Oroszország a médiára is kiterjesztheti a külföldi ügynökre vonatkozó törvényt

Az orosz parlament már a jövő héten elfogadhatja azt a törvénymódosítást, amely korlátozza a külföldi média működését, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok idegen ügynökként való bejegyeztetésre kötelezte az orosz állami RT America tévécsatornát és a Szputnyik hírügynökséget - jelentette ki pénteken Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke.

Oroszország a médiára is kiterjesztheti a külföldi ügynökre vonatkozó törvényt

Az Állami Duma vezetője "szimmetrikus válaszintézkedést" helyezett kilátásba, rámutatva, hogy amíg az idegen ügynöki tevékenységről rendelkező orosz törvény eddig nem vonatkozott a tömegtájékoztatási eszközökre, addig az Egyesült Államok a saját hasonló jogszabályát ki kívánja terjeszteni az RT-re és a Szputnyikra. Hozzátette, hogy amíg az amerikai jogszabály megsértőire 5 évi szabadságvesztés szabható ki, addig az orosz törvény a jelenlegi formájában elsősorban közigazgatási és csak azután büntetőeljárási ügyként kezeli a törvénysértést és 2 évig terjedő börtönt ír elő.
   
A házelnök megbízta az illetékes bizottságokat a törvénytervezet előkészítésével és elrendelte a frakcióközi egyeztetést is. Szergej Nyeverov házelnök-helyettes kilátásba helyezte, hogy a törvénymódosítás kiterjed majd a közösségi hálózatokra is.
   
Vologyin "alaptalannak" és "leplezetlen nyomásgyakorlásnak" nevezte az amerikai igazságügyi minisztériumnak azt a követelését, hogy az RT és a Szputnyik idegen ügynökként regisztráltassa magát. Rámutatott, hogy Oroszországban több tucat olyan amerikai tömegtájékoztatási eszköz működik, amely "beavatkozik a belügyekbe", és amelyeket "közvetve vagy közvetlenül az Egyesült Államok kormánya finanszíroz". Érvelése szerint a szimmetrikus ellenintézkedésekre azért van szükség, hogy azok megvédjék az orosz állampolgárokat "a leplezetlen beavatkozástól".
   
Margarita Szimonyjan, az RT főszerkesztője csütörtökön közölte, hogy a televízió, engedve Washington nyomásának, regisztrálja magát külföldi ügynökként. Az amerikai igazságügyi minisztériuma felszólította az Egyesült Államokban működő orosz csatornát: jövő hét hétfőig tegye ezt meg. Szimonyjan szerint ha a médiavállalat ellenszegülne, letartóztathatják az RT amerikai irodájának igazgatóját, és befagyaszthatják a cég amerikai bankszámláit. A főszerkesztő ugyanakkor közölte, hogy az ügyet bíróságra viszik.
   
Az RT America televíziót, valamint a Sputnik News rádiót és hírügynökséget az Egyesült Államok propagandaadónak tekinti. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szeptember közepén vizsgálatot indított ezen médiumok ellen, arra a gyanúra hivatkozva, hogy a tavalyi elnökválasztási kampány idején komoly szerepük volt a Donald Trump győzelméhez vezető orosz propaganda terjesztésében.
   
A külföldi ügynökök bejegyzésére vonatkozó 1938-as amerikai törvény (FARA) értelmében mindenkinek regisztráltatnia kell magát az amerikai igazságügyi minisztériumnál, aki egy külföldi kormány utasítására, kérésére vagy irányítása alatt tevékenykedik. A FARA kivételt tesz azokkal a médiaszervezetekkel, amelyek nem külföldi kormányokat szolgálnak ki. Ezt a mentességet élvezi a BBC brit és a Deutsche Welle német tartalomszolgáltató is. Ugyanakkor a Peking felügyelete alatt álló China Dailyt, az NHK Cosmomedia japán tévécsatornát és a dél-koreai Korean Broadcasting Systemet (KBS) például bejegyezték az igazságügyi minisztériumnál.
   
Oroszországban 2012-ben lépett érvénybe a külföldi ügynökökről rendelkező törvényt, azóta mintegy 150 civil szervezetet minősítettek ebbe a kategóriába. A jogszabály kötelez minden, külföldi finanszírozásban részesülő, politikai tevékenységet folyató nem kormányszervezetet (NGO), hogy kérje külföldi ügynökként történő bejegyzését, és minden nyilvános közleményében vagy tevékenységében ebben a minőségében tüntesse fel magát. 2015-től hatályos az a jogszabály, amely lehetővé tette szervezetek nemkívánatosnak minősítését Oroszországban. A nemzetbiztonsági kockázatokkal indokolt törvény értelmében az ilyennek minősített szervezetek működését betilthatják, vezetőiket közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják, vagyonukat befagyaszthatják.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Még egy medvetámadás Romániában

Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a székelyföldi Csíkszentkirály határában - közölte a Maszol.ro portál a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
2018. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU tagállamai 150 milliárd euró adóbevételtől esnek el

A jelenlegi uniós áfarendszer reformjára és az uniós szintű együttműködés javítására van szükség, ugyanis az Európai Unió tagállamai még mindig csaknem 150 milliárd euró áfabevételtől esnek el - közölte az Európai Bizottság pénteken közzétett tanulmányában.
2018. 09. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időszakosan leállítanak két belga atomerőművet

Leállítja két belgiumi atomerőművét az ősszel a francia Engie cég a reaktorok kiszolgáló épületeinek betonfalán észlelt repedések miatt, a létesítményeket várhatóan jövő tavaszig nem indítják újra.
2018. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holtpontra jutottak a Brexit tárgyalások

Theresa May szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát. A brit miniszterelnök ugyanakkor biztosította a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat arról, hogy az ő jogosultságaikat nem fenyegetné az sem, ha a Brexit-tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának.
2018. 09. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az RMDSZ a román oktatási miniszter leváltását kéri

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a bukaresti kormánykoalíciótól - jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
2018. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti hongkongi járatait az Air Belgium

A téli szezon idejére felfüggeszti hongkongi járatait az új belga légitársaság, az Air Belgium, a járatok márciustól indulhatnak újra - jelentette be Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója pénteken.
2018. 09. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken.
2018. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedésre számíthatunk a tőzsdéken

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken annak nyomán, hogy enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti aggodalmak.
2018. 09. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az EU importjában

Kétszeresére nőtt az amerikai szójabab részesedése az Európai Unió teljes importjában az egy évvel korábbiakhoz képest, ma már az Egyesült Államok messze a legnagyobb exportőr - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
2018. 09. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az Orion űrhajó kiszolgáló modulja

Az Airbus repülőgépgyártó brémai üzemében elkészült az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Orion űrhajójának kiszolgáló egysége, amelyet a mérnökök intenzív tesztelésnek vetettek alá - adta hírül az Európai Űrügynökség (ESA).
2018. 09. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh lap írt a V4-ek együttműködéséről

Bár a cseh államfő és kormányfő nyilatkozatai szerint Csehország legjobb barátai a visegrádi országok, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország lennének, a gyakorlat ezeket a nyilatkozatokat nem igazolja - írja csütörtöki jegyzetében a Hospodárské Noviny című cseh liberális gazdasági és politikai napilap.
2018. 09. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása

felgyorsult a Vavilov-jégsapka olvadása
2018. 09. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró önkéntes katonai szolgálatot vezet be

Önkéntes katonai szolgálatot vezet be Montenegró 2019-től, a tervek szerint évente száz új katonát képeznének ki - közölte értesülését a Pobjeda című montenegrói napilap csütörtökön.
2018. 09. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták Horvátországban az adóreformról szóló törvénytervezetet

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta az adóreformról szóló törvénytervezetet. A dokumentum nyolc adótörvény módosítását és egy új jövedéki adótervezetet tartalmaz.
2018. 09. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Romlott a fogyasztók bizalma szeptemberben az euróövezetben és az Európai Unióban is - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2018. 09. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még évekig folytatódhat az Oroszországra nehezedő szankciós nyomás

Nem zárható ki a kereskedelmi háborúk kiterjesztése és az Oroszországra gyakorolt szankciós nyomás felerősödése az elkövetkező hatéves orosz elnöki ciklusban - jelentette ki Dmitrij Medvegyev miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen.
2018. 09. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, miközben gyengült a dollár azon várakozások közepette, hogy a kölcsönösen bevezetett új amerikai és kínai vámtarifák a vártnál enyhébb következményekkel járnak.
2018. 09. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A skót miniszterelnök szerint ha nincs megállapodás, el kell halasztani a Brexitet

A skót miniszterelnök szerint el kell halasztani Nagy-Britannia jövő márciusban esedékes kilépését az Európai Unióból (Brexit), ha addig nem születik átfogó megállapodás a jövőbeni kapcsolatok feltételrendszeréről.
2018. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többen is támogatják a második Brexit-népszavazást

Üdvözlendő lenne egy második népszavazás az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról - hangoztatta Andrej Babis cseh és Joseph Muscat máltai kormányfő csütörtökön, az informális salzburgi EU-csúcs szünetében. Theresa May brit miniszterelnök azonban kizárta ennek a lehetőségét.
2018. 09. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott a negatív alapkamaton a svájci jegybank

Az általános piaci várakozásoknak megfelelően, a svájci központi bank (SNB) nem változtatott a szakértők szerint ultra-laza monetáris politikáján.
2018. 09. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás