Osztrák államfőválasztás - Heves szópárbaj az utolsó tv-vitában

Heves és intenzív vitát folytatott az ausztriai államfőválasztás két jelöltje, a szabadságpárti Norbert Hofer és a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen csütörtök este, a hét végén tartandó választás kampányának utolsó televíziós vitájában.

Osztrák államfőválasztás - Heves szópárbaj az utolsó tv-vitában

Az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) zajlott vita szokatlanul hangosan kezdődött, mindkét jelölt felemlegette a kampány során személyét ért támadásokat. Van der Bellen az édesapjáról szóló náci vádakat, Hofer pedig a közösségi médiában elhangzott megjegyzéseket említette, egy könyvrészlet alapján pedig Van der Bellent kommunista kémnek és szabadkőművesnek nevezte. A vita során mindkét fél részéről többször is elhangoztak a "hazugság" és a "valótlanság" kijelentések.
   
Hofer a vitában utalt arra, hogy Ausztriában több mint kétszázan vannak olyanok, akik egykor az Iszlám Állam kötelékében harcoltak és már visszatértek az országba. Kiállt amellett, hogy el kell venni tőlük az osztrák állampolgárságot. Van der Bellen ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az állampolgárságtól nem lehet megfosztani senkit.
   
Ausztria esetleges unióból való kilépésének, vagyis az Öxitnek gazdasági veszélyeire figyelmeztetett Van der Bellen, indoklása szerint az erről szóló spekulációk miatt a befektetők kivárhatnak.
   
Hofer "hazugságnak" minősítette, hogy az Öxit mellett kampányolna és az európai integráció mellett állt ki. "Csak akkor támogatnám az uniós kilépésről szóló esetleges népszavazást, amennyiben az unió központosított szerepet töltene be vagy Törökországot felvenné tagjai sorába" - mondta.
   
Hofer hangoztatta, hogy amennyiben megnyeri a választást, úgy a külügyminiszterrel, Sebastian Kurzcal szorosan együtt kíván működni. Indoklása szerint jó kapcsolatot ápol az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Csehországgal és Magyarországgal is. Van der Bellen szerint az államfőnek a kancellárral, a külügyminiszterrel és az alkancellárral együttműködve kell meghatároznia külpolitikáját.
   
Az elemzők szerint a jelöltek a vita hevében kiestek az államfői szerepükből, s kérdéses, hogy melyikük lesz így hitelesebb és szimpatikusabb a bizonytalan szavazók számára.
   
Az ausztriai államfőválasztás megismételt második fordulóját vasárnap tartják. A májusi második forduló utolsó televíziós vitáját nagyjából 1,2 millióan követték, a becslések szerint nagyjából ugyanennyien nézhették a csütörtökön későn este rendezett szópárbajt is.

Hozzászólások

Jövő pénteken szavaz a spanyol parlament felső háza a katalán kormány felmentéséről

Jövő pénteken rendkívüli ülésen szavaz a spanyol parlament felső háza, a szenátus a katalán kormány felmentéséről és a spanyol kormány Katalóniára vonatkozó egyéb javaslatairól - döntött a szenátus elnöksége szombati madridi ülésén.
2017. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2017. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.
2017. 10. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányok és internetes óriásvállalatok vállaltak együttműködést a terrorizmussal szemben a G7-es csúcson

A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon.
2017. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait, a bennmaradó uniós tagországok egyetlen fillért sem fognak veszíteni - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján, miközben a bennmaradó 27 tagállam külön egyeztetett a kilépési tárgyalások állásáról.
2017. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint decemberben újabb szakaszba léphetnek a Brexit tárgyalások

Reményét fejezte ki a német kancellár, hogy a Nagy-Britannia kilépéséről folytatott tárgyalások következő, második szakasza december folyamán megkezdődhet. Angela Merkel az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
2017. 10. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oroszország elleni szankciók nem ijesztik el a befektetőket

A befektetők jó ideje a kockázatosabb eszközökben, a kockázatosabb országokban keresik a számukra megfelelő hozamokat. A 2014-ben Oroszország ellen bevezetett szankciók után az orosz kötvénypiac már nem tudott annyi dollárban denominált kötvényt kibocsátani, mint korábban, de a nemzetközi befektetők egy részét ez sem tántorította el az orosz piactól. Sikeres vállalati kötvénykibocsátások voltak többek között a telekommunikáció, az alapvető fogyasztási javak és az ingatlanfejlesztés területén. Az Orosz Vasutak 15 milliárd rubeles kötvénykibocsátását kétszeresen jegyezték túl, és a Novolipetszk (acél) 500 millió dolláros, valamint a Nostrum Oil 725 millió dolláros kötvényibocsátásai is jó fogadtatásra találtak a nyugat-európai és észak-amerikai befektetők körében.
2017. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorúbb hangnemet ütött meg Spanyolország Katalóniával szemben

Tegnap letelt a határidő, amit a spanyol kormány adott a katalán vezetésnek, hogy tisztázzák függetlenségi törekvéseiket.
2017. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban gyorsuló ütemben emelkedtek a termelői árak

Gyorsuló ütemben emelkedtek szeptemberben a termelői árak Németországban, jelezve az inflációs nyomás növekedését Európa legnagyobb gazdaságában.
2017. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
2017. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez történt az EU-csúcstalálkozón

Az Európai Tanács csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozójának első munkaülését követően következtetéseket fogadott el a migrációról, a digitális Európáról, valamint a biztonságról és védelemről - közölte az uniós tanács sajtószolgálata.
2017. 10. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bulgária a jövőben összehangolja európai uniós agrár szakpolitikáját hazánkkal

A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleménye szerint.
2017. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett Romániában

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett csütörtökön Romániában, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.
2017. 10. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatér a politikába Barack Obama

Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke visszatér a politikába, és demokrata párti kormányzójelöltek mellett kampányol.
2017. 10. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia az unió leggyorsabban növekvő gazdasága

Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült - hangoztatta Mihai Tudose román kormányfő csütörtökön, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által Bukarestben megrendezett idei Trade Winds befektetői vándorfórumon.
2017. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly átrendeződés várható Csehországban

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "komoly átrendeződés" várható Csehországban, nagy az igény a változásra.
2017. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás