Óriási dilemmát okozhat a népszavazás a bulinegyed lakóinak

A szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló VII. kerületi népszavazás átszabhatja a környék lakáspiacát. A VII. kerületi eladásra meghirdetett lakások átlagos négyzetméterára öt év alatt több mint kétszeresére nőtt, ami meghaladja a fővárosi 82 százalékos drágulást. Az erzsébetvárosi kiadásra meghirdetett lakások bérleti díja pedig öt év alatt majdnem megduplázódott, ez szintén magasabb a 83 százalékos emelkedést mutató budapesti átlagnál. A lakások értéke és bérleti díja ugyan csökkenhet, ha a népszavazás nyomán éjfélkor be kell zárniuk a szórakozóhelyeknek, de a környék népszerűsége miatt a kereslet fennmaradhat, ezért komolyabb áresés nem valószínű.

Óriási dilemmát okozhat a népszavazás a bulinegyed lakóinak

Közvetlen hatással lehet a VII. kerület lakáspiacára a februárban esedékes erzsébetvárosi népszavazás, amely arról dönt, hogy bezárjanak-e a szórakozóhelyek éjfélkor - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több lehetséges forgatókönyvet vázol fel.

Lekörözte Budapestet a bulinegyed

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A bulinegyed lakáspiaca az utóbbi 5 évben jelentős élénkülést mutatott, a kiadó lakások bérleti díja, valamint az eladásra kínált lakások átlagos négyzetméterára nagyobb mértékben emelkedett a fővárosi átlagnál.” Az ingatlan.com adatai szerint a VII. kerületi eladásra meghirdetett lakások átlagos négyzetméterára 2013 óta 124 százalékkal 550 ezer forintra emelkedett. Az egy négyzetméterre vetített bérleti díjak pedig 95 százalékkal közel 3 ezer forintra nőttek. Ezzel párhuzamosan V. és VI. kerületben több mint 120 százalékkal nőtt az eladó lakások átlagos négyzetméterára, az albérleteknél pedig az V. kerületben 82 százalékos, a VI. kerületben pedig 93 százalékos drágulás ment végbe 5 év alatt. Ez jelentősen meghaladja a budapesti átlagot, ami az eladó lakások esetében 82 százalékos, az albérletek esetében pedig 83 százalékos áremelkedést jelentett az elmúlt öt évben.






Az önkormányzatok is szigorítottak év végén


A szakember hozzátette, hogy szintén befolyásolhatja a bulinegyed lakáspiacát az V. és VI. kerületi önkormányzat tavaly év végi rendelete, amely - például a VIII. kerülethez hasonlóan - előírja, hogy a tulajdonosok csak abban kezdhetnek bele szálláshely-szolgáltató tevékenységükbe, ha erre a társasház közgyűlése vagy szervezeti és működési szabályzata erre engedélyt ad. Emiatt a többi lakó hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy a tulajdonosok lakóingatlan helyett szálláshelyként üzemeltessék lakásukat.  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Két lehetséges forgatókönyv

 

Ha a népszavazás eredményeként arra kötelezik a szórakozóhelyeket, hogy éjfélkor bezárjanak, akkor kevésbé lesz vonzó célpont a környék a szórakozni vágyó külföldi turisták számára, ez pedig az érintett VII. kerületben lévő lévő eladó és kiadó lakások árára is hatással lehet. Balogh László szerint, az esetleges korlátozás miatt a budapesti átlaghoz képest mérséklődhet a környéken lévő lakások eladási ár- és bérleti díj prémiuma, sőt egyes lakásoknál árcsökkenés is elképzelhető. Nagyon jelentős áresésre azonban nem kell számítani. Egyrészt a lakáshotelként üzemelő ingatlanok kiváló minőségű, felújított lakások, amik ráadásul nagyon jó helyen vannak, így ezek iránt a vevők és a bérlők részéről élénk a kereslet. Ha pedig esetlegesen életbe lép a tiltás, akkor olyan új vevők és bérlők jelenhetnek meg a piacon, akik eddig pont azért kerülték el a környéket, mert az éjszakai nyugalmukat eddig nem látták biztosítottnak.

Amennyiben a népszavazás eredményeként nem vezetik be a korlátozást, akkor az erzsébetvárosi, valamint az V. és VI. kerületi lakások eladási ára és bérleti díja tovább emelkedhet, mégpedig a jövőben is a fővárosi átlagot meghaladó mértékű drágulásra lehet képes ez a környék.

“Óriási dilemmát okozhat a népszavazás az erzsébetvárosiaknak, mert a környék népszerűsége minden lakástulajdonos ingatlanvagyonát jelentősen megnövelte, ugyanakkor az ott élők számára az éjszakai nyugalom értéke szintén felbecsülhetetlen.” - értékelte a helyzetet az ingatlan.com szakembere.


Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Hozzászólások

Hány havi nettóból jön ki egy közepes méretű használt vagy új lakás?

A legtöbbet Hajdú-Bihar megyében kell dolgozni egy debreceni 50 négyzetméteres lakásért: egy használtért 9,2 évnek megfelelő nettó átlagfizetést kell félretenni, egy ugyanakkora újért pedig 11 év és 9 hónapnyi átlagfizetést kell megspórolni. Budapesten 9 évnyi nettó fizetés kell egy használt lakáshoz, egy új pedig 11,5 évnyi fővárosi nettó átlagkeresetből jön ki. A lakáshitel-felvétellel akár több mint egy évtizedes spórolást lehet kiváltani, ami részben megmagyarázza a magas hitelfelvételi kedvet. Ráadásul most szuperolcsók a hitelkamatok is, viszont a legkedvezőbb és a legdrágább lakáshitelek között is milliós különbségek lehetnek, amire érdemes odafigyelni a lakásvásárlásnál.
2018. 09. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Feketeöves bankvezetőt igazolt az ingatlan.com

Az egyik legnagyobb hazai bank felsővezetője csatlakozott a piacvezető ingatlanhirdetési portál, az ingatlan.com pénzpiaci üzletágához. A több évtizedes bankszakmai múlttal rendelkező Radimeczky Géza a digitális pénzügyi megoldások fejlesztéséért lesz felelős. Mivel az ingatlan.com-on megfordul majdnem minden ingatlankereső, aki vásárolna vagy bérelne, ezért a társaság célja, hogy ők személyes közreműködés nélkül, az interneten tudjanak ehhez hitelt is felvenni.
2018. 09. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy ábrán az elmúlt 10 év ingatlanpiaci változásai

A globális pénzügyi válság kirobbanásával az egész gazdaságot begyűrűző változások indultak el. A hazai ingatlanpiaci főbb mutatók vizsgálatából egyértelműen kirajzolódik a recesszió és később a visszazárkózás, fellendülés szakasza is. A Duna House elemzése egyetlen ábrán foglalja össze az elmúlt 10 év változását.
2018. 09. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen volt a nyár az ingatlanpiacon

A Duna House Barométer augusztusi adati alapján a nyár utolsó hónapjára egyértelművé vált, hogy az ingatlanpiac jelentős mértékben egyenesített eddig megszokott szezonalitásnak görbéjén. A forgalom augusztusban is erősebb volt, mint azt az elmúlt két évben tapasztalhattuk, ráadásul a kereslet index is 80-as értékével erős érdeklődést jelent.
2018. 09. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért drágulnak az új lakások - kinek mennyibe kerül megépíteni egy négyzetmétert?

Évtizedes távlatban még mindig kevés az új lakás: 2013 és 2017 között 48 ezer lakás készült el, ez kevesebb mint a fele a 2008 és 2012 közötti mennyiségnek. Bár a kereslet adott az új lakások iránt, de nem minden térségben épül annyi új ingatlan, amennyire lenne vásárló. Öt év alatt 10 új lakásból 6 Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében épült. A lakásépítési költségek emelkednek: 2017-ben egy magánszemély 7 százalékkal drágábban tudott építkezni, mint egy évvel korábban, a vállalkozások pedig 3,5 százalékkal dolgoztak magasabb áron.
2018. 09. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét online ingatlanaukciót tart a CIB Csoport

Száznál is több ingatlan eredményes árverése után a CIB Csoport visszavett ingatlanok értékesítésével foglalkozó leányvállalata, a Recovery Zrt. immár hetedik alkalommal szervez online aukciót. Ezúttal közel ötven kereskedelmi és lakóingatlanra lehet licitálni a www.cibingatlanaukcio.hu oldalon.
2018. 09. 10. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Immár Kecskemét a legdrágább megyeszékhelyünk

A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint fél év alatt átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások, mint 2017 év végén. Magyarországon egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron már 336 ezer forintba került.
2018. 09. 07. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fél év alatt 15 százalékkal drágultak a lakások

Az első fél évben átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint Magyarországon, ahol egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron 336 ezer forintba került - közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.
2018. 09. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hiánycikké vált a jó minőségű lakás az ingatlanpiacon

Országos átlagban több mint 20 százalékkal drágábbak a magánszemélyek által eladásra hirdetett felújított, újszerű lakások a piacon, a rosszabb állapotban lévőknél. Budapesten a felújított lakások négyzetmétere szeptember elején 657 ezer forint volt, szemben a felújítandók 545 ezer forintos átlagával. A megyeszékhelyeken 9-53 százalékos az eltérés a felújított és a felújítandó lakások négyzetméterára között. Ugyanakkor Budapest mellett szinte minden megyeszékhelyen szűkült a felújított lakások piaca, ez pedig hozzájárult azok drágulásához.
2018. 09. 05. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 ezer tranzakció felett a hazai ingatlanpiac

A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 augusztusában, országosan 13 869 ingatlan adás-vétel bonyolódott.
2018. 09. 03. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnőtt a kereslet a nyaralók iránt

Országosan megduplázódott a kereslet a nyaralók iránt a két évvel ezelőttihez képest - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2018. 09. 02. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlandömping a dunakanyarban

A Dunakanyar települései mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó – még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett kincs is.
2018. 08. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jogosan fél a Fed az amerikai lakáspiactól?

Egy újabb gyengébb lakáspiaci adat érkezett az USA-ból, miután a használtlakás értékesítések júliusban 0,7%-os visszaesést mutattak hó/hó alapon a várt 0,3%-os emelkedéssel szemben.
2018. 08. 30. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsra futott a nyaralók iránti kereslet júliusban – ezek a legolcsóbb balatoni nyaralók

Idén júliusban rekordot döntött az országos nyaralópiac: soha nem volt ekkora érdeklődés, éves szinten 30 százalékkal nőtt a kereslet, 2016 júliusához képes pedig közel 100 százalékkal emelkedett. A balatoni nyaralók iránti kereslet 20 százalékkal nőtt egy év alatt, a Velencei-tónál pedig 11 százalékos volt a bővülés. Az elmúlt három évben a nyaralók iránti kereslet júliusban tetőzött, de a tavaszi hónapok is erősek voltak. Az ingatlan.com elemzése szerint a Balaton déli partján a nyaralók átlagos négyzetméterára 363 ezer forint volt idén nyáron, az északi parton 315 ezer forintot tett ki. A legolcsóbb nyaralóként hirdetett ingatlanokat a Balatonnál 2,2-4,9 millió forintért kínálták az eladók.
2018. 08. 29. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a debreceni lakáspiacon

A következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell találni, ami hosszabb távon is hat majd az albérletek árára - közölte a Házbank.hu virtuális ingatlaniroda kedden az MTI-vel.
2018. 08. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassít a Duna House

A Duna House Cégcsoport 2018. második negyedévében szintén jelentősen meghaladta a megelőző év azonos időszakában elért teljesítményét és a menedzsment várakozásai szerint teljesít. A negyedév során folytatódott a 86 lakásos Reviczky Liget ingatlanfejlesztési projekt lakásainak átadása, valamint tovább erősödött a Cégcsoport ingatlan-, és hiteltevékenységeinek növekedése Magyarországon és Lengyelországon egyaránt. A Cégcsoport árbevétele 2018. második negyedévében 1,9 milliárd Ft-ot tett ki (+57% éves növekedés), 647 millió Ft-os EBITDA szintet (+128% éves növekedés) és 533 millió Ft-os adózott eredmény szintet érve el (+85% éves növekedés).
2018. 08. 27. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig a kis lakás a nyerő befektetés! - Tippek Budapest vezető ingatlanszakértőjétől

Ingatlanba fektetnél? Szeretnél valóban jól járni? Tippek, tanácsok Budapest vezető ingatlanszakértőjétől.
2018. 08. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig akad telek Budapesten családi ház építésére

Toronydaruk tucatjainak látványa fogadja azt, aki ma keresztülutazik Budapesten. Főváros-szerte hatalmas ingatlanfejlesztések folynak: az állami nagyberuházások mellett zömében irodaházak, társasházak nőnek ki a földből. Eközben töretlen a családi házak népszerűsége is, aminek főleg a szabadon beépíthető telkek hiánya szab határt.
2018. 08. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új stratégiai befektető az Appeninn Holdingnál

A Konzum-csoport értékesíti az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt.-ben birtokolt részvénycsomagjának egy részét. A Konzum PE Magántőkealap 20,59 százalékos részesedését a BDPST Zrt. vásárolja meg.
2018. 08. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre átláthatatlanabbak a magyarországi albérletpiac hirdetései

Egyre átláthatatlanabbak a magyarországi albérletpiac hirdetései, egy ingatlant akár 15-20 hirdetésben is kínálhatnak, több tízezer forintos különbséggel - közölte az árminimum.hu, hirdetés összehasonlító portál szerdán az MTI-vel.
2018. 08. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás