljesen önvezető funkcióra, tisztán elektromos hajtásúak. Az amerikai gyártó 9 ilyen modelljével indultak el Nyíregyházáról úgy, hogy bár vezető ült az autóban, csak akkor avatkozott közbe, amikor arra a jármű fedélzeti rendszere utasítást adott.
   
Gáspár Zsolt PR-menedzser a Híradónak azt mondta, a jármű autópályán képes a sáv tartására, de sávot is tud váltani, meg tud állni a Stop táblánál és le is tud kanyarodni egyik útról a másikra. Így tettek meg a járművek 290 kilométert, a szervezők a tesztet sikeresnek minősítették.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Hozzászólások

Mi történt a magyar autóiparral? – Trumptól is függ a jövő

A magyar járműgyártás az idén először mínuszba került és többéves távlatban is egyre gyengébbek a számok. Közben a világpiacon Kína vette át a vezető szerepet. Az EU egyelőre több autót exportál, mint amennyit fogyaszt, ez kedvező a magyar piac szempontjából és az új magyar kapacitásoknak is van helye. Trump esetleges protekcionista intézkedései azonban érinthetik az európai és a magyar autógyártást, valamint az európai eladásoknál is visszafogottabb évek jöhetnek.
2018. 10. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország támogatja az új autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését

Németország támogatja az új autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről az EU-tagállamok környezetvédelmi miniszteri tanácsában kidolgozott kompromisszumot, mert biztonságot teremt és felül lehet vizsgálni - mondta Angela Merkel kancellár szerdán Berlinben.
2018. 10. 11. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bezuhant a Volkswagen értékesítése

A Volkswagen csoport globális értékesítése szeptemberben 18,3%-kal 485 ezer gépkocsira esett vissza.
2018. 10. 10. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyivel kell csökkenteni az új autók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra

Hosszú vita után kompromisszum született a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek keddi tanácsülésén, amelynek értelmében 2030-ra 35 százalékkal kellene leszorítani az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-re előirányzott értékekhez képest, az egyezség azonban bizonyos kivételeket is tartalmaz.
2018. 10. 10. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Globálisan csökkent a Volkswagen-csoport eladása

Szeptemberben visszaesett a Volkswagen-csoport globális eladása a motorok károsanyag-kibocsátásának a korábbinál pontosabb mérését szolgáló új eljárás bevezetése miatt, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség hatására.
2018. 10. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot estek a Mercedes eladásai

Szeptemberben a Mercedes csoport globális eladásai 8,2%-kal estek vissza.
2018. 10. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

IPO jöhet - Tőzsdére viszi kamion üzletágát a Volkswagen

A Volkswagen hamarosan kiválaszthatja a tanácsadóként közreműködő befektetési bankokat, melyek segédkezni fognak a Volkswagen kamion üzletágának tőzsdére vitelében.
2018. 10. 09. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult Magyarország első közösségi autókereskedő weboldala

Elrajtolt hazánk első közösségi autókereskedő honlapja, az ország legszélesebb körű adatbázisával, az autotveszek.hu. A weboldal magánszemélyek számára teljesen ingyenes, de egy hónapig a kereskedők is bérmentve tesztelhetik.
2018. 10. 09. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátországban megugrott az új autók eladásának száma

Horvátországban januártól szeptember végéig 50 ezer 73 új személygépkocsit adtak el, ami 20,6 százalékkal több a tavalyi azonos időszak adatához képest.
2018. 10. 07. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyenek a magyar autószervizelési szokások

Soha ennyi autó nem volt a magyar utakon, ami biztos bevételt jelent a szervizeknek, azonban közel sem minden kategória profitál egyformán a konjunktúrából. Egy 2008 óta folyó kutatássorozat már 10 éve vizsgálja a magyarok szervizelési szokásait, amiből érdekes tendenciák rajzolódnak ki.
2018. 10. 05. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nissan szerint súlyos következményei lennének a megállapodás nélküli Brexitnek

A Nissan japán autóipari óriáscég szerint súlyos következményei lennének, ha Nagy-Britannia nem jutna megállapodásra az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszak kereskedelmi feltételrendszeréről.
2018. 10. 05. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az idős dízelautók lecserélését ösztönzi a Volkswagen

Az idősebb dízelek lecserélésének ösztönzésével támogatja a Volkswagen a német kormány törekvését a városi behajtási tilalom elkerülésére - tájékoztatta csütörtökön közleményben a Porsche Hungaria az MTI-t.
2018. 10. 04. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2030-ra 40 százalékkal csökkentenék az új autók szén-dioxid-kibocsátását

A tervezettnél nagyobb mértékben, 40 százalékkal szorítanák le 2030-ra az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-es szinthez képest az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén elfogadott határozat értelmében.
2018. 10. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hónapokra is leállhat a Toyota gyártása Nagy-Britanniában

A Toyota japán autóipari óriáscég nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után akár hónapokra is leállhat a cég angliai termelése, ha Londonnak addig nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.
2018. 09. 30. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már itt is van a téli kerékcsere szezonja

A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.
2018. 09. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csarnokot avattak a NIDEC berceli gyárában

Új csarnokot avattak pénteken a berceli NIDEC GPM Hungary Kft.-nél - a japán tulajdonú autóalkatrész-gyártó üzem beruházása 15 milliárd forintból készült el. A Nógrád megyei üzem a NIDEC németországi gyárával indította el a fejlesztést, a következő egy évben egymillió olajszivattyú készül el Bercelen.
2018. 09. 28. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar siker született a napelemes autók európai versenyén

Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz. A hétvégén Belgiumban megrendezett versenyen az egyetem oktatói és hallgatói által épített MegaLux összesen 878 km-t tett meg 24 óra alatt, kizárólag elektromos meghajtással. A dobogós teljesítmény elérésben a kecskeméti fiatalokat a Bridgestone Magyarország Kft. segítette, amely kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abroncsokat szállított a kocsihoz.
2018. 09. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a teherautó-abroncsok gyártása az Apollo Tyres magyar üzemében

Az Apollo Vredestein megkezdte az Apollo tehergépjármű-gumiabroncsok gyártását és szállítását új, magyarországi üzeméből. Az első tehergépjármű-abroncsokat – az Apollo 385/65 R22,5 Endurance RT HD típust – egy belga, építkezési anyagok szállítására szakosodott fuvarozóvállalat használja.
2018. 09. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elsők között kerül hazai piacra a Suzuki megújított modellje

A magyar piac az elsők között van, ahol a Suzuki bevezeti megújított, Esztergomban gyártott modelljét, a Vitarát - mondta Josinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója hétfőn újságíróknak Esztergomban.
2018. 09. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország autóipari nagyhatalom lett

Magyarország európai autóipari nagyhatalom lett - mondta Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. alapításának 25. évfordulóján rendezett ünnepségen csütörtökön, ahol az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, Abraham Schot bejelentette, elektromos meghajtású járműveket is gyártanak majd Győrben.
2018. 09. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás