Óránként 6 káreset történt itthon az ünnepek alatt

December 24. és január 1. között közel 1400 kárt jelentettek a Generali Biztosítónál összesen közel 250 millió forint értékben, ami naponta átlagosan 155, illetve óránként 6 káresetet jelent. A háztartásokban a legtöbb kárt a vezetékes víz és a tűz okozták.

Óránként 6 káreset történt itthon az ünnepek alatt
A „tipikus” karácsonyi károk közt általában olyanokra gondolunk, mint amikor a családfő a karácsonyfa felállításakor kisbaltával elvágta a kézfejét, vagy amikor az ünnepi nagytakarítás alatt ráálltak a radiátorra, ami leszakadt, a kifolyt víz pedig károsította a parkettát. Azt azonban kevesen tudják, hogy a legtöbb bajt a karácsonyi időszakban is a vezetékes vízzel kapcsolatos károk okozzák – az ünnepek alatt több mint 430 ilyen eset történt a Generali ügyfeleivel, több mint 40 millió forint értékben.

31 millió forint kártérítés a tűzesetek után

Karácsonyi kárként említhető, amikor a bekapcsolva hagyott izzósor zárlat miatt meggyújtotta a karácsonyfát a család távollétében, és több szoba is leégett a lakásban. Azonban az gyakori és sajnos egész évben jellemző, hogy a napjainkban megnövekedett áramfelhasználást nem bírják a régi vezetékek, laza kötések, melyek elektromos zárlatot, tüzet okozhatnak.

A karácsonyi ünnepek alatt most közel 30 tűzeset történt, amelyek értéke több mint 31 millió forint. Sőt, közel 10 robbanásról is érkezett bejelentés, amelyek összértéke elérte a közel 17 millió forintot.

Megyénként átlagosan 70 káreset

Az összes káresetet tekintve a legtöbben Budapesten jártak pórul december 24. és január 1. között, ahonnan több mint 340 bejelentés érkezett közel 70 millió forint értékben. Az esetek számát tekintve a megyék közül Pest megye végzett az élen közel 130 bejelentéssel, míg Csongrádban és Borsod-Abaúj-Zemplénben egyenként közel 80 esetet jelentettek. A legkevesebb kár Nógrád és Tolna megyékben történt: ott a bejelentések száma 20 alatt maradt.

Szakértői tippek a megelőzés érdekében
 
  • Fokozottan ügyeljünk rá, hogy ne terheljük túl a hálózatot, és rendeltetésszerűen használjuk elektromos eszközeinket!
  • Ha elutazunk, ellenőrizzünk minden elektromos berendezést, különös tekintettel az elosztókra, és ha szükséges, áramtalanítsuk is azokat! Így megelőzhetjük, hogy egy komolyabb meghibásodás vagy zárlat a távollétünkben okozzon károkat.
  • Fontos, hogy időnként felülvizsgáltassuk az épület vezetékhálózatát
  • Ha lehetőségünk van rá, az alumíniumvezetékeket cseréltessük rézre, és építsünk be korszerű védelmi eszközöket.
  • Ügyeljünk rá, hogy csak megbízható forgalmazótól származó, megfelelő minőségű, szabványoknak megfelelő berendezést vásároljunk!
  • Az újonnan beszerzett eszközök – például egy klímaberendezés – felszereléséhez és beüzemeléséhez mindenképpen hívjunk szakembert!
  • Ajánlott intelligens tűzjelző, tűzérzékelő rendszert, füstjelzőt beépíteni otthonunkba, amely azonnal jelzi a bajt.
  • Érdemes észben tartani, hogy a biztosítás csak akkor nyújt védelmet, ha ténylegesen tűz keletkezik, tehát lánggal való égés következik be.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's

A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, az idén immár másodszor, és ezzel be is fejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
2018. 11. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Havazás is lehet a jövő héten

A jövő hét elején az eső mellett havas eső, havazás is lehet, a hét második felében eső lesz a jellemző. A leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, s többfelé a maximumok is plusz 5 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
2018. 11. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 11. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Este megkezdi a sószórást a közútkezelő

Megelőző sószórást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mert az előrejelzések alapján vasárnap estére, illetve hétfő reggelre az ország több részén kisebb hószállingózás, gyenge havazás várható - tájékoztatta a cég vasárnap az MTI-t.
2018. 11. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Párbeszéd Szijjártó Péter lemondását követeli

A Párbeszéd felszólítja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy a Gruevszki-ügy miatt adja be lemondását, és az Országgyűlés hétfői ülésén ezt jelentse is be.
2018. 11. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az LMP a légszennyezettség csökkentése érdekében lépéseket vár a kormánytól

A Lehet Más a Politika (LMP) a légszennyezettség csökkentése érdekében lépéseket vár a kormánytól, emellett közérdekű adatigényléssel és saját mérésekkel lép fel a probléma ellen.
2018. 11. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A béremelkedés nem az inflációt serkenti, hanem a gazdaságot

Folyamatban volt és van egy jelentős béremelkedés, ez azonban nem az inflációt serkenti, hanem a gazdaságot - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2018. 11. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 328,39 ponton zárt pénteken, 741,76 ponttal, 1,92 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2018. 11. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas részvételi rekord a TEK budo- és küzdősportgálán

Az eddigi részvételi rekord jelentősen megdőlt a Terrorelhárítási Központ (TEK) szervezésében szombaton hatodik alkalommal megrendezett budo- és küzdősportgálán.
2018. 11. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Március végén tesz javaslatot az MTA átalakítására a felkért testület

Az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága jövő év március végéig tesz javaslatot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésének átalakítására - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Modern Gyárak Éjszakája megnyitóján újságírói kérdésre válaszolva.
2018. 11. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Korábban Érkeztem Alapítvány író-olvasó találkozót szervez Szegeden

A koraszülöttek Nemzetközi Világnapja alkalmából író-olvasó találkozót szervez Szegeden - Vadadi Adrienn mesekönyvíró vezetésével - a Korábban Érkeztem Alapítvány - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2018. 11. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Buda, Pest és Óbuda egyesítésével világváros jött létre

A korabeli viszonyok között világváros alakult ki Buda, Pest és Óbuda egyesítésével 1873. november 17-én - mondta Katona Csaba történész az M1 aktuális csatornán szombaton, Budapest létrejöttének 145. évfordulója kapcsán.
2018. 11. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fáklyás felvonulással emlékezett Budapest egyesítésére az MSZP és a Párbeszéd

Fáklyagyújtással és felvonulással emlékezett Budapest 145 évvel ezelőtti egyesítésére az MSZP és a Párbeszéd a Szabadság híd pesti hídfőjénél szombat este.
2018. 11. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összefogással még több koraszülöttből lehet egészséges felnőtt

A koraszülötteket és szüleiket segítő szakterületek összefogásával még több, idő előtt született gyermek válhat egészséges felnőtté - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a koraszülöttek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2018. 11. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tinédzserek sikerei a nyitónapon - Súlyemelő-ob

Javarészt a húsz éven aluliak sikerét hozta a súlyemelők országos bajnokságának első napja Szombathelyen.
2018. 11. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ruszin Művészet Remekei címmel nyílt kiállítás a Stefánia Palotában

Ruszin Művészet Remekei címmel nyílt kiállítás szombaton, a budapesti Stefánia Palotában, ahol tárgyi emlékek és képzőművészeti alkotások mutatják be a ruszin hagyományokat és örökséget.
2018. 11. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 11. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország támogatja Horvátország OECD-csatlakozását

Magyarország támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez - jelentette ki Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter a Vecernji List című horvát napilapnak adott interjújában szombaton.
2018. 11. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

November utolsó hétvégéjén Gasztronómiai fesztivált rendeznek Balatonfüreden

Gasztronómiai fesztivál lesz november utolsó hétvégéjén Balatonfüreden. A kétnapos rendezvényre az étel és italkínálat mellett zenei programok várják az érdeklődőket - tájékoztatta kedden az MTI-t a program szervezője.
2018. 11. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa még az idén megkezdi működését

Még az idén megkezdi működését a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ennek hatáskörébe tartozik a Budapestet érintő valamennyi kiemelt állami és önkormányzati beruházás, így a Budapest 2030 terv elfogadása is - tartalmazza a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló megállapodás, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester írt alá szombaton.
2018. 11. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás