Országos programsorozat indul a hatékonyabb térségi innovációs környezetért

Budapesten és öt vidéki egyetemi helyszínen, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával elindítja novemberben a Területi Innovációs Platformokat (TIP) bemutató országos programsorozatát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) - jelentették be a programot beharangozó sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Birkner Zoltán, az NKFI Hivatal elnöke szerint az innovációs környezet megújításának elsődleges célja és egyik legfontosabb hajtóereje, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció egyre több társadalmi vagy gazdasági hasznot eredményezzen, növelve ezáltal az ország gazdasági versenyképességét és a Magyarországon élők jólétét. A programsorozat is ezt a célt szolgálja - tette hozzá.
   
Sebők Katalin, az NKFI Hivatal elnökhelyettese kiemelte, hogy a TIP az egyetemi központokra építve és a térségi innovációs környezet meghatározó szereplőinek legfőbb erősségeire koncentrálva olyan együttműködési szerveződéseket hoz létre, amelyek új szemlélettel új szakmai alapokra tudják helyezni az innovációs ökoszisztémák működését.    

A programsorozat egy-egy térség legfontosabb innovációs szereplőit szólítja meg, így az egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, kkv-kat, startupokat, inkubátorokat, klasztereket, akcelerátorokat, üzleti angyalokat, országos kamarai hálózatokat.

A sajtótájékoztatón kiadott közlemény szerint a programsorozat november 12-én indul a Miskolci Egyetemen, majd folytatódik Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden, és a tervek szerint egy nagy budapesti rendezvénnyel zárul. Az egyes események részletei és a regisztráció a https://nkfih.gov.hu/tip oldalon érhető el.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Az idén is kikapcsolási moratóriumot hirdet az ünnepekre az E.ON

Egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki tartós tartozás miatt az áramot az E.ON a karácsonyi ünnepek idején. A moratórium 2019. december 13-tól 2020. január 3-ig lesz érvényben.
2019. 11. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Naperőműben termelt áramból fűtik hátrányos helyzetű, gyermekes családok házait Tiszabőn

Egy fűtött szoba rendelkezésre állhasson minden olyan házban, ahol kisgyermeket, gyerekeket nevelnek – ezt a célt határozta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az E.ON Hungária Zrt. Tiszabőn induló mintaprogramja, melynek keretében naperőművet létesítenek a településen, és számos háztartást előre fizetős mérőórával látnak el.
2019. 11. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz intő jel, hogy nem fog fizetni a vevő

A megrövidített cégek vezetőinek többsége látja, de nem ismeri fel időben a jeleket, hogy valami nincs rendben egy partner körül. Pedig könnyen megspórolhatnák maguknak a veszteséget.
2019. 11. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát

Várhatóan tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát - mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy, a gyermekjogi világnap alkalmából tartott keddi budapesti rendezvényen.
2019. 11. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejleszti belföldi szállodáit a Hunguest Hotels Zrt.

Nagyjából tizenöt belföldi szállodájának rekonstrukcióját tervezi a Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt. jövőre - közölte az Opus Global Nyrt. érdekkörébe tartozó szállodavállalat vezérigazgatója kedden.
2019. 11. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költenek a családok karácsonykor

A családok átlagosan 46 760 forintot költenek karácsonyi ajándékokra, ennek felét online - ez derült ki a Vatera friss felméréséből.
2019. 11. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Opus Global érdekeltsége bővíti a kiégett paksi fűtőelem kazetták átmeneti tárolóját

Az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. bővítheti közös ajánlattevőként eljárva 15,7 milliárd forintért a paksi atomerőmű kiégett fűtőelem kazettáinak átmeneti tárolóját - tette közzé az Opus Global kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 11. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen autót vesz a magyar? Mutatjuk a számokat!

Milyen személygépkocsiból fut a legtöbb a magyar utakon? Az újonnan vagy a használtan vásárolt autók között több a dízel meghajtású? Hogyan változott a toplistás gyártmányok átlagos életkora, miként alakult a használtautók importja? A Használtautó.hu idén decemberben ünnepli a 20. születésnapját, a jubileum alkalmából a legnagyobb hazai online autópiac szakértője elemzi a legfontosabb változásokat.
2019. 11. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyerekek ’jóságról’ alkotott nézeteit kutatta a Cartoon Network globálisan

A Cartoon Network nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos más országban is sokadjára indítja el bántalmazás elleni kampányát, amelynek jelszava: „Aki ver, az nem haver”. A népszerű gyerekcsatorna az ötödik év alkalmából globális kutatást végzett a gyerekek körében, amiből kiderült, mit gondolnak a gyerekek jótettnek, mit és hogyan tesznek azért, hogy másoknak jobb legyen.
2019. 11. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További növekedésre számít a Lidl

Az idén 15 éves Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. a 2018-as üzleti évét 445,11 milliárd forintos nettó árbevétellel és 26,5 milliárd forintos nyereséggel zárta, idén pedig további bővülésre számít - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2019. 11. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozottan ellenőrzik a webáruházakat az ünnepi időszakban

Fokozottan ellenőrzi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az online áruházakat az év végi ünnepi időszakban, a kiemelt vizsgálatok már november elején elkezdődtek - mondta Cseresnyés Péter, a tárca államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 11. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

2050-re klímasemlegessé válhat az ország

Magyarország 2050-re klímasemlegessé válhat, ebben fontos szerepet játszik a paksi atomerőmű új blokkjának felépítése, a közlekedés zöldítése, az ipari termelés átalakítása és a folyamatos erdőtelepítés - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen tartott előadásában.
2019. 11. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Világsiker kapujában: magyar startup került a Google inkubációs programjába

Múlt héten Angliában mutatta be marketing innovációját a Befluence csapata a Google EMEA szakértőinek, melynek eredményeként bekerültek a presztízsjelentőségű MIP marketing innovációs programba. Magyar céget korábban eddig még egyszer sem választottak be az illusztris társaságba, és a több száz jelentkezőből világszinten is csak 50 céget ért az a megtiszteltetés, hogy a tech óriással dolgozhat együtt.
2019. 11. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Laza háttér, gyenge forint - Németh Dávid az alapkamatról

A régiós devizák közül a forint gyengült a legnagyobb mértékben az idén, a magyar deviza nem kapott monetáris oldalról támogatást eddig. Ahogy kedden sem, hiszen az alapkamat a piaci várakozásoknak megfelelően maradt a helyén és egyéb lépést sem tett az MNB, amely a nemzetközi környezetben bekövetkezett változások alapján tartja fent az ultralaza feltételeket.
2019. 11. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Első Quaestor-ítélet: 11,2 milliárd forint megfizetésére kötelezte a bíróság Tarsoly Csabát és kimondta vezetői felelősségét

Megszületett az első olyan ítélet a Quaestor-ügyben, mely kimondta Tarsoly Csaba cégvezetői felelősségét a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. (QPT) vagyonvesztésével kapcsolatban. Az indoklás szerint Tarsoly nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el ügyvezetési feladatait, a követelések kielégítését legalább 11,2 milliárd forinttal meghiúsította, ezért a Bíróság kötelezte ezen összeg megfizetésére. A pert a QPT felszámolója, a Kvantál Kft. indította, mely a hitelezők érdekeit képviselve arra törekszik, hogy a peres eljárások során a károk a lehető legnagyobb mértékben megtérüljenek.
2019. 11. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb magyar cégek csatlakoztak az ELITE Programhoz

A mai nappal tizenkettő új hazai cég kezdte meg az ELITE Programot, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, a globálisan több mint 1300 résztvevő céget jegyző program képzéssorozatát. Az őszi körben újonnan jelentkező cégekkel együtt a régióban kiemelkedő számban, 36 magyar vállalat vesz így már részt. Legközelebb a 2020 január 21-én vagy március 11-én induló csapathoz lehet csatlakozni, melyekre a BÉT már megnyitotta a jelentkezési lehetőséget.
2019. 11. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esett a vezető részvények többsége a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,95 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel, 43 618,78 ponton zárt kedden.
2019. 11. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt a magyar növénytermesztés és állattenyésztés teljesítménye

A növénytermesztési ágazat volumene 0,9 százalékkal nőtt, az állattenyésztésé pedig 6,3 százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági teljesítményt mutató statisztikai tükörből.
2019. 11. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a Digitális jólét tőkeprogram

Keddtől regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 11. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig bírjuk fizetés nélkül

A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. A K&H biztos jövő felmérése szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból. A K&H szerint a hosszú távra való takarékoskodással az anyagi gondok mellőzhetőek a nyugdíjas években: aki például harmincévesen havi 10 ezer forintot félre tud tenni, az 65 évesen 10 milliós összeget kaphat.
2019. 11. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: