Öt különböző betegségből áll a diabétesz

A diabétesz "öt különböző betegség", mindegyik másképp kezelhető - írta a BBC egy új kutatásra hivatkozva.

Öt különböző betegségből áll a diabétesz

A diabétesz vagy cukorbetegség, mely a világon 11 felnőttből egyet sújt, fokozza a szívroham, a stroke, a vakság, a vesebetegség és a végtag-amputáció kockázatát.
   
Az 1-es típusú az immunrendszer betegsége, mely tévedésből rátámad az inzulintermelő sejtekre, így nincs elég inzulin a vércukorszint szabályozására.
   
A 2-es típusú diabéteszt leginkább a helytelen életmód következményének tartják, mivel a testzsír befolyásolhatja az inzulin működését.
   
A svéd Lundi Egyetem Diabéteszközpontja és a finn Molekuláris Orvostudományi Kutatóintézet tudósai 14 775 beteg adatait, köztük részletes vérvizsgálati eredményeit elemezték.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?
   
A The Lancet Diabetes and Endicrinology című szaklap friss számában megjelent eredmények arra mutatnak, hogy a pácienseket öt csoportba lehet osztani.
   
Az első csoportba kerültek a súlyos autoimmun betegségben szenvedők, lényegében az 1-es típusú diabéteszesek, akiket látszólag egészségesen, fiatal korban támad meg a kór, a szervezet az immunhiba miatt nem tud inzulint termelni.
   
A második csoportba szintén súlyos inzulinhiányos betegek tartoznak, akik eleinte ugyanolyannak tűnnek, mint az első csoport tagjai, egészséges testsúlyuk volt, inzulinhiánnyal küzdöttek, de az immunrendszerük nem volt hibás.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
A harmadik csoportba sorolták a súlyosan inzulinrezisztens betegeket, akik általában túlsúlyosak voltak, az inzulintermelés nem állt le, ám a testük már nem reagált rá.
   
A negyedik csoportban azok voltak, akiknek enyhébb diabétesze az elhízással összefüggően alakult ki, ám anyagcsere szempontjából közelebb álltak a normálishoz, mint a harmadik csoport tagjai.
   
Az ötödik csoportba az enyhe, idős kori diabéteszes pácienseket sorolták, akiknél akkor jelentkeztek a tünetek, amikor lényegesen idősebbek voltak, mint a többi csoport betegei, és állapotuk általában jobb volt náluk.
    

"Ideális esetben a diagnózis tartalmazza, melyik csoportba tartozik a beteg, így a kezelést is pontosabban lehet meghatározni. Az első három súlyos típust agresszívebben lehet kezelni, mint a két enyhébbet" - mondta el a BBC-nek Leif Groop, a kutatók egyike.
   
A második csoport betegeit jelenleg 2-es típusú diabétesszel diagnosztizálnák, mivel nincs autoimmun betegségük, az új kutatás szerint azonban a kórt valószínűleg az inzulinelőállító bétasejtek okozzák, nem a túlsúly, ezért kezelésüknek az 1-es típusú diabéteszhez kellene közel állnia.
   
A második csoportnál nagyobb volt a vakság kockázata, a harmadiknál a vesebetegségé, tehát az ő esetükben a gyakoribb szűrés lehet hasznos.

Hozzászólások

Naggyűlést rendez a Magyar Gyermekorvosok Társasága

Mesterek és tanítványok címmel rendezi meg idei nagygyűlését a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a háromnapos tanácskozás csütörtökön kezdődött meg Debrecenben.
2018. 09. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampány indult a méhnyakrák megelőzéséért

Tinisztárok kampányolnak a méhnyakrák megelőzéséért a közösségi médiában a Mályvavirág Alapítvány felkérésére - mondta el Sallai Krisztina, az alapítvány kuratóriumi tagja az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2018. 09. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ultrahang-berendezéseket vett a megyei kórház Salgótarjánban

Egy-egy új kardiológiai, radiológiai és emelt szintű szülészeti-nőgyógyászati ultrahang-készüléket vásárolt a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, a fejlesztésnek köszönhetően gyorsabb a betegellátás és csökken a várakozási idő - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.
2018. 09. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy transzplantált beteg lett rákos a donoruktól

Négy transzplantált beteg rákos lett, miután ugyanattól a donortól kaptak szerveket. Az esetet vizsgáló kutatók szerint az ilyesmi rendkívül ritka, mivel csak nagyon alapos vizsgálat után ültetik át egy donor szerveit - írta a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál.
2018. 09. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ártalmas lehet a naponta szedett aszpirin

A jó egészségnek örvendő idős embereknek nem kellene napi szinten aszpirint szedniük, mivel a gyógyszernek semmilyen jótékony hatása sincsen a 70 év felettiek szervezetére, ugyanakkor növelheti az akár halálos kimenetelű belső vérzés kockázatát - figyelmeztetnek a kutatók.
2018. 09. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig lehet pályázni a családbarát szülészetek kialakítására

Október 15-ig pályázhatnak a kórházak a családbarát szülészetek kialakítását célzó pénzügyi támogatás első ütemére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 09. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a Borsodi kórházak energiarendszerét

Negyedmilliárd forintból a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, valamint az intézmény két miskolci és egy mezőkövesdi tagkórházában korszerűsítik az energiaszolgáltatást - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
2018. 09. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szívre is jótékony hatással lehet a tejtermékek fogyasztása

Összefüggést talált a tejtermékek rendszeres fogyasztása és a szívbetegségek kockázatának csökkenése között nemzetközi kutatás.
2018. 09. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az egészségügyi magánszolgáltatók kötelező csatlakozása az EESZT-hez

2018. november 1-jéig kell csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez azoknak a nem közfinanszírozott egészségügyi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak, amelyek a Központi Implantátumregiszter vagy a Nemzeti Csípő- és Térdízületi Endoprotézis Beültetés Regiszter rendszerébe kötelesek adatokat szolgáltatni. Szintén november 1-jéig csatlakozik az online egészségügyi rendszerhez az Országos Mentőszolgálat. Az EESZT-hez fokozatosan egyre több magánszolgáltató csatlakozik majd, így a magyar emberek egyre több, az egészségügyi ellátásukkal kapcsolatos adatot követhetnek figyelemmel egyetlen központosított szolgáltatásban.
2018. 09. 14. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos szabálytalanságokat találtak kórházak ellenőrzésekor

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) öt egészségügyi intézménynél - közölte a számvevőszék kommunikációs osztályának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 09. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ösztöndíjra pályázhatnak a egészségügyi szakdolgozók

Szerdától benyújthatják az egészségügyi szakképzést adó intézmények nappali tagozatos hallgatói az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által meghirdetett havi 40 ezer forintos ösztöndíjra a pályázatokat.
2018. 09. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egészségügyi felmérés kezdődik Debrecenben és környékén

Tízezer emberre kiterjedő egészségügyi felmérés kezdődik szeptemberben Debrecenben és környékén - jelentették be a Debreceni Egyetem (DE) vezetői szerdán sajtótájékoztatón.
2018. 09. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négyfajta védőoltást kapnak a felsősök

Négyfajta védőoltást kapnak a hatodikosok és hetedikesek a következő hetekben - mondta el Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének (HGYE) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
2018. 09. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

58,6 milliárd forint jutott 32 szakrendelő fejlesztésére

A kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 közép-magyarországi szakrendelő fejlesztésére, az önkormányzatok tízszázalékos hozzájárulása mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa kedden Vecsésen.
2018. 09. 12. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyire gyakori az alultápláltság a világon - egy ábrán

az alultáplált emberek száma (millió fő); az alultápláltság előfordulása (százalék)
2018. 09. 12. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem hatékonyak a köhögés elleni gyógyszerek?

Nincs rá bizonyíték, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen jótékony hatással járnának - állapították meg svájci szakemberek egy új tanulmányban, amely szerint hét páciensből egy ráadásul inkább a negatív mellékhatásait tapasztalja meg ezeknek a készítményeknek.
2018. 09. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több száz mentőautó-vezető szerezhet betegkísérő képesítést

Betegkísérő képesítést szerezhet 580 olyan mentőautó-vezető, akinek nincs egészségügyi szakképesítése - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője kedden az MTI-vel.
2018. 09. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még holnapig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás

Szeptember 12-éig, szerdáig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 09. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Októbertől megkezdi működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ

Október elsején megkezdi működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, vezetője az országos tisztifőorvos lesz. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
2018. 09. 11. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért ellenőriztesse évente az anyajegyeit

Fontos évente bőrgyógyásszal ellenőriztetni az anyajegyeket, mert könnyen rosszindulatú daganattá változhatnak - mondta Nagy Éva bőrgyógyász hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
2018. 09. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás