Orvoshiány Németországban

Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből - jelentette ki a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lapnak adott hétvégi interjúban Andreas Gassen, a német szövetségi orvosi kamara (KBV) elnöke.

Orvoshiány Németországban

A problémát érzékeltetendő a kamarai elnök elmondta, hogy ez egy komplett évfolyamnak felel meg a német orvosi egyetemeken.
   
Gassen arra figyelmeztet, hogy a német háziorvosok harmada nyugdíjas korú, és öt éven belül visszavonul. A szakorvosoknál is három év múlva ugyanez lesz a helyzet. Kettő-öt éven belül érzékelhető lesz az orvoshiány - húzza alá Gassen.
   
Hozzátette, hogy ha nem készül most hatékony stratégia ennek elhárítására, akkor 5-10 éven belül nem lesz szinten tartható az egészségügyi ellátás mai színvonala.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Hozzászólások

Miről tanácskoznak az európai dohánytermelők?

A közös agrárpolitika (KAP) reformjainak lehetőségei, a dohányágazat foglalkoztatási és fogyasztási kérdései, valamint a dohánypiac szabályozási keretei szerepelnek az Európai Dohánytermesztők Szövetségének (Unitab) hétfőn kezdődött 36. kongresszusán Brüsszelben.
2018. 10. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyermeket vár Meghan hercegnő!

Gyermeket vár Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg felesége. A hírt hétfőn jelentette be rövid közleményben a Kensington-palota, a házaspár londoni rezidenciája.
2018. 10. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével mínuszban nyitottak a főbb európai tőzsdék

London kivételével mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn.
2018. 10. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott

Noha előremutató megbeszélés folyt a brit tárgyalókkal Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépése ügyében, számos kérdés, köztük az Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott - közölte Twitter-üzenetében vasárnap este Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója.
2018. 10. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Év eleje óta több mint 500 háziállatot pusztítottak el a medvék Kovászna megyében

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség összesítése szerint több mint 500 háziállatot pusztítottak el, és több tíz hektáron tették tönkre a termést év eleje óta a medvék a székelyföldi megyében.
2018. 10. 15. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma Debrecenben

Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma a Debreceni Egyetemen (DE), az ebből származó árbevétel pedig háromszorosára nőtt és csaknem elérte az 5,5 milliárd forintot - közölte az egyetem gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója az MTI-vel.
2018. 10. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a hazai magánegészségügyi szolgáltatók bevétele

A fekvő- és járóbeteg ellátást, fogorvosi és egyéb kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó magyarországi cégek száma kissé csökkent az utóbbi öt évben, bevételeik ugyanakkor egy 2016-os megtorpanást leszámítva nőttek - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
2018. 10. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fél millió dollárért kelt el egy üveg vörösbor

Rekordáron, 558 ezer dollárért (151 millió forint) kelt el egy palack ritka, 1945-ös évjáratú Romanée-Conti vörösbor a Sotheby's szombati New York-i árverésén.
2018. 10. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz állami egyház Ukrajnában

Nem lesz állami egyház Ukrajnában, és garantálják a szabad vallásgyakorlást mindenkinek az országban - szögezte le vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök.
2018. 10. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak Romániában

Nagyszabású nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak Romániában, amelyen azt ellenőrzik, mennyire tudnak hatékonyan fellépni a hatóságok egy pusztító erejű földrengés esetén.
2018. 10. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egészségügyi roadshow-t indított az Állami Egészségügyi Ellátó Központ

Egészségügyi roadshow-t indított szombaton az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), a "Zöld recept - A mozgás gyógyszer" elnevezésű akció célja, hogy felhívják a figyelmet a szívinfarktus és a stroke kockázataira, a lehetséges megelőzési formákra.
2018. 10. 14. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány döntött a gyermekek otthongondozási díjának bevezetéséről

A kormány a tartósan beteg gyermeküket, illetve hozzátartozójukat otthonukban ápolók munkájának megbecsülése jeléül szerdai ülésén döntött a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) bevezetéséről és a nem gyermeküket otthon gondozó hozzátartozóknak járó ápolási díj általános emeléséről - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek pénteken.
2018. 10. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen nőtt az euróövezet ipari termelése

A vártnál erősebben nőtt az euróövezet ipari termelése augusztusban.
2018. 10. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint száz felújított óvodát adtak át a Kárpát-medencében

Eddig már több mint száz felújított óvodát adtak át a külhoni magyar területeken a vállalt 450-ből - mondta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos pénteken Budapesten.
2018. 10. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Férjhez ment a brit uralkodó unokája

Férjhez ment pénteken Eugénia hercegnő, a brit uralkodó 28 esztendős unokája. Férje a polgári származású, 32 éves Jack Brooksbank.
2018. 10. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több településen kifogásolható a levegő minősége

A szálló por magas koncentrációja miatt számos helyen kifogásolható a levegő minősége - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) pénteken Facebook-oldalán.
2018. 10. 13. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felminősítette Lengyelországot a Standard & Poor's

Az elsőrendű "A" államadós-osztályzati kategóriába minősítette fel Lengyelországot pénteken a Standard & Poor's, mindenekelőtt a lengyel gazdaság erőteljes, kiegyensúlyozott növekedésével és a vártnál jobb költségvetési teljesítménnyel indokolva a lépést.
2018. 10. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyenes látásvizsgálatát végeznek a Sztehlo Gábor Gyermekotthonban

Hétfőn ingyenes látásvizsgálatát végez a Sztehlo Gábor Gyermekotthonban a Magyar Látszerész Szövetség a látás hónapja alkalmából - közölte Szabadi Zsolt, a szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2018. 10. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk az új európai üzemanyag-jelöléseket

Új európai üzemanyag-jelölések: 2018. október 12-től uniószerte egységes üzemanyagcímkével kell ellátni a benzinkutak töltőoszlopait és töltőpisztolyait, valamint az új járműveket. A Magyarországon kapható benzinfajtáknál egységesen az E5 jelölést alkalmazzák. Az E az etanol rövidítése, az E5 pedig azt jelzi, hogy az üzemanyag legfeljebb 5 százalék etanolt tartalmaz, az országban jelenleg csak ilyen benzin típusú üzemanyagot forgalmaznak. A dízelt a B7 matrica jelöli. A B betűs jelölés a bio-komponens tartalomra utal.
2018. 10. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüntettek a spanyol nemzeti ünnepen

Tízezrek vonultak utcára Spanyolország egysége mellett tüntetve Barcelonában pénteken a spanyol nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Madridban katonai parádét rendeztek.
2018. 10. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás