Optimista hangulat a magyar tőzsdén

Folytatódhat az optimista hangulat a magyar tőzsdén a szerdai történelmi csúcs után csütörtökön is, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Optimista hangulat a magyar tőzsdén

 

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének kommentárja szerint kitarthat a szerdai kedvező hangulat, további emelkedésre számít. Az OTP árfolyamában a következő akadály, 9 400 forint közelében lehet, de érdemes figyelni a Richterre is, amely szerdán új csúcsra emelkedett.
    Kitért arra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az alapkamatot. A jegybanki közlemény, és a sajtótájékoztató meglehetősen optimista volt, tovább növekedhet az Egyesült Államok gazdasága, az infláció megtorpanása átmeneti lehet, és várhatóan októberben megkezdődik a jegybanki mérleg leépítése - fejtette ki.
    Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője úgy vélte, a BÉT továbbra is felülteljesíthet a nyugat-európai piacokhoz képest, a szakértő szerint is kitarthat a vételi erő a magyar papírok iránt. A Fed kamatemeléséről elmondta, megfelelt a várakozásoknak, és az azt követő sajtótájékoztatón sem volt meglepetés.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,12 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 35 985,82 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs. A Mol 270 forinttal, 1,21 százalékkal 22 035 forintra gyengült, 3,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 130 forinttal, 1,42 százalékkal 9300 forintra erősödtek, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,06 százalékkal 476 forintra nőtt, forgalma 715,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 241 forinttal, 3,46 százalékkal új történelmi csúcsra, 7200 forintra emelkedett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot ért el.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének kommentárja szerint kitarthat a szerdai kedvező hangulat, további emelkedésre számít. Az OTP árfolyamában a következő akadály, 9 400 forint közelében lehet, de érdemes figyelni a Richterre is, amely szerdán új csúcsra emelkedett.    Kitért arra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az alapkamatot. A jegybanki közlemény, és a sajtótájékoztató meglehetősen optimista volt, tovább növekedhet az Egyesült Államok gazdasága, az infláció megtorpanása átmeneti lehet, és várhatóan októberben megkezdődik a jegybanki mérleg leépítése - fejtette ki.    Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője úgy vélte, a BÉT továbbra is felülteljesíthet a nyugat-európai piacokhoz képest, a szakértő szerint is kitarthat a vételi erő a magyar papírok iránt. A Fed kamatemeléséről elmondta, megfelelt a várakozásoknak, és az azt követő sajtótájékoztatón sem volt meglepetés.   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,12 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 35 985,82 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs. A Mol 270 forinttal, 1,21 százalékkal 22 035 forintra gyengült, 3,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 130 forinttal, 1,42 százalékkal 9300 forintra erősödtek, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,06 százalékkal 476 forintra nőtt, forgalma 715,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 241 forinttal, 3,46 százalékkal új történelmi csúcsra, 7200 forintra emelkedett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot ért el.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 10. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti árfolyamokhoz viszonyítva.
2017. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul kereskedelmi forgalmunk Szerbiával

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Daimler nyeresége

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
2017. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégis lesz második forduló a szlovéniai választáson

Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.
2017. 10. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bombariadó miatt kiürítették Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontját

Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából, a Kijevi pályaudvar melletti Jevropejszkijből.
2017. 10. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovén elnökválasztás - Kevesebben mentek el szavazni

A szlovén országos választási bizottság első adatai szerint vasárnap délig kevesebben mentek el szavazni az elnökválasztáson, mint öt évvel ezelőtt az első fordulóban.
2017. 10. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új történelmi csúcson zárta a hetet a BUX index

Csökkenő forgalomban, új történelmi csúcson zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 39 132,62 ponton fejezte be a kereskedést, 237,74 ponttal, 0,61 százalékkal magasabban előző heti záró értékénél.
2017. 10. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnökválasztás kezdődött ma Szlovéniában

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.
2017. 10. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh választás - Az ANO magasan megnyerte a képviselőházi választásokat

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon - derült ki a véglegeshez közeli részeredményekből. A független Csehországban ilyen nagy arányú győzelmet még egyetlen párt sem aratott parlamenti választáson.
2017. 10. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő pénteken szavaz a spanyol parlament felső háza a katalán kormány felmentéséről

Jövő pénteken rendkívüli ülésen szavaz a spanyol parlament felső háza, a szenátus a katalán kormány felmentéséről és a spanyol kormány Katalóniára vonatkozó egyéb javaslatairól - döntött a szenátus elnöksége szombati madridi ülésén.
2017. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2017. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.
2017. 10. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányok és internetes óriásvállalatok vállaltak együttműködést a terrorizmussal szemben a G7-es csúcson

A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon.
2017. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adóreformról vitáznak az Egyesült Államokban - devizapiaci elemzői vélemény

-Az átlagos havi bér augusztusban 13,2%-kal, azaz 292 400 forintra nőtt az előző évhez képest. -Augusztusban 36,8%-kal nőtt az építőipari termelés volumene az előző évvel összehasonlítva.
2017. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás