Oroszország nem fogja követni Kína példáját az internet szabályozásában

Oroszország nem fogja követni Kína példáját a világháló rá eső szegmensének szabályozásában - közölte Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök pénteken a VKontaktye orosz közösségi oldal felhasználóinak kérdéseire válaszolva.

Oroszország nem fogja követni Kína példáját az internet szabályozásában

"Természetesen nálunk nem lesz olyan szabályozás, mint Kínában. De többet mondok ennél: Kínában ez a szabályozás gyakran nem hozza azokat az eredményeket, amelyeket eredetileg megcélzott" - hangoztatta a kormányfő, hozzátéve, hogy Moszkva nem készül egy tűzfal kiépítésére.
   
Medvegyev azzal a törvénytervezettel kapcsolatban igyekezett megnyugtatni közönségét, amely az orosz internet stabil autonóm működtetését kívánja szavatolni a világhálóról történő lekapcsolása esetén. A kormányfő emlékeztetett rá, az internet történelmileg úgy alakult ki, hogy működését jelentős mértékben az Egyesült Államok, nem pedig nemzetközi szerződések határozzák meg.
    

"Ezért meg kell védelmeznünk az érdekeinket, nem azért, hogy mi valamit lekapcsoljunk, hanem hogy bennünket ne kapcsoljanak le" - mondta.
    

A kormányfő szerint az orosz internet-biztonsági törvény érvényesítéséhez "nincs szükség fantasztikus kiadásokra", ugyanakkor konkrét összeget nem nevezett meg.
   
Az orosz parlamet alsóháza első olvasatban február 12-én szavazta meg az orosz internet stabil autonóm működtetéséről rendelkező törvénytervezetet. A kizárólag a kormányzó Egységes Oroszország párt által támogatott előterjesztés indoklása szerint az Egyesült Államok kiberbiztonsági doktrínája a kibertérben végrehajtandó támadó műveletekkel számol, és mások mellett Oroszországot is fenyegető tényezőként nevezi meg.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A jogszabály olyan infrastruktúra létrehozását kezdeményezi, amely "szavatolja az orosz internetes erőforrások működését abban az esetben, ha lehetetlenné válik az orosz távközlési szolgáltatók kapcsolódása az internethálózat külföldi gyökérszervereihez". A dokumentum egyebek között rögzíti a forgalomirányítás szabályait, valamint azt, hogy azoknak miként kell érvényt szerezni.
   
Az internet Oroszországon belüli stabilitásának veszélyeztetése esetén a tömegtájékoztatás- és távközlés-ügyi hatóságot (Roszkomnadzor) - a kormány által meghatározandó módon - központi irányítást vezethet be az általános felhasználású hálózatban, és intézkedéseket foganatosíthat majd a fenyegetések elhárítása érdekében.
   
Oroszországban egyébként pénteken lépett hatályba a világhálón történő szándékos álhírterjesztést és az állami jelképek megcsúfolását weboldal-lekapcsolással, pénzbírsággal és szabadságvesztéssel büntető két törvény.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Mégsem egyesül a Deutsche Bank és a Commerzbank

Mégsem egyesül a német bankrendszer két meghatározó szereplője, a Deutsche Bank és a Commerzbank, a fúzió lehetőségéről folytatott tárgyalásokat csütörtökön eredmény nélkül lezárták.
2019. 04. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukrán parlament elfogadta ma sokat vitatott nyelvtörvényt

Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön a sokat vitatott nyelvtörvényt, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.
2019. 04. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezetvédő tiltakozók torlaszolták el a londoni tőzsdét

A Londoni Értéktőzsde (LSE) bejáratát torlaszolták el csütörtökön a Londonban hosszú ideje folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták. A csoport bejelentette, hogy a demonstrációsorozat utolsó napján a londoni City pénzügyi központjában igyekszik minél nagyobb felfordulást okozni.
2019. 04. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előreláthatóan nem Oroszország oldja meg az észak-koreai atommentesítést

Előreláthatóan nem Oroszország oldja meg az észak-koreai atommentesítést - mondta Salát Gergely Korea-szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 04. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő mobilitása: Kína teljes sebességre kapcsol

Az autóiparban egyre inkább Kína válik az innováció motorjává, miután vezető szerepet szerzett a mobilitási szolgáltatások jövőbeli piacáért folytatott versenyben. 2018 első felében minden második elektromos autó Kínában talált gazdára, egyre inkább kiépül a töltési infrastruktúra és új utakat nyitottak meg az önvezető járművek tesztelésére. A kínai fogyasztók támogatják a technológiai fejlődést és előszeretettel használják a különböző mobilitási szolgáltatásokat, mint a közösségi autózás vagy az itthon uberezésként ismert ride-hailing.
2019. 04. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Páratlan eredménnyel tűntek ki a magyar startupok Európában

Rekordot döntött tavaly az európai startup piac mind a befektetések számát, mind értékét tekintve – állapítja meg a legfrissebb EY Start-Up-Barometer. A tőkebefektetések száma arányaiban Magyarországon nőtt a leginkább az egy évvel korábbi állapothoz képest. A legtöbb befektetői pénzhez 2018-ban is Nagy-Britannia induló vállalkozásai jutottak.
2019. 04. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcsra értek az orosz-kínai kapcsolatok

A két ország történelme során az idén 70. évfordulójukba lépő orosz-kínai kapcsolatok a valaha volt legjobb szintre értek az elmúlt harminc év munkájának eredményeként - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Zsenmin Zsipao kínai pártlapnak csütörtökön, mielőtt Pekingbe látogatna, hogy részt vegyen az Egy övezet, egy út nemzetközi együttműködésről szóló második fórumon.
2019. 04. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedés várható a tőzsdéken

Csekély indexemelkedéssel korrigálhatják a csütörtöki nyitáskor az európai értékpapírpiacok az előző napi veszteséges zárást.
2019. 04. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Neves kiberbiztonsági szakértőkkel indít erős fókuszú inkubátort az OXO Labs

Kelet-Közép-Európa első kiberbiztonságra összpontosító inkubációs programját indítja el a kezdeti és korai fázisban lévő vállalkozások szakmai és anyagi támogatásában meghatározó magyarországi szereplőnek számító OXO Labs. Az OXO Cybersecurity Lab elnevezésű kezdeményezéshez a kulcsfontosságú informatikai terület több elismert hazai szaktekintélyét sikerült megnyerni.
2019. 04. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1 millió gyógyászati segédeszközzel élő ember szakszerű kiszolgálását veszélyezteti egy EU-s irányelv

Évekre ellehetetlenülhet vagy akár meg is szűnhet a gyógyászati segédeszköz (GYSE) forgalmazó képzés hazánkban egy EU-s irányelv miatt, holott Magyarországon több mint egymillió ember szorul gyógyászati segédeszközre a mindennapi élete során, akiknek egy része az eszközök megfelelő használatával még visszatérhetne a munkaerőpiacra. Az igény tehát egyre nagyobb lenne arra a speciális szaktudásra, amit kizárólag a GYSE képzés során lehet elsajátítani, most mégis a szakma létjogosultsága kerülhet veszélybe – hívja fel a figyelmet a Forgalmazók az Egészségért Szövetség.
2019. 04. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-ig népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről

A skót miniszterelnök szerint még a jelenlegi parlamenti időszakban, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről, ha Skóciát akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból.
2019. 04. 25. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt év alatt megháromszorozta forgalmát a 77 Elektronika Kft.

Több mint 10 százalékkal nőtt a teljes egészében magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. exportforgalma 2018-ban. A tavalyi, több mint 2,5 milliárdos exportnövekedésnek köszönhetően a családi tulajdonban lévő vállalat megközelítette a 31 milliárd forintos árbevételt, ami 2013-ban még 10 milliárd forint volt.
2019. 04. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Frankfurt kivételével mínuszban zárták a napot az európai tőzsdék

Frankfurt kivételével mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2019. 04. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A horvátok elutasítják az euró bevezetését

A horvát állampolgárok 53,4 százaléka elutasítja az euró bevezetését, 39,9 százalékuk a valuta bevezetése mellett áll, míg 7,3 százalék bizonytalan - derült ki a Vecernji List című horvát napilap által szerdán közzétett, a HRejting közvélemény-kutató által készített felméréséből.
2019. 04. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az európai startup piac

Európában tavaly 4199 alkalommal vontak be tőkét startupokba, ami 15 százalékos emelkedést jelent az azt megelőző évhez képest, a befektetések értéke 11 százalékkal nőtt, és átlépte a 21 milliárd eurót - közölte az EY tanácsadó cég szerdán az MTI-vel az európai startup-piacot vizsgáló tanulmánya (EY Start-Up-Barometer) alapján.
2019. 04. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar agrárcégek egyre sikeresebbek az orosz piacon

Nagyszerű, hogy az embargó ellenére a magyar cégek sikerrel szerepelnek olyan orosz állami pályázatokon, amelyek lehetővé teszik a gazdasági együttműködést az uniós országokkal - jelentette ki Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külpiacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa. Fontos, hogy az orosz embargó és az uniós szankciók által nem érintett gazdasági területeken megmaradjon és erősödjön az együttműködés Oroszországgal - tette hozzá.
2019. 04. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkezett az észak-koreai vezető Vlagyivosztokba

Páncélozott vonatán megérkezett Vlagyivosztokba Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - közölték szerda reggel orosz hírügynökségek és televíziók.
2019. 04. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól sikerült az SAP első negyedéve

Haszonkulcsainak javításában új ambiciózus középtávú célokat tűzött ki maga elé az SAP német szoftvergyártó, amely a felhőszolgáltatások erős teljesítményének köszönhetően a vártnál jobb negyedévet zárt március végén a szerdán közzétett gyorsjelentésének tanúsága szerint.
2019. 04. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az autógyártás Csehországban

Az idei első negyedévben 363 052 személygépkocsit gyártottak Csehországban, ami éves összehasonlításban 3,8 százalékos csökkenés - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.
2019. 04. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Koreának élelmiszerre van szüksége

Az észak-koreai gazdaság nehéz helyzetét mutatja, hogy az országnak elsősorban élelmiszerre van szüksége, amit Oroszországtól meg is kaphat - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 04. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: