Országszerte 7500 köztisztviselő sztrájkol

Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban - közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.

Országszerte 7500 köztisztviselő sztrájkol

Boros Péterné az önkormányzati hivatal apparátusi értekezletén kiemelte: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal. Hozzátette: fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap.
    

A szakszervezeti vezető emlékeztetett: az elmúlt időszakban állami forrásból nem, csak a gazdagabb, vagyis nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok által a szolidaritási alapba befizetett források nyomán emelkedhetett a köztisztviselők jövedelme. "Mára eljutottunk oda, hogy az önkormányzatok egymást finanszírozzák" - figyelmeztetett Boros Péterné, hozzáfűzve: ezen a helyzeten csak a munkavállalók szervezett fellépése, vagyis a szakszervezeti összefogás változtathat.
    

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fogniuk a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, "leszalámizzák" a munkavállalókat.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Úgy vélte, hogy Nyugat-Európában a szakszervezeti küzdelem, az érdekkonfliktusok felvállalása vezetett a jóléthez. Nincs az a jóságos tulajdonos vagy kormány, amelyik magától pluszjogokat biztosít a munkavállalóknak - fogalmazott.
    

Mint mondta, a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek Magyarországon is elegük lett a folyamatos hátrálásból, mára elmentek a falig, és ennek nyomán bontakoztak ki az elmúlt időszakban az utcai megmozdulások és a munkahelyi sztrájkok. Továbbá megjelent egy új eszköz, a szolidaritási sztrájk is, ami új szakaszt jelent a munkavállalói jogok érvényesítéséért folyó közdelemben - mondta Kordás László.
    

Az értekezleten Lamperth Mónika, a XV. kerületi önkormányzat jegyzője ismertetette, hogy a munkáltató és a tisztviselők megállapodása alapján a halaszthatatlan ügyeket - mint például haláleset bejelentése, előre egyeztetett házasságkötés és helyszíni szemle, váratlan településüzemeltetési feladat - a sztrájk idején is intézik.

Hozzászólások

A biztonsági öv használatát ellenőrizte a rendőrség

Egyhetes ellenőrzés során több mint 4 ezer esetben tapasztalták a rendőrök a biztonsági öv használatának elmulasztását - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
2019. 03. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar és a Szlovák Írószövetség

A kétoldalú együttműködés számos formájában állapodtak meg hétfőn Budapesten a Magyar és a Szlovák Írószövetség vezetői.
2019. 03. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig nincs költségvetése 2019-re a XV. kerületnek

Továbbra sincs az idei évre elfogadott költségvetése a XV. kerületi önkormányzatnak, ugyanis a képviselő-testület nem fogadta el a hétfői rendkívüli ülésének napirendjét, amelyen egyetlen megtárgyalandó javaslatként a 2019-es büdzsé tervezete szerepelt.
2019. 03. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődik az NHB Bank ügyfeleinek kártalanítása

Március 22-től kapják meg az NHB Bank kártalanításra jogosult betétesei az Országos Betétbiztosítási Alaptól (OBA) az elszámolást - közölte az alap az MTI-vel hétfőn.
2019. 03. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcson a BUX és az OTP is!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 749,99 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 42 085,01 ponton zárt hétfőn.
2019. 03. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Helyenként több mint 15 fokkal hidegebb van

Helyenként több mint 15 fokkal van hidegebb, mint előző nap délután - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn Facebook-oldalán közzétett adataiból.
2019. 03. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a lakás- és ingatlanpiaci tanácsadó testület

A jegybank kezdeményezésére hétfőn megalakult a Lakás- és ingatlanpiaci tanácsadó testület (Litt), annak érdekében, hogy szakmai fórumot, az ingatlanpiac és a gazdaságpolitika legfontosabb szereplői között hatékony és rendszeres információcserét biztosítson.
2019. 03. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csökken a gázolaj ára

A Mol bruttó 3 forinttal csökkenti szerdán a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból.
2019. 03. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszámban vásároltunk kártyával tavaly év végén

Nőtt a magyarországi kibocsátású betéti kártyák száma, ugyanakkor csökkent a hitelkártyák száma Magyarországon tavaly a negyedik negyedévben, ugyanakkor az ügyfelek minden eddigi negyedévinél több, 209 millió belföldi vásárlást indítottak, 1547 milliárd forint értékbenkártyákkal - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a honlapján.
2019. 03. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasrangú hongkongi üzleti delegáció tárgyal Budapesten

Kétnapos, Grúziában tett látogatás után 2019. március 20. és 22. között Magyarországra látogat a Hongkongi Kereskedelem Fejlesztési Tanács (HKTDC) üzleti delegációja, amelynek során a magyarországi befektetési lehetőségeket és a potenciális üzleti partnereket kívánják megismerni.
2019. 03. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Társasági adóbevallás: idén már alaposabb transzferár vizsgálatokra lehet számítani

Úgy tűnik, hogy idén már nemcsak a kiemelt adózói státuszú adózókat keresheti fel a megszokottnál részletesebb transzferár vizsgálatok kapcsán az adóhatóság. A felkészülés során az érintett cégeknek több szempontra is érdemes figyelnie a társasági adó (Tao.) május végi bevallásánál, derül ki a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST legfrissebb közleményéből.
2019. 03. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért szárnyal ma az OTP részvénye

A pletykák szerint az OTP tette a legjobb ajánlatot a szlovén Abank-ra, amely 100 százalékban a szlovén állam tulajdona.
2019. 03. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a hazai tőzsdén

A nemzetközi befektetői hangulat és a magyar részvényekkel kapcsolatos hírek miatt is emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2019. 03. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelenleg ennyi lakás áll kivitelezés alatt

Jelenleg mintegy 40 ezer lakás áll kivitelezés alatt, s ez a mennyiség körülbelül 2-2,5 év alatt készülhet el - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke (ÉVOSZ) hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 03. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi gázt fogyasztunk? - ábrán mutatjuk

Egy háztartási fogyasztóra jutó évi vezetékes gázfogyasztás, m3
2019. 03. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikerrel mutatkoztak be a magyar ingatlanfejlesztések a világ egyik legjelentősebb ingatlanos eseményén

A magyar fejlesztési lehetőségek iránt mutatkozó, évről-évre növekvő befektetési étvágyat tükrözte, hogy rengeteg érdeklődődőt vonzottak a magyarországi projektek az egyik legjelentősebb nemzetközi ingatlanszakmai vásáron, a Cannes-i MIPIM-en. A magyar stand látogatottsága leképezte az ország és Budapest jó versenypozícióját az ingatlanbefektetések területén. A kiállításnak és a jelentős számú potenciális befektetőnek köszönhetően idén is számos új beruházás előkészítése indult meg, amelyek alátámasztják a 2019-re prognosztizált 1,5 milliárd euró körüli befektetési érték elérését az ingatlanfejlesztési piacon. A magyar gazdaság stabil és az uniós átlag kétszeresét elérő növekedése, a kiszámítható szabályozói környezet, valamint a hitelminősítők eddigi és várt felminősítései mind-mind megerősítik a nemzetközi befektetői szándékot és Magyarország versenyképes pozícióját a befektetésekért vívott globális küzdelemben. Az ország biztonságos, magas hozamokat és jelentős növekedési potenciállal bíró piacot jelent a nemzetközi cégeknek is, amit a Cannes-ban bemutatott, több mint 4 milliárd eurós magyar fejlesztés – köztük a Liget Budapest Projekt – bizonyított. A projektek szemléltették a magyarországi potenciált, és egész városrészek fejlődési, befektetési lehetőségeit.
2019. 03. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a makroadatokat várjuk a héten

Kevés adatot közölnek a következő héten, mindössze az államháztartás februári részletes adatait és a szálláshelyek januári forgalmát teszik közzé.
2019. 03. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipari munkaerőhiány: megoldatlan problémák

Az építőipar az elmúlt időszakban egyre nagyobb lendületet vett Magyarországon, az egyetlen, amely a tartós növekedést akadályozhatja, az ágazatban tapasztalható súlyos munkaerő- és szakemberhiány. Az újHÁZ Centrum szakértői szerint ennek érdekében szemléletváltásra van szükség: fel kell ismerni, hogy a bérek emelésén kívül a szakemberek számára jobb munkakörülményeket kell nyújtani, biztos alapokon nyugvó gyakorlati oktatásra valamint a szakmunka megbecsülésére van szükség.
2019. 03. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar világsiker Amerikában

Bekerült a világ legjobbjai közé a Creppy franchise rendszere, így a Nemzetközi Franchise Szövetség (IFA) éves kongresszusán képviselte hazánkat Las Vegasban. A magyar tulajdonban lévő Creppy vezetőit meghívták az üzletág legnagyszabásúbb világeseményére, ahol a legnagyobb franchise márkákat és nemzetközi befektetőket nyűgözött le a márka palacsintára épített üzleti modellje.
2019. 03. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felújították a Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját

Felújították a budapesti Szent István-bazilika legrégebbi szakrális terét, a Szent Jobb-kápolnát.
2019. 03. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás